Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Függelék - I. Kiegészítések az evangélium magyarázatához

a természet jelenségein, pl. a mennydörgésen keresztül is szól hozzánk (v. ö. Zsolt. 29). De nem olyan értelemben, mint ahogy a görög észjárás véli, — hogy t. i. a világ „ékes rendje" az értelmes gondolkodás számára feltárja a természet törvényszerűségét, mint immanens isteni rendet, — hanem olyan értelemben, hogy a természet jelenségein keresztül is „mond nekünk valamit", megszólít bennünket, szolgálatára kötelez és dicsőítésére hív: Isten megnyitja kezét és megelégít minden élőt ingyen, hogy „az Ő dicséretét zengje ajkunk és az Ö szent nevét áldja minden test örökkön örökké" (Zsolt. 145, 21). Az ember bűne éppen az, hogy ezt a hozzá szóló Istent nem dicsőíti, sem neki hálát nem ad (Róm. 1, 21). Istennek a hatalommal teli igéje szól az Ószövetségben a prófétákhoz és rajtuk keresztül Izráelhez. Az egész Ószövetség bizonysága annak, hogy Isten belenyúl prófétai igéjével Izráel életébe, formálja azt és formálja minden egyes izraelita életét. Ennek a prófétai igének az értelme tehát ismét nem az, hogy Isten általa értelmünket gazdagítja, vagy feltár előttünk olyan „igazságokat", melyekre saját belátásunk és ismerésünk erejével el nem juthatunk, hanem az, hogy megszólít bennünket, utasítást ad, rendelkezik velünk, szolgálatába állít és dicsőítésére hív. „Tudtul adta neked az Űr, mi a jó és mit kíván tőled. Csak azt, hogy igazságosan cselekedjél, szeresd az irgalmat és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik. 6, 8—9) — ezek a mondatok jellegzetesen világítják meg, hogy mi is az Isten „igéje": megszólítás, utasítás és törvény (v. ö. kül. a dekalógust, stb.). Istennek ez a próféták közvetítésével megszólaló igéje is hatalommal teli, teremtő ige: kinyilatkoztatja Isten titkát és ellenállhatatlan erővel véghezviszi azt, amit mond (v. ö. II. Kir. 1, 17; 9, 36; Ézs. 9, 7; 55, 10 k.). Az „ige" az Újszövetségben. Az Újszövetségben folytatódik, amit az Ószövetségre vonatkozólag megállapíthatunk és a fentebbiekben néhány vázlatos vonással megrögzítettünk. Az ige, a „logos" jellegzetes megjelölése nemcsak Jézus igehirdetésének, üzenetének (pl. Mát. 24, 35; Márk 13, 13; Luk. 21, 33; Márk 8, 38; Luk. 10, 39 stb.), hanem az apostoli „igé"-nek is (pl. Csel. 6, 1 kk.; 18, 5; I. Tessz. 1, 6; II. Tessz. 3, 1; Gal. 6, 6; I. Kor,. 14, 36 stb.), — noha a „logos" szó az újszövetségi szóhasználatban egyáltalán nem lett „szakkifej ezés"-sé, hanem sokat megtartott profán használatának széles skálájú színességéből. Az ige pedig egyformán .„isten igéje" (pl. Csel. 4, 31; 6, 2; 13, 5; I. Kor. 14, 36 stb.) és „az Ür", t. i. Krisztus igéje (pl. Csel. 8, 25; 15, 36; I. Tessz. 1, 8; II. Tessz. 3, 1; Kol. 3, 16 stb.). Jézus „az igét" szólja (Márk 2, 2; 4, 33; Luk. 5, 1), — s ezzel Isten igéjét hozza. Amikor az apostolok „Isten igéjét" hirdetik (pl. Csel. 13, 5 stb.), akkor is a Krisztusról szóló üzenetet hirdetik, hozzák evangéliumként (v. ö. Csel. 8, 4; 15, 35). Miként az Ószövetségben, ez az ige is hatalom, isteni erő, mely véghezviszi, amit mond: megszólít, döntés elé állít, életet ád. V. ö. pl. Mát. 7, 29: Jézus isteni „felhatalmazással" tanít; Márk 8, 38: Jézus igéjéhez való viszonyban dől el az ember sorsa; Mát. 8, 16: Jézus „igével" viszi véghez cselekedeteit s ez nem azt jelenti, hogy varázsszót mond, hanem hogy igéje cselekedet. Végül Jézus a példázatokban igéje által ajándékozza tanítványainak „Isten királyságának titkát" (Márk 4, 11). •279