Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
bizonyítja azt, hogy a törvény és a logos közt az összefüggés fennáll, igaz, hogy nem abban az értelemben, mint ahogy azt a zsidóság gondolta. A prológus u. i. nem azonosítja a kettőt egymással oly értelemben, hogy az isteni igeként és isteni bölcseségként értelmezett tóra volna Istennek végső és tökéletes kinyilatkoztatása. Ellenkezőleg, az evangélista azt hangsúlyozza, hogy a „törvény Mózes közvetítésével adatott, a kegyelem és igazság pedig Jézus Krisztus által jött létre" (Jái}. 1, 17). Ez azt jelenti, hogy Isten kinyilatkoztatásának a teljes gazdagsága, Isten kegyelme és igazsága Jézus Krisztusban jelent meg. A prológus tehát szembe állítja a tórát és Krisztust egymással. Nem olyan értelemben, mintha a törvénynek a kinyilatkoztatás jellegét tagadná, hanem olyan értelemben, hogy tagadja azt a reménységet, melyet ahhoz a zsidóság fűz, t. i., hogy a törvény által nyerheti el Isten kegyelmét és az életet. Az evangélista már a prológusban hangsúlyozza, amit azután az evangéliumi elbeszélés folyamán is kiemel, hogy t. i. életet egyedül az a Krisztus ad, akiről az írás, tehát éppen a törvény is bizonyságot tesz (v. ö. Ján. 5, 38). Az az összefüggés tehát, amely a zsidó tóra-tan és a prológus, ill. a negyedik evangélium közt fennáll, nem a függésnek, hanem a tudatos egymással szembeállításnak a viszonya. H9la. Ε mellett az összefüggés mellett háttérbe szorulnak jelentőség tekintetében azok a kapcsolatok, melyek a prológus és a hellenisztikus vallásos, ill. filozófiai áramlatok közt lehetnek. Nem lehet ugyan tagadni, hogy az evangélista tudhatott hellenisztikus logos-spekulációkról, esetleg ismerhette is őket. De az elmondottak alapján úgy kell ítélnünk, hogy ezek a spekulációk nem formálták sem a prológust általában, sem pedig azt, amit a logos-fogalommal kifejezett, ill. kifejezésre akart juttatni. Legfeljebb, ha nem annyira nyílt, mint inkább hallgatólagos módon helyezi szembe Jézus Krisztust, mint az Isten egyetlen és igazi Igéjét a hellenisztikus vallásokban keringő sok mindenféle nézettel, melyet a logos-fogalomhoz kapcsolva terjesztettek. Ez a szembeállítás egy ponton talán valamivel foghatóbban is jelentkezik. Ott t. i., ahol a gnosis kinyilatkoztatást hozó istenszerű lényről vél tudni. Az evangélista a gnosisban hirdetett kinyilatkoztatással talán tudatosan helyezi szembe Jézus Krisztust, a testté lett Igét, aki egyedül és tökéletesen nyilatkoztatja ki Istent és pedig az igaz és valóságos Istent. Ez a szembehelyezés azonban azért nem válik számunkra már annyira foghatóvá, mint a tórával való szembeállítás, mivel az evangélista sehol sem utal rá nyiltan s mivel a kinyilatkoztatás alapvető jellege más a gnosisban és más az evangéliumban: ott a megváltást az isteni küldött által közvetített titokzatos ismeret, gnosis eszközli, itt pedig Jézus Krisztusnak a megváltói cselekedete. Ez döntő különbség s éppen ez a különbség tanúsítja és igazolja mindig újra, hogy a negyedik evangélium nem a gnosis hatása alatt keletkezett irat, hanem evangélium. A prológus sokat vitatott problematikája is ezt bizonyítja. 1' 1 0 149/a Erre az összefüggésre igen nyomatékosan figyelmeztet Kittel, v. ö. THW. IV·, 138 k. lpk. 150 A prológus rengeteg irodalmát itt nem sorolhatjuk fel. A kommentárokon kívül leginkább a THW IV, 69—140 alatti tanulmányokra és az ott a 69—71. lapokon felsorolt irodalomra kell utalnunk. A fenti fejtegetések szempontjából azonban az előadottak során már megemlített munkákon kívül meg kell még említenünk a következőket: A s t i η g Ragnar: Die Verkündigung des Wortes im Urchristentum, 1939, 6—299 lpk.; Staerk W.: Soter, 1933 és Die Erlösererwartung in den östlichen Religionen, 1938. •293
