Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához
volna bele evangéliumába, hogy azt a praeexistens Krisztusra vonatkoztatta. 14 8 A prológus vallástörténeti problémájának ez a megoldása a valószínűség igényével léphet fel mindaddig, amíg valószínűnek látszik, hogy a Keresztelő János által elindított mozgalom gnosztikus irányba fejlődött és szembefordult a keresztyénséggel. Azonban az utóbbi másfél évtized kutatásai egyáltalán nem igazolták azt a feltevést, hogy a mandeizmusban a Keresztelő nevéhez fűződő szektának a késői formájával van dolgunk. Még kevésbbé lehet valószínűsíteni, hogy a Keresztelő fellépésének egy olyan gyülekezet megalakulása lett volna az eredménye, mely a Keresztelőt tekintette messiásának és ezért szembe fordult volna a keresztyénséggel. Ha ez megtörtént volna, akkor nemcsak az Újszövetségben kellene sokkal élesebb állásfoglalást találnunk a Keresztelő nevéhez fűződő gyülekezettel szemben, hanem ennek folytatódnia kellene az ókori egyházban is. Mindennek azonban semmi érdemleges nyoma sincs. Ezért érthető, ha Schaeder elgondolása ugyan erős visszhangot keltett, de kevés követőre talált és ha pl. Bultmann, aki sok tekintetben hasonló irányban kereste a prológus, valamint általában János evangéliuma vallástörténeti problematikája számára a megoldást, újabban fenntartja ugyan azt a meggyőződését, hogy a proló 5gusban az evangélista forrást használt, de e forrást csak általánosságban jelöli meg mint olyat, mely a „korai keleti gnosis" típusát mutatja. Krisztus a Logos. 4. A fentebb vázlatosan ismertetett felfogásoknak mind az a fő hibája, hogy csak egyoldalú szempontokat vesznek számításba, amikor azt igyekeznek megérteni és megértetni, hogyan alkalmazta és alkalmazhatta az evangélista a prológusban Jézusra a logos „fogalmát". Az ókori vallástörténet széles területének az átvizsgálásakor a döntő szempontokat az őskeresztyénségen kívül álló tényezőkben keresik s e mellett nemcsak az Újszövetség által egyértelműen tanúsított Krisztus-valóságról feledkeznek meg, hanem arról is, hogy milyen segítséget nyújt egyfelől az Ószövetség és a késői zsidóság hite, másfelől pedig maga az Újszövetség is a negyedik evangélium Krisztust megragadó hitének a megérttetéséhez. a) Fentebb röviden vázoltuk, hogy mi az értelme és jelentése a bibliai szóhasználatban az „Isten igéje", ill. a logos fogalmának. Az ott elmondottakat azonban még ki kell egészíteni néhány megfigyeléssel. Először meg kell állapítani, hogy János evangéliumának a szóhasználata az „igé"-re vonatkozólag általában beleesik az ó- és újszövetségi szóhasználat irányvonalába. Isten az ő igéje által fordult az Ószövetség népéhez (10, 35) és igéje teljesedik be Krisztus művében, hangsúlyozza az evangélista (12, 14 kk.; 12, 38; 13, 18; 15, 25; 19, 24. 36), akárcsak Máté a maga evangéliumában. Jézus nem a saját, hanem az Atya igéjét hozza és adja a tanítványoknak (14, 24; 17, 14). Ez az ige pedig „igazság" (17, 17). Ennek az igének hatalma van, hogy N ítéletet tartson (12. 48) és életet adjon (5, 24). Ezért igényt támaszt arra, hogy halljuk és meghallgassuk (7, 40; 8, 43), hittel fogadjuk (2, 22; 4, 41. 50). HS v. ö. Reltzenstein — Schaeder: Studien zum antiken Synkretismus, 1926 , 306—341. lpk. l'J A testté lett Ige 289
