Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

az evangélium részletes értelmezésénél még látni fogjuk, — különösen is az a körülmény, hogy a „logos" a negyedik evangéliumban is mindenütt az igét, és pedig általában Jézusnak az igéjét jelöli meg (pl. Ján. 2, 22; 4, 41, 50; 5, 24; 8, 51 kk.; 12, 48; 15, 20 stb.). Krisztus, az örökkévaló Logos. A lógósról, tehát az Isten igéjéről mondja az evangélista, hogy kezdetben Istennél volt s hogy élet és világosság az emberek számára. Ezek a megállapítások két irányban jelölik meg, hogy ki s micsoda a logos. Egyfelől az Ige olyan Istennel egyenrangú (személyes) lény, aki „kezdetben", tehát akkor, amikor. Isten a világot teremtette, „Istennél volt": A világ s minden benne lévő „teremtmény", azért „lett", „létrejött", „keletkezett". Ezzel szemben az Ige nem teremtmény, nem „keletkezett", hanem akkor is „volt", amikor Isten a világot teremtette. Az Igének ez. az öröktől fogva való léte Krisztusnak, az Isten Fiának a praeexistentiája. Az Ige ebben a praeexistens létében „Istennél volt" és „Isten volt"; azaz Istennel azonos rangú volt. Ezek a kifejezések csak sejtetésszerűen mutatnak rá az Igének Istenhez való viszonyára és méltóságára, de nem libbentik fel azt az emberi szavakkal ki sem fejezhető, fogalmaink, gondolkodásunk számára meg sem ragadható titkot, mely Istennek és Igéjének, az Atyának és a Fiúnak örökkévaló viszonyát minden kíváncsiskodó szem elől örökre eltakarja. Csak egyet hangsúlyoz az evangélista: az Ige nélkül „semmi sem jött létre, ami létrejött". A bibliai teremtéstörténetből is tudjuk, hogy Isten a világot igéje által teremtette. Nos, Istennek ez a világot teremtő igéje nem volt elröppenő szó, de nem is volt valami Istenen kívül öröktől fogva létező „elv", „őserő" vagy bármi néven nevezett és Istentől függetlenül létező valóság, hanem éppen az az Ige, mely „kezdetben",, (tehát már akkor, amikor Isten a világot teremtette), „Istennél volt" és „Isten volt". Az egész mindenség, a világ és minden, ami a világban van, a holt dolgok éppen úgy, mint az élőlények megszámlálhatatlan változatai a gyarló szemünk számára láthatatlan parányoktól, a mikrobáktól fogva, egészen a legtökéletesebb élőlényekig, sőt az emberig, mind kivétel nélkül neki köszönhetik létüket. Mert „minden általa jött létre, nála nélkül pedig nem jött létre semmi sem, ami létrejött". Az a megállapítás, hogy minden az Ige által jött létre, fenntartás nélkül valóban mindenre értendő Az evangélista nem bocsátkozik ennek a megállapításnak a részletezésébe. Így mi sem indulhatunk neki a találgatásnak, hogy vájjon hogyan illeszkedik bele az Ige teremtő művébe a baj, a nyomorúság és mindaz a rossz és gonoszság, ami a világban valósággal megtalálható. Csak egy világos: az evangélistától távol áll, hogy Isten mellett még valamilyen más őselvet tételezzen fel s így az Isten egységét megbontsa. Ellenkezőleg, éppen azzal zár ki az evangélista minden kettősséget („dualizmust"), hogy Istennek és az Igének elválaszthatatlan egységét hangsúlyozza. Az Ige örökkévaló létében (praeexistentiájában), valamint abban, hogy Isten a teremtés művét általa viszi véghez, rejlik az Igének az egész világmindenséget átfogó, ú. n. kozmikus jelentősége. Ehhez azonban azonnal hozzákapcsolódik mindaz, amit az evangélista az Ige megváltói művéről mond: ebben rejlik az ige üdvösségszerző ú. n. soteriológiai jelentősége. Az Igében „élet volt" — mondja az evangélista. Nemcsak a terem•281