Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

meg az Embernek Fia"; — mondja Jézus a búcsúbeszédek elején (13, 31). A főpapi imádságot pedig átjárja a kérés: „Most dicsőíts meg Atyám engemet" (17, 5). Jézusnak ez az isteni dicsősége nyilatkozik meg a szenvedéstörténetben elejétől végig: az elfogatására kirendelt osztag térdre borul, mikor felhangzik előtte a titokzatos ige fensége: „Én vagyok" (18, 5). Pilátus előtt Jézus az ő királyságáról tesz,tanúbizonyságot (18, 36), a kereszten pedig evvel az igével az ajakán hal meg: „Elvégeztetett" (19,30). Jézus isteni dicsőségének a megnyilatkozása a húsvéti történet is: feltámadása és az ehhez kapcsolódó elbeszélések, a feltámadott Jézus megjelenései és a Szentlélek ajándékozása. Jézus szenvedésének és halálának ez az értelmezése szemmel láthatóan eltér attól a szemlélettől, melyet a szinoptikus evangéliumokban, köztük is elsősorban Márknál és Máténál találunk. A negyedik evangélista nem érzékelteti azt a paradoxiát, hogy Isten Fia szenved, — ami Márknál áll előtérben, — sem nem helyez hangsúlyt arra, hogy Krisztus szenvedésében teljesedik be az ószövetségi prófécia, — ahogy arra Máté mutat rá. Nincs hangsúly nála azon sem, hogy Jézus szenvedése és halála emberileg borzalmas és szörnyű, megfoghatatlan esemény. Minden abban az egy pontban sűrűsödik össze és világosodik meg, hogy Jézus isteni küldetést teljesít szenvedésével és halálával is, éppen ezért az emberi szempontból borzalmas és megfoghatatlan eseményben is Istennek engedelmeskedik. Ezért halálában is fölényes ura sorsának (v. ö. 10, 18). így lesz látszólagos elbukása isteni dicsőségének és diadalának a kinyilatkoztatásává. így áll Jézus halála és feltámadása egyrészt kezdettől fogva az isteni „kell" hatalma alatt (3, 14), másrészt azonban Jézus éppen ezen az úton engedelmeskedik az Atyának, „megy el az Atyához" (17, 11—13), így emeltetik és magasztaltatik fel (3, 14; 12, 32) és így dicsőül meg (11, 4; 12, 23): mindebben Jézus maga cselekszik, cselekszik úgy, ahogy meghagyta neki az Atya (14, 31). Jézus ellenfeleinek a látszólagos győzelme vereséggé válik azáltal, hogy Jézus isteni küldetésben vállalja a szenvedést és a halált. A Jézus keresztjére kiakasztott titulusban Pilátus nemcsak gúny tárgyává teszi a zsidóság legszentebb reménységeit, hanem akaratlanul is hirdeti Jézus, méltóságát, isteni küldetését (19, 19—22). A megcsúfolt, kigúnyolt és megkorbácsolt Jézus minden ellenkező látszat ellenére is a zsidók királya. A zsidók pedig kénytelenek elvállalni az idegen császárt uruknak akkor, amikor igazi királyukat megtagadják (19, 15). A szenvedéstörténet világításában válik csak igazán érthetővé az evangéliumi elbeszélés. Kezdettől fogva hangzik az evangéliumban: „Az Ige testté lett". Ez eleitől fogva jelenti a teljes emberi sorsnak, vele együtt rágalmazásnak, üldöztetésnek, meghurcoltatásnak és szenvedésnek a vállalását is. De ennek az igének a mélysége csak akkor világosodik meg mintegy villámszerűén, amikor Jézus a kereszten csüng és haláltusáját az „Elvégeztetett" diadalkiáltásával fejezi be. Itt nyeri el teljes értelmét a Keresztelő tanúbizonyságtétele az Isten bárányáról (1, 29) is. A kereszten áldozatul adott életével veszi el Krisztus a világ bűnét. Így nyilatkozik meg szenvedésében és halálában Isten bűnbocsátó kegyelme, az ő véghetetlen szeretete, mellyel úgy szerette a világot, hogy az ő Fiát adta érte a halálba (3, 16). De a szenvedéstörténet világítja meg igazában Jézus ellenfeleit is. Jézus ismételten szemére vetette ellenfeleinek, hogy meg akarják őt 21 A testté lett iga 321