Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
7. Az „Én vagyok"-kezdetfí igék és az ú. n. szakrális stílus (Kiegészítés Ján. 6, 35 magyarázatához.) Az evangélisták közül csak Jánosnál találkozunk Jézusnak olyan ünnepélyes nyilatkozataival, melyeket az „én vagyok.. ." szavak vezetnek be. Ezek a jellegzetes kifejezések, ill. megjelölések tömörségükkel, fenséges egyszerűségükkel úgy rögzítik az evangéliumi kinyilatkoztatás summáját, hogy az minden olvasó figyelmét megragadja és mélyen belevésődik az emlékezetbe. Jézus „az élet kenyere", „a világ világossága" (8, 12); a „jó pásztor" (10, 14); „az igazi szőlőtő" (15, 1). Honnét számaznak s mit jelentenek ezek a régebbi evangéliumokban teljesen ismeretlen, a negyedik evangélium számára viszont megkülönböztetően jellegzetes fogalmazások? Az eredetnek a kérdését már csak azért is fel kell vetnünk, mert e nyilván egy gyökérből származó s egymással rokon megjelölések származása fényt vethet azoknak értelmére is. Az újabb kutatások tisztázták, hogy ezekben a mondásokban egy a Biblia világán kívül is erősen elterjedt vallásos beszédmodorral, az ú. n. szakrális stílussal van dolgunk. Ez a stílus különféle régi keleti vallásokban főként akkor jelentkezik, amikor az istenség nyilatkoztatja ki önmagát. A régi keleti (pl. babyloniai, egyiptomi) vallások emlékei között rendkívül tanulságosak erre a szakrális stílusra az egyiptomi Isis istennő hellenisztikus szinkretisztikus kultuszával kapcsolatos szövegek. Az egyik ilyen szövegben olvassuk: „Én vagyok Isis, minden ország királynője, akit Hermes nevelt. Amit én adtam törvényül, azt senki sem hatálytalaníthatja. Én vagyok a legifjabb Kronos-istennek a legidősebb leánya, én vagyok Osiris királynak a nővére és felesége. Én vagyok, aki elsőként adtam gyümölcsöt az embereknek. Én vagyok Horos király anyja, én vagyok, aki a kutya csillagképében felragyogok. Nekem építették Bubastos városát. Örvendj, örvendj, Egyiptom, hogy nem tápláltál! (Közli Diod. Sic. I, 27; v. ö. Deissmann: Licht vom Osten, 4. kiad., 1923, 111. lap.) 15 4 Nagyon kedvelt formája ez a szakrális stílus a hellenisztikus misztikának és gnosisnak; pl. „Ama világosság én, a Nus (= Értelem) vagyok, a te istened, aki még a nedves természet előtt a sötétségből jöttem elő: a Nusból világító logos, az isten fia" (Poimandres 1, 6; v. ö. Reitzenstein: Poimandres, 1904, 329. lap). Nagyon sokszor találkozunk ilyesféle formulázásokkal a mandeus iratokban. Ugyanez a szakrális stílus figyelhető meg az Ószövetségben is és pedig igen sokszor. A sok példa közül csak néhányra utalunk. így pl. a Tízparancsolatban: „Én vagyok az Űr, a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földéről.. ." (II. Móz. 20,2); vagy v. ö. I. Móz. 17, 1; 28, 13; II. Móz. 15, 26; Zsolt. 35, 3; Jer. 23, 23; vagy: „így szól az Ür, Izráel királya és megváltója, a Seregek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó és rajtam kívül nincs Isten"; v. ö. Ézs. 43, 10; 44, 24; 45, 5—7; 48, 12. Hasonlóan mondja Isten Mózes énekében: „Lássátok meg, hogy én vagyok és nincs Isten kívülem! 154 A Diodoros Siculus által feljegyzett szöveg csak kivonata egy ősrégi szövegnek, mely az újabb kutatások során több régi feliraton is ránkmaradt, legteljesebb formában a Kymae-i feliraton. Β szövegek ősformája, ill. eredetije úgylátszik Memphisben, az ottani Isis-templomban volt. V. ö. Ρ e e k : Der Isishymnus von Andros, 1930, ahol a szövegek is megtalálhatók (ugyancsak Ρ e e k : Der Isis-Hymnus von Andros, ,,Die Antike", VI, 1930, 324 k. lpk.). 302 19*
