Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Az evangélium függeléke (21. fejezet)
elsősorban az érzelmi és akarati ragaszkodást fejezi ki s jelöli meg, a gondoskodó szeretetet, mely kedvességével körülveszi azt, akit szeret (<p'Xeív). Péter elbukott a lángoló odaadással, melynek rajongásával körülvette Mesterét és amellyel érte kardot rántott. Most az alázatos ragaszkodás gondoskodó szeretetét ígéri, azt a szeretetet, mely nem tekint a másikra, nem fogadkozik, hogy túltesz a társán, és nem büszkélkedik: ezért nincs feleletében semmi olyasmi, hogy ő „jobban szeret", mint tanítványtársai. Jézus második kérdése pontosan megismétli az elsőt, de a harmadik kérdésnél Jézus elejti az első két alkalommal használt igét (áTaitav) s ugyanavval a szóval (<pi\eTv) kérdezi Pétert, mellyel ez kérdéseire válaszolt. Jézus ezzel a fordulattal mintegy azt mondja: Valóban szeretsz engem azzal a ragaszkodással, melyet ígérsz? Ekkor ismeri fel Péter, hogy milyen megbízhatatlan emberi ígérgetése és fogadkozása, felismeri, hogy Mesterének megtagadása után nincs már igénye Jézus bizalmára és az apostoli küldetésre, pásztori megbízásra. Ezért mélységesen elszomorodik s feleletében mindent Urára és Mesterére bíz, aki isteni látással ismeri az ember legbelső titkait is, „tudja, mi van az emberben" (2, 25): ő mindent tud és ismeri a tanítványt, ismeri érzületét s ragaszkodását Mesteréhez, tudja, hogy szereti s ragaszkodik hozzá lelke egész hevületével, szíve minden szolgálatkész odaadásával. Jézus Péter feleletére megbízással válaszol: „Legeltesd az én bárányaimat!" és „Őrizd az én juhaimat!" A görög szöveg kifejezései változnak. Az első és harmadik alkalommal használt ige (Póaxeiv) főként azt jelöli meg, hogy a pásztor „legelteti" a reá bízott bárányokat, t. i. gondoskodik élelmükről, legelőre viszi őket. A második alkalommal használt ige (irotfjaíveiv) pedig a pásztornak azt a mindenre kiterjedő gondoskodását, „pásztorolását" jelöli meg, mellyel a pásztor nemcsak legelőről gondoskodik nyája számára, hanem nyáját vezeti, oltalmazza, védi és ápolja. De váltakozik a görög szöveg kifejezése a „bárány" megjelölésénél is: a második és harmadik alkalommal a szöveg ugyanazt a névszót használja, mint Ján. 10-ben az evangélista (azonban kicsinyítő képzővel: irpofkmov ill. upopaTov), míg az ei sg helyen a Jelenések könyvéből ismert kifejezést (ápvíov) találjuk: minden esetben Jézus kicsiny, gyenge, segítségre, istápolásra szoruló báránykáiról van szó. Jézus, a „jó Pásztor" ezzel a megbízással Péterre, mint pásztorra bízza juhait, azaz gyülekezetét. A megbízás, melyet Jézus Péternek ad, a szöveg összefüggése szerint csak Péternek szól és nem az apostoli küldetésre, hanem a pásztori szolgálattal való megbízatásra vonatkozik. Azonban az utóbbi az előbbitől nem választható el, hanem ehhez szorosan, sőt elválaszthatatlanul hozzátartozik. Hogy ezt a megbízást Jézus Péternek adja és hogy szavait kizárólag Péterhez intézi, az abban leli magyarázatát, hogy Péter azon az emlékezetes éjszakán megtagadta Urát. Ez az összefüggés érteti meg, hogy Jézus háromszor intéz kérdést Péterhez, — ami kérdésének külön súlyt és nyomatékot ad. Ez az összefüggés teszi világossá azt is, hogy miért szomorodik meg Péter Jézus harmadszori kérdésére, és ad Urának végül is olyan feleletet, mely mindent Krisztus isteni látására és kegyelmére bíz. Ha pedig ez az összefüggés helyes, — aminthogy a szöveg maga utal rá, — akkor ebből szorosan következik az is, hogy a Péternek adott megbízás ugyan közvetlenül és személy szerint Péternek szól. De ez a megbízás Pétert mégsem emeli ki tanítványtársai és a többi apostol közül, még kevésbbé állítja őt mások fölé, ha14 A testié lett Ige 273
