Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

emberek értelmét, gondolkodását és cselekvését is: a logos mint világész azonos a minden egyes emberben is megtalálható logos-szal. Hamarosan fel lehet azonban ismerni, hogy annak a logos-nak, melyről a görög filozófiai gondolkodás tud, tárgyilag semmi köze sincs ahhoz, amit az evangélista a logos megjelöléssel kifejezni törekszik. Ezért a teológiai kutatás területén el is ejtették azt a feltevést, hogy az evangélista a görög filozófusok közvetlen hatása alatt nevezte volna Jézust a Logos-nak. A „logos" az elgörögösödött zsidóság gondolkodásában. 2. Az elmondottaknál sokkal fontosabb az a megfigyelés, hogy a görög filozófiai gondolkodás, különösen a platonizmus és a stoicizmus már jóval a keresztyénség keletkezése előtt erőteljes hatást fejtett ki a zsidóságban, különösen az elgörögösödött, ú. n. hellenisztikus zsidóságban, melynek legfontosabb gócpontja Alexandria volt. Ez a görög szellemi hatás érvényesül egyebek közt egyes apokrifus iratokban, így különösen a „Salamon bölcseségé"-ben, általában a „bölcseség" fogalmával dolgozó spekulatív gondolkodásban. Legjelentősebb képviselője ennek az irányzatnak a híres alexandriai vallásbölcselő, Philo, aki Jézusnak kortársa volt (meghalt kb. Kr. u. 40. táján.) Irataiban a logos igen jelentős szerepet játszik. Szerinte a logos egyfelől Isten gondolkodó értelme, másfelől pedig az istenség által létrehozott és a platonikus értelemben reálisnak gondolandó eszmék összesége. Ez a kettősség határozza meg a logos szerepét Philo filozófiájában, de egyúttal az oka annak is, hogy a logos-ról vallott felfogása nehezen tekinthető át s első tekintetre nem is látszik egységesnek. Mert a logos egyfelől „második isten" vagy „Isten elsőszülött fia", „Isten képmása, aki által az egész világot alkotta", ezért egyúttal „Isten eszköze". Ebben az összefüggésben tehát a logos Philo gondolkodásában az istenség és a világ közt a közbenjáró szerepét tölti be. Erre a közbenjáróra azért van szükség, mivel Isten a hellenisztikus zsidóságnak és így Philonak is a platonikus dualizmus által befolyásolt gondolkodása szerint annyira távol áll a világtól, hogy közvetlenül nem érintkezik vele: Isten e szerint a gondolkodás szerint teljesen visszavonult a maga transzcendenciájába. Ezért van szükség a lógósra, mint eszközre, melynek közvetítésével Isten érintkezik a világgal s a logos ezért egyúttal „főpap" is, aki a világot képviseli Isten előtt. Ebben az összefüggésben Philo logosképzete szinte a személyes lény szintjét éri el. De másfelől Philo a logosról nemcsak mint ilyen Isten és a világ közti közvetítőről tud. Lógósnak · nevezi Philo az isteni erőket is, és ilyen értelemben Philo nemcsak egy, hanem sok lógósról tud. Ezek a logosok mint eszmék formálják és tartják fenn egyes részeiben és részleteiben a látható világot. Ebben az öszszefüggésben tehát a lógósnak, ill. a logosoknak nincs személyes lény jellegük. A két egymással feszültségben levő gondolatsort nem lehet teljesen kiegyenlíteni. A „logos" philoi fogalmazásának kétségkívül vannak olyan mozzanatai, melyek rokonságot mutatnak avval, amit János evangéliuma a prológusban a lógósról mond: különösen az, hogy a logos a világteremtés eszköze, ill. közvetítője. Sőt, az evangélista Krisztus-képét több vonatkozásban párhuzamba is lehet állítani a philoi logos-fogalómmal. Ez az oka •284