Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

nyilatkoztatta az δ szentjeinek. Ez a ,,titok", ez az „Isten igéje" pedig a „Krisztus tibennetek", — írja az apostol a kolossébeli híveknek (Kol. 1, 25—27). Az apostoli igehirdetés szerint tehát az „igében" nyilatkozik meg a teljes „Krisztus-valóság": Krisztus lakozik a hit által a szívekben (Ef. 3, 17) és Pál arra hívja fel a gyülekezetet, hogy „Krisztus békessége uralkodjék a szívekben" és „Krisztus igéje lakozzék bőségesen közöttük" (Kol. 3, 15—16). Negyedszer. Az előzőkben megfigyelhettük, hogy az igében a Krisztus-valóság a maga teljessége szerint jelentkezik, ugyanaz áll előttünk akkor is, amikor a Jelenések könyve egymás mellett említi „Isten igéjét és Jézus Krisztus bizonyságtételét" (Jel. 1, 2. 9 v. ö. 6, 9; 20, 4). János a Jelenések könyvében „bizonyságot tesz Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről" (Jel. 1, 2). Ezek miatt tartózkodott Patmos szigetén és pedig avégett, hogy elnyerje Isten igéjét és Jézus bizonyságtételét (1, 9). Az az ige pedig, melyet elnyert, kétségtelenül prófétai látomásban nyert isteni ige. De ennél még konkrétabb és — hogy úgy mondjam — több is. Bizonyságtételében maga Jézus közeledett a látnokhoz és mindent, amit a látnók közöl, olvasói előtt feltár, elmond, mind az Istentől szólott ige. De Jézus bizonyságtétele és Isten igéje nem két különböző, ill. egymástól elválasztható valóság. A „fehér lovon", diadalmasan megjelenő eszkatológikus Krisztus neve éppen ez: „az Isten igéje" (Jel. 19, 13). Krisztus az Isten igéje: ezzel a Jelenések könyve egészen közel kerül a prológushoz. A Jelenések könyvéhez egészen hasonlóan mondja I. Ján 1, 1 kk. azt, „ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és kezünkkel megtapogattunk", „az élet igéjének". „Az élet igéje" sem más, mint Jézus Krisztus: őt látta és hallotta a szerző, őt hirdeti gyülekezeteinek, hogy közösségük legyen vele és ily módon az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. A két hely — Jel. 19, 13 és I. Ján. 1, 1 kk. — szorosan összetartozik. A szerző az „Isten igéje" és „az élet igéje" megjelölésekkel a Krisztus-valóságot a maga teljessége szerint jelöli meg és pedig nem mintegy elvont fogalomként, ill. a hívek szívében a Lélek által lakozó valóságként (Pál apostol fent idézett nyilatkozatait esetleg lehetne még így is értelmezni), — hanem konkrét formában, Jézus történeti személyében előttünk levő megvalósulása szerint. Ezért kerülnek ezek a nyilatkozatok egészen közel a prológushoz. Ötödször. Jel. 19,13 és I. Ján. 1, 1 kk. nem mondják ugyan a praeexistens Krisztust abszolút értelemben lógósnak, hanem egyfelől az eljövendő eszkatológikus Krisztust mondják Isten igéjének, másfelől pedig Jézusra történeti személye szerint alkalmazzák az „élet igéje" megjelölést. Ennek ellenére mégis nyilván itt kell keresnünk azt a történeti és eszmei összefüggést, melybe a prológus beletartozik és simán, súrlódás nélkül beleilleszkedik. Mert az evangélista ugyanúgy Jézus történeti személyét látja maga előtt, amikor a praeexistens Krisztusról mini „logos"-ról szól és hirdeti a „testté lett" Igét, mint ahogy ugyanő I. Ján. 1, 1 kk.-ben Jézust hirdeti, mint „az élet igéjét" és ahogy Jel. •291