Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
meg (pl. a fentebbi szövegben is Isis azt hangoztatja, hogy ő adta az embereknek először a gyümölcsöt, ő tanította földmívelésre az embereket, stb.), közben-közben képek vagy képszerű kifejezések is ilyen célt szolgálnak. Ha azonban nemcsak a fentebb említett példákkal, hanem általában a szakrális stílus különféle emlékeivel hasonlítjuk össze a negyedik evangélium szóban forgó Jézus-igéit, akkor hamarosan észrevehetjük, hogy azokban sajátos eltérés van egyéb hasonló igékkel szemben. 1" 7 Az eltérés főként abban jelentkezik, hogy ezek az igék egy-egy „képet" foglalnak magukban és pedig mindegyik esetben határozott névelővel, némely esetben pedig még jelzővel is ellátott képet. Jézus nem azt mondja pl.: „én olyan vagyok, mint egy pásztor", vagy „mint egy szőlőtő", hanem „Én vagyok a jó pásztor", „az igazi szőlőtő" stb. Sok. vita tárgya volt, hogy ezek a „képek" hogyan értendők: hasonlatként-e, ill. példázatként-e vagy pedig allegóriaként. Ha azonban pontosan megfigyeljük, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezek a képek nem mondhatók sem hasonlatoknak, ill. példázatoknak, sem allegóriáknak. Más szóval, amikor pl. Jézus magát az „élet kenyerének" mondja, akkor ez nem hasonlat, vagyis Jézus nem mondja azt, hogy ő képies értelemben véve „kenyér". A 10. fejezet sem allegóriát mond egy pásztorról, vagy a 15. a szőlőtőről, melyeket azután meg lehetne „fejteni", ill. fel kellene oldani olyan módon, hogy megállapítjuk: Jézus valamiképpen a pásztornak, ill. a szőlőtőnek a módjára viselkedik, ill. az ő viselkedése emlékeztet a pásztor eljárására, a szőlőtő természetére (ebben az esetben lehetne t. i. szó arról, hogy allegóriáról beszéljünk). Hogy nem hasonlatokról, vagy allegóriákról van szó, azt mar az a körülmény is mutatja, hogy a „képek" mellé tett jelző („élet" kenyere, azaz életet adó kenyér; „jó" pásztor, „igazi" szőlőtő, stb.) olyan értelemben határozza meg ezeket a „képeket", hogy azok nem képszerű, hanem konkrét jelleget öltenek. De ehhez hozzá kell vennünk még egy másik mozzanatot is· A Jézus-igék „képei" mellett álló jelzők igazán színessé akkor lesznek, ha arra gondolunk, hogy azok szembeállítják Jézust, mint a világ világosságát, mint az élet kenyerét, mint a jó pásztort, mint az igazi szőlőtőt más megváltói alakokkal, akik ugyanavval az igénnyel lépnek fel, hogy ők világosság, pásztor, szőlőtő, stb. Ma már nem tudjuk ezt az ellentétet oly értelemben konkretizálni, hogy meg tudnók mondani: milyen konkrét (történeti) megváltói alakokkal helyezik szembe ezek az igék Jézust. Hogy ezt megtehessük, ahhoz sokkalta jobban kellene ismerni azt a környezetet, melyben az evangélista evangéliumát írta és azt az olvasókört, amelynek művét szánta· Azonban így is nemcsak lehetségesnek, hanem valószínűnek lehet mondani, hogy ezeknek a Jézus-igéknek van ilyen polemikus antitetikus jelentése is. Ilyen értelemben azok még konkrétebb jelleget nyernek. 157 A vallástörténet széles területéről felhozható nagyszámú példák közt kivételes helyet foglalnak el a mandeus iratokban található nyilatkozatok: ezek formulázásuk és tartalmuk szerint is közvetlen párhuzamban állanak a negyedik evangélium Jézus·, igéivel. Itt, a mandeus iratokban sokszor találkozunk ilyen nyilatkozatokkal: .,A világosság küldötte vagyok én", ,,Αζ igazi küldött vagyok én", „Az élet küldötte vagyok én" (a felhozott példák Ginza, Rechtes Buch-ból valók). „Pásztor vagyok én", „Halász vagyok én", „A kincs vagyok én" (a példák a Johannesbuoh-ból valók; v. ö. a példákhoz Bauer: Das Johannes-Evangelium, 3. kiad. 1933. 119. lap). •304
