Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az evangélium függeléke (21. fejezet)

Az elbeszélés színhelye a „Tibériás tengere", ismertebb névvel a Genezáret tava, ill. annak partja. A szöveg nem mondja, hogy mennyi idő telt el a 20. fejezetben elbeszélt események óta, arról sem olvasunk, hogyan, milyen körülmények közt tértek vissza a tanítványok szűkebb hazájukba, Galileába. Csak annyit hallunk, hogy hét tanítvány „együtt" van. Első helyen említi a szerző Simon Pétert, nyilván ő a feje és vezetője a kis csoportnak. A többiek közül Tamás és Nátánáél már ismeretesek a negyedik evangéliumból, az utóbbira nézve itt említi meg a szöveg, hogy kánai származású volt. Zebedeus fiait, tehát Jakabot és Jánost csak itt említi ezen a nevükön a negyedik evangélium, az elbeszélés további folyamata pedig valószínűsíti, hogy János azonos a „szeretett tanítvány"-nyal. Hogy ki az a „két másik tanítvány", akit az író megemlít, azt még csak sejteni sem lehet. Péter mesterségét folytatva indul az elbeszélés szerint halászni s társai követik őt, de egész éjszakai munkájuk ellenére sem fognak semmit. Kora hajnalban, mikor talán már visszatérőben vannak, egyszerre ott áll a parton Jézus: az elbeszélő nem mondja, hogyan került oda. Jézus egyszerre csak, titokzatos módon ott van. Éppen ilyen titokzatos a következő elbeszélés is. Ezt a titokzatosságot csak növeli, hogy az elbeszélésben is több kiegyenlítetlen mozzanat van. A tanítványok nem ismerik fel Jézust, mint az emmausi tanítványok sem, v. ö. Luk. 24, 16. Jézus megszólítja a tanítványokat s enni kér, tőlük. Pontosabban a görög kifejezés szerint nem általában ennivalóról van szó, hanem olyan ételről, mely a kenyér mellé járul: a következők szerint ez hal, s lehet, hogy a görög kifejezésnek volt olyan használata is, melylyel éppen a halat jelölték meg vele, mint a kenyér mellé járuló ételt. Noha a tanítványok nem ismerik fel Jézust, parancsára mégis kivetik a hálót s ekkor az úgy megtelik, hogy „nem tudják húzni a temérdek hal miatt". Ekkor világosodik meg a szeretett tanítvány előtt, hogy „az Űr" áll ott a parton. Péter pedig, akinek a szeretett tanítvány szól, magára véve felső ruháját — hogy ülendően léphessen az Űr elé, — a vízbe veti magát s úgy igyekszik Jézushoz, míg a többi tanítvány a hajóval igyekszik partra jutni, melytől még kb. 200 könyöknyire, azaz kb. 96—97 méternyire voltak. A parton szénnel rakott tűz ég, rajta hal sül, mellette kenyér: az író megint nem szól arról, hogy ez honnét került oda, vagy hogy a tüzet ki rakta. Arról sincs szó, hogy miért kért Jézus a tanítványoktól ennivalót. Sőt, noha a tűzön már ott van a hal, Jézus mégis arra kéri a tanítványokat, hogy a most fogott halakból hozzanak oda. Péterről, aki igyekezett megelőzni a többi tanítványt, eddig nem hallottuk, hogy odaért volna Jézushoz. De a szöveget valószínűleg úgy kell értenünk, hogy Péter már ott volt Jézusnál s ihost felszólítására ismét beszáll a hajóra, hogy kivonszolja a hálót a szárazföldre. Amikor azután a „tömérdek" halat megszámolják, 153 nagy halat találnak. Ehhez a számhoz az elbeszélés csak azt a megjegyzést fűzi, hogy a háló nem szakadt el, noha ilyen nagy volt a halak száma. A halak számának ez a sajátságosan pontos adata igen hamar felvetette a magyarázóknál azt a kérdést, hogy vájjon mi a mélyebb értelme ennek a számnak. Már Origenes úgy vélte, hogy a 153-as szám a Szentháromság titokzatos megjelölése, mert 153 = 3 X 50 + 3. Augustinus szerint a. szám a hívőkre vonatkozik, akik a 7-es számmal szimbolizált Szentlélek erejével megtartják a Tízparancsolatot, mert 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. •269