Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

Ezzel már jelentősen, megközelítettük ezeknek az igéknek a jelentését is. Mert a megértés kulcsa éppen abban van, hogy felismerjük: bennük többről van szó, mint képről, hasonlatról vagy allegóriáról s a konkrét jellegüket éppen a melléjük tett jelző világítja meg. Közelebbről: a víz, a kenyér, a világosság emberi életünknek alapvető („egzisztenciális") szükségletei, éppen úgy, mint az „igazság" (veritas), a „feltámadás és élet". Nem tudunk megélni ezek nélkül, éppen azért minden erővel igyekezünk magunknak egzisztenciális szükségletünket biztosítani. Mivel azonban ezek egzisztenciális szükségletek és mivel kényszerülünk arra, hogy biztosítsuk azokat a magunk számára, azért ezek kicsúsznak a hatalmunkból s mi azoknak a szolgaságába jutunk. Bibliai nyelven szólva ezek urainkká, sőt „isteneinkké", helyesebben „bálványainkká" lesznek. Figyelő szemünk nemcsak a történelemből, hanem a mindennapi tapasztalatból, sőt siaját élettapasztalatunkból, saját magunkra nézve is igazolhatja, hogy az nem „elmélet" vagy a valóságtól elszakadt képzelődés, hanem a legkegyetlenebb realitás. Hányszor leszünk szolgájává a „kenyér"-nek, hányszor áldozunk fel mindent, meggyőződést, erkölcsöt és hitet a „kenyér"-ért és megélhetésért és lesz a kenyéradó gazda, aki ilyen áldozatot követel, rabszolgatartóvá, bálvánnyá és hamis istenné! Isten ajándéka, a Krisztusban szerzett váltság olyan értelemben szabadít meg bennünket a bűn és halál hatalmából, hogy kiment bennünket az urainkká lett „bálványok" szolgaságából is. Jézus ezekben az igékben úgy jelentkezik, mint Istennek a teljes hatalommal felruházott Fia, aki valóban „az életnek a kenyere", azaz az egyetlen igaz kenyér, aki mellett minden földi kenyér csak képpé és hasonlattá, sőt csak látszattá, végeredményben pedig hazugsággá lesz, mert csalárdul olyan reményt kelt bennünk, melyet nem teljesít. Mindaz, ami a földön a „kenyér" fogalmához tartozik (gondoljunk a 4. kérés magyarázatára a Kiskátéban!), „elmúlik", mint ahogyan elmúlik „e világnak ábrázatja" (I. Kor. 7, 31): nem ad életet, mert nem ment meg a halál hatalmából, sőt annál inkább a halál karjaiba hajszol bennünket, minél inkább átadjuk magunkat neki. Jézus azonban avval az igénnyel lép fel, hogy ő valóban, és pedig páratlan, megismételhetetlen módon az életnek a kenyere: az ő húsa az igazi eledel és az ő vére az igazi ital (6, 55). Ugyanezt kell megállapítanunk a többi hasonló kifejezésre vonatkozólag is anélkül, hogy azokat itt egyenként részletesen megvizsgálhatnók. Ezeknek az igéknek az értelmére nézve v. ö. az illető helyek részletes értelmezését. Összefoglalólag azt mondhatjuk tehát, hogy az ,,én vagyok..." kezdetű Jézus-igék formailag a szakrális stílus jellegét mutatják s már ezzel is Jézus messiási · igényének a megnyilatkozásai. Tartalmukat pedig az jellemzi, hogy bennük a Krisztus-valóság paradox gazdagsága a legmélyebb tartalmával nyilatkozik meg: ezek az igék a Krisztusban adott kinyilatkoztatás páratlanságát, megismételhetetlenségét és egyetlen voltát, minden párhuzamot vagy hasonlatosságot meghazudtoló egyedüliségét fejezik ki. Krisztus általuk azt mondja: Én vagyok az egyetlen, rajtam kívül nincs senki más, aki életet és váltságot adhat és ad is valósággal. 20 A testté lett Ige 305