Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

az a kifogás, hogy ha maga az evangélista akarta elmondani a 21. fejezetben elbeszélt történetet, akkor nem volt szükség azt függelékben csatolni, hanem egyszerűbben és természetesebben iktatta volna bele az evangélium szövegébe. Ezért történtek olyan kísérletek is, melyek úgy vélték, hogy 20, 30—31 jelenleg rossz helyen van az evangéliumban s hogy eredtileg 20, 29 után simán következett 21, 1 és az evangéliumnak eredetileg a 21. fejezet szolgált a lezárására. Azonban ezt a feltevést nem lehet elegendőképpen valószínűsíteni. Ezért foglalkoznunk kell avval a lehetőséggel, hogy a 21. fejezetet nem az evangélista, hanem más valaki csatolta függelékképpen az evangéliumhoz. Erre látszik utalni mindenekelőtt maga 21, 24 is, amelyben többen („tudjuk") tanúbizonyságot tesznek arról, hogy igaz annak a tanítványnak a tanúbizonyságtétele, aki „ezeket", t. i. mindazt, ami az evangéliumban foglaltatik, írta. Ez a vers bajosan értelmezhető másként, mint hogy az evangélista tanítványi köre, vagy pedig az az egyházi szerv (az egyházi „redaktor"), mely vagy aki az evangéliumot közrebocsátja, tanúskodik az evangélium és annak szerzője mellett. Ebben az esetben a 21. fejezetet úgy kell érteni, hogy az evangélium kiadói szállanak szembe — már a szerző halála után — a János apostolról elterjedt tévhittel, mivel Jézus jitolsó tanítványának a halála a gyülekezetben lelki nehézségeket, kétségeket támasztott. Gondoljunk csak olyan közismert igére, mint amilyen Márk 9, 1; Mát. 16, 28. Hiszen, ha Jézus utolsó tanítványa is meghalt, akkor ezt könnyen értelmezhették úgy a gyülekezetek, hogy Jézus említett igéje nem teljesedett be, éppen úgy, mint ahogy a Jánosnak adott állítólagos igéretét sem váltotta be. A fejezetnek ez az értelmezése viszonylag simának és így elfogadhatónak látszik, különösen akkor, ha hitelt akarunk adni annak a tanúságtételnek, mely a 21, 24-ben foglaltatik s nem tételezzük fel eleitől fogva, hogy az csak a kitalált „szeretett tanítvány" álarcában író szerző írói fogása. Ha azonban valamilyen formában elfogadjuk és hitelt érdemlőnek tartjuk annak a körnek a tanúságtételét, mely 21, 24-ben szól az evangélium olvasóihoz, — s ez minden nehézség ellenére is még mindig a legvalószínűbb lehetőségnek látszik, — akkor a fentebbi értelmezést még avval is valószínűsíteni lehet, hogy az evangélista tanítványi köre a 21. fejezetben előadott történetet az evangélista szájából hallotta és az ő nyomán mondotta el. így volna érthető, hogy nyelvileg olyan szoros kapcsolat van az evangélium és a „függelék" közt és hogy az utóbbi tartalmilag (teológiailag) is olyan szorosan hozzásimul az evangéliumhoz. 2. Meg kell azonban említeni azokat a súlyosabb nehézségeket is, melyek a 21. fejezetnek az evangéliumhoz való kapcsolatában rejlenek. Ezeket a következőkben csak röviden említjük meg: a) Az evangélista a húsvéti történeteknél az ú. n. jeruzsálemi tradíciót követi, azaz a Feltámadottnak csak Jeruzsálemben történt megjelenéseiről tud. Ezzel szemben a 21. fejezet elbeszélésének színhelye Galilea, a Genezáret tavának a partja. Ez magában véve még nem volna áthidalhatatlan nehézség, mivel aligha járunk el helyesen, ha a „jeruzsálemi" és „galileai" tradíciót a húsvéti történetekben élesen szembeállítjuk, sőt egymást kizáró ellentétekké tesszük. Hiszen I. Kor. 15, 5—8 a Feltámadottnak sokkal több megjelenéséről tud, mint amennyiről az evangéliumokból értesülünk s bajos volna a Feltámadottnak ott elősorolt megjelenéseit (a Pál apostol előtt történttől eltekintve is) szigo•324