Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
Hannás házában, a szinoptikusok szerint pedig a főpap Kajafás házában volt, amikor az Urat megtagadta, vagy hogy János szerint Jézus megkorbácsoltatása elítéltetése előtt, Máté és Lukács szerint pedig elítéltetése után történt. Különbség van Jézusnak a kereszten mondott igéiben is a szinoptikusok és János közt, és többlet a negyedik evangéliumban az a tudósítás, hogy a Jézus elfogatására rendelt különítmény térdre borul Jézus előtt, valamint hogy Jézus bekövetkezett halálát egyik őrtálló katona a lándzsadöféssel állapítja meg. Fontos különbség a szinoptikus és a negyedik evangélium között végül az hogy az utóbbi szerint Jézus halálának a napja niszán 14-re esik, arra az időre, amikor a templomban levágják a húsvéti bárányokat. Viszont a szinoptikus tudósítás az utolsó vacsora páskavacsora jellegéből arra enged következtetni, hogy Jézust niszán 15-én feszítették meg. •János 18, 28 szerint a zsidók nem ették meg még a „páskát": ez az adat a páskabárányra vonatkozik s azt jelenti, hogy az evangélista niszán 14-ére rögzíti az elbeszélést. Hasonlóan niszán 14-re utal 19, 14 . 31.42 kifejezése is. A negyedik evangélistának ezek szerint az adatok szerint a szinoptikusoktól független hagyománya volt Jézus halála napjára vonatkozólag. Mivel pedig a szinoptikus tudósításnál csak az utolsó vacsora páskavacsora jellege enged arra következtetni, hogy Jézus halála napja niszán 15 lett volna, de közvetlenül és nyíltan ezt a szinoptikusok nem mondják, azért valószínű, hogy a negyedik evangélium őrizte meg a helyes és hű hagyományt Jézus halála napjára vonatkozólag. Valóban, alig is lehet feltételezni, hogy a szinedrium — s tagjai kőzt elsősorban a farizeusok, — hozzájárultak volna ahhoz, hogy valakit olyan nagy ünnepen végezzenek ki, mint volt niszán 15-én. Viszont azt lehetségesnek kell mondani, hogy a gyülekezet hagyománya, az idői közelség miatt tévedésből páskavacsorának gondolta az utolsó vacsorát, melynek Jézus nyilván ünnepélyes jelleget adott s amely a hagyományban még fokozott ünnepélyességet nyert az úrvacsora szerzése révén. A negyedik evangélista szimbolikus jelentőségűnek látta, hogy Jézus niszán 14-én délután halt meg, akkor, amikor a templomban levágták a páskabárányokat: Jézus az evangélista számára így az igazi páskabárány (v. ö. 19, 36). Ezt a szimbolikát azonban az evangélista nem részletezi. így ez nem is lehetett számára ok, hogy esetleg e miatt változtassa meg a Jézus halála napjára vonatkozólag az evangélium megírása idején már meglévő hagyományt. Valószínűbbnek látszik, hogy János hallgatólagosan helyesbít egy a szinoptikusoknál megőrzött hagyományt (különösen az utolsó vacsora jellegére vonatkozólag v. ö. 13, 1'magyarázatát!) és egy a szinoptikus tudósításból következtetés révén nyert adatot Jézus halála napjára vonatkozólag. 2. Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának az elbeszélésében éri el az evangéliumi történet a csúcspontját. Ez áll a negyedik evangéliumra is, és pedig annyival is inkább, hogy itt, a szenvedéstörténetben és a húsvéti elbeszélésben futnak össze és csomósodnak össze mindazok a, vonalak és motívumok, melyek az eddigi elbeszélés során felbukkantak. Ezek mintegy előre utaltak s most válnak teljessé, nyerik el igazi és teljes értelmüket. Ismételten láttuk már, hogy az evangélista Jézus szenvedésében és halálában ismeri fel isteni dicsőségének a kiteljesedését. „Most dicsőült •320
