Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
Azokban, akik az igét elfogadják és megtartják (8, 51; 14, 23; 15, 20;), az megmarad (5, 38), azok „nem látják a halált soha, örökké" (8, 51). Mindezzel az „ige" Isten igéje, ill. Jézus igéje ugyanúgy isteni hatalom és erő, mely véghezviszi azt, amit mond, mint egyebütt az Újszövetségben. János evangéliuma e tekintetben megegyezik a többi újszövetségi íróval és ez a mellett szól, hogy a prológus logosát sem szabad kiszakítani az újszövetségi szóhasználat szerves egységéből. Másodszor. Ez a megállapítás annál fontosabb, mivel sok újabb írásmagyarázónál találkozunk avval a véleménnyel, hogy a prológus logosa „nem időnkénti esemény a világban, hanem örökkévaló lény, mely ősidőktől fogva Istennél van". 14 9 Kétségtelen, hogy a prológus logosában ismeri fel az evangélista a praeexistens, örökkévaló Krisztust. Ennyiben a logos „örökkévaló lény, mely ősidőktől fogva Istennél van". Azonban ez a körülmény még nem jogosít fel arra, hogy a prológus logosát kiszakítsuk mindannak az összefüggéséből, amit az Ö- és Újszövetségben és részben magában János evangéliumában az igére, a lógósra vonatkozólag találunk. így a praeexistens logos is Isten teremtő igéje (3. vs.) s ez a körülmény maga szoros kapcsolatot teremt Pál apostollal (I. Kor. 8, 6; Róm. 11, 36) és általában az Újszövetség többi írójával. Az a praeexistens Krisztus, aki által Isten teremt, nem valami gnosztikus gondolkodás értelmében vett démiurgos, hanem Isten teremtő igéje. Harmadszor. Az Újszövetség sokszínű szóhasználattal „igé"-nek, „logos"-nak mondja az evangéliumot, egyfelől úgy, ahogy azt Jézus hozza és adja, másfelől pedig ahogy azt az apostoli igehirdetés közvetíti, így tárja elénk Jézus pl. a magvetőről szóló példázatban Isten királyságának -egész gazdagságát, mint „igét", ,,logos"-t (v. ö. Mát. 13, 1—24). De Pál apostol is az egész evangéliumot jelöli meg, amikor a „kereszt" (I. Kor. 1, 18), a „kiengesztelés" (II. Kor. 5, 19) „igéjéről" szól. Hasonló értelemben szól Csel. 13, 26 az „üdvösség", Csel. 14, 3; 20, 32 a „kegyelem" igéjéről stb. Amint azonban az Isten igéje a Bibliában nem azért nyer súlyt, mivel tartalma, mondanivalója igazolja azt értelmünk előtt, — (ilyen módon, mint érthető és önmagában igazolt ige jelentkezik a görög gondolkodásban a logos), — hanem azért, mivel Isten, Urunk és velünk rendelkező Teremtőnk mondja azt, hasonlóképpen áll ez a Jézus Krisztus által szólt és hirdetett igére is. A mögött az ige, az evangélium mögött, melynek üzenetét Jézus hozza, ott áll ő maga: „Én pedig azt mondom nektek . .." (Mát. 5, 22 kk.). Jézus nemcsak mintegy fedezi az igét és tekintélyt kölcsönöz neki, hanem maga a Krisztus-valóság benne rejtőzik, de meg is nyilatkozik az igében. Jézus nemcsak olyan értelemben a „magvető", hogy mint az Atya küldötte, prófétai hatalommal hirdeti az Isten királyságának evangéliumát, hanem abban az értelemben is, hogy igéjében ő maga közeledik hozzánk. Pál apostolnál ez olyan formában jelentkezik, hogy egyfelől Krisztus maga közeledik hozzánk a „kereszt", a „kiengesztelés" igéjében, másfelől Krisztus maga lett számunkra Istentől „bölcseség, igazság, szentség és megváltás" (I. Kor. 1, 30). Krisztus nemcsak a békesség üzenetét hozza az evangéliumban, nemcsak hirdeti az Istennel való megbékélés evangéliumát, hanem ő maga a „mi békességünk" (Ef. 2, 14). „Isten igéje" pedig az a „titok" („mysterion"), mely ősidők óta el volt rejtve, de most Isten ki149 V. ö. Bultmann : Das Evangelium des Johannes, 1941. 7. lap. •290
