Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

20. fejezet).Itt az „igazság ]elké"-nek a funkciója emlékeztet a „peraklét"-ra. Ugyancsak a Szentlélekre utal, ha a zsidó írástudomány alkalmilag „peraklét"-nak mondja a „mennyéi hang"-ot („bat-kól"), melyet az Isten Lelkével hoztak kapcsolatba. Mindezeknél figyelembe kell venni, hogy olyan paraklétoszokról van szó, akik az embert képviselik, az ember javára szólnak, amikor bírái elé kerül. Ebben az értelemben» mondja Jézus is a tanítványoknak, hogy ne legyen gondjuk, mit mondjanak a védelmükre, amikor „fejedelmek és királyok" elé hurcolják őket: Isten megadja nékik -abban az órában, mit mondjanak. Mert — mondja Jézus — „nem ti magatok szóltok majd, hanem Atyátok Lelke az, aki általatok szól" (Mát. 10, 21). A Léleknek ez a funkciója nyilván ugyanaz, mint amelyet a zsidó írástudomány a különféle ,,paraklétosz"-oknak tulajdonít. Hasonlóan alkalmazza a Lélekre a paraklétosz képzetét — a nélkül, hogy a fogalmat használná, — Pál apostol is, amikor arról a Lélekről szól, aki „segítségünkre siet gyengeségünkben" és „esedezik értünk szótlan sóhajokkal" (Róm. 8, 26). Ezek az igék teljesen beleilleszkednek abba a gondolatkörbe, melyet a zsidó írástudomány a ,,peraklét"-okról alkotott. A negyedik evangéliumban, abban a gondolatkörben, ahogyan ott Jézus a Paraklétoszról beszél, csak a név azonos, de annak tartalma eltér a zsidó írástudomány gondolatkörétől. Mert amint láttuk, a negyedik evangéliumban a Parakl^osz nem a tanítványok szószólója, „ügyvéd"-je Isten előtt, hanem a Jézusban adott kinyilatkoztatást folytatja és viszi teljességre. Itt tehát a Paraklétosz Isten oldalán áll, az ő kinyilatkoztatását hozza. A Paraklétosz nem annyira „szószóló", mint inkább isteni „Segítő", akit Krisztus küld a tanítványnak Istentől, hogy elvezesse őt „minden igazságra", de egyúttal támogassa és segítse őt a világ elleni harcában. Ez a gondolatkör viszont közeli rokonságban van Mát. 10, 21 igéjével. Honnét van a Paraklétosz fogalmában ez a változás? Aligha lehet arra gondolni, hogy az evangélista a Paraklétosz fogalmát gnosztikus áramlatokból leste el, mint ahogyan újabban gyanították. Gnosztikus irányzatok tudnak ugyan isteni segítőről, de nem nevezik azt „paraklétosz"-nak. A névnek a zsidó írástudományban való előfordulása sokkal valószínűbbé teszi, hogy a negyedik evangélista a Paraklétosz-igékben egy olyan szóhasználatot őrzött meg, mely a rabbinátus teológiájában gyökerezik. A paraklétosz képzetét nyilván már Jézus alkalmazta a Szentlélekre — valószínűleg a zsidó írásmagyarázat szóhasználatával megegyezően (v. ö. Mát. 10, 21), — ez a fogalomkör átment az első keresztyénségbe is, amint arról Pál apostol tanúskodik (Róm. 8, 26). Ez a képzet formálódott át a negyedik evangélista bizonyságtételében, nyilván az első keresztyénségnek a Lélekre vonatkozó gazdag tapasztalata alapján. Végül röviden feleletet kell adni arra a kérdésre, honnét származik a „paraklétosz" szónak a szokásos „vigasztalódként való fordítása. Ez az értelmezés valószínűleg összefügg azzal, hogy a „paraklétosz" szónak — amely a görög „parakalein". = „segítségül hívni", azután „vigasztalni" igéből származik, — talán már a profán görög nyelvhasználatban is kialakult a „vigasztaló" értelme, noha ez szótárilag nem mutatható ki. Valószínűleg evvel függ össze, hogy a héber Ószövetségnek két késői fordítója, Aquila és Theodotion a Jób 16, 2-ben előforduló „menahamim" = „vigasztalók" szót „paraklétosz"-nak fordítják. (A LXX „paraklétór"-t fordított.) Itt Aquilánál és Theodotionnál találkozunk tehát először a „paraklétosz" szóval „vigasztaló" értelemben. A keresztyén irók közül •312