Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
A következő történet rokonságot mutat a Luk. 24, 36—49 alatt található elbeszéléssel, mely ugyancsak azt mondja el, hogyan jelent.meg a feltámadott Krisztus húsvét vasárnapján este tanítványai körében Lukácsnál azonbán Jézusnak ez a megjelenése a tanítványoktól való búcsúvá szélesedik ki 13 7 s ezért Jézusnak ebbe a"'megjelenésébe sűrűsödik bele a Feltámadottnak minden mondanivalója tanítványaihoz. A negyedik evangéliumban ennek az elbeszélésnek a keretei kissé egyszerűbbek, tartalma pedig összesűrűsödik a tanítványainak adott apostoli megbízásba és felhatalmazásba. Az evangélista kiemeli, hogy a következő elbeszélés még ugyanarra a napra, a hét első napjára esik, tehát arra a napra, melyen Jézus feltámadott: erről a napról esik fény és ragyogás a hét első napjára, a keresztyének által ünnepnapként megtartott vasárnapra. A tanítványok együtt vannak szállásukon, ahol „összegyülekeztek", — mondja a szöveg későbbi, magyarázó kiegészítése. A „tanítványok" névvel az evangélista valószínűleg egy szélesebb kört, Jézus tanítványait általában, nemcsak a tizenkettőt jelöli meg, — pontosabban akkor, már csak a tizenegyet, mert hiszen Júdás hiányzik. Sőt, amint a későbbi elbeszélés tanúsítja, a tizenkettőből Tamás *feincs jelen. „A zsidóktól való félelemből", (a kifejezéshez v. ö. 7, 13; 9, 22; 19, 38!) a tanítványok zárt ajtók mögött vannak. Ezt a körülményt az evangélista nem annyira azért emeli ki, hogy jellemezze a tanítványok lelkiállapotát, — a húsvéti történetek tanúsága szerint a tanítványok csüggedtek és lelkileg elesettek voltak, — mint inkább azért, hogy ezzel is szemléltesse Jézus megjelenésének a csodás voltát. Jézus egyszerre csak ott áll köztük (nincs szó arról, hogy a tanítványok látták volna őt a zárt ajtókon keresztül bejönni, vagy hogy a zárt ajtók felpattantak volna előtte) és köszönti őket a békesség köszöntésével. Ez a köszöntés itt nemcsak a szokásos üdvözlet, hanem azt akarja mondani — mint a 21. versben is, — hogy Jézus tanítványainak a messiási békességet (v. ö. 14, 27-nél, 206. lap!) és üdvösséget adja ajándékul. Sebhelyekkel telt kezeinek és a dárda szúrásának helyén nyitott oldalának a megmutatásával Jézus tanúsítja tanítványainak, hogy nem valami „kísértet" vagy látomás, hanem „ő maga" (v. ö. Luk. 24, 39). Ezért tölti el a tanítványokat a feltámadott Jézus látása örömmel: ismét nemcsak azzal az emberi örömmel, amely eltölt bennünket valamely elveszettnek vagy halottnak hitt kedvesünk visszatérte alkalmával, hanem avval az örömmel, mely a tanítvány szívében támad, mikor az Urat látja: ez az öröm az üdvkor ajándéka (v. ö. 15, 11-nél, 212. lap!). A feltámadott Jézus így hozza tanítványainak a békesség ajándékát és tölti el őket messiási örömmel. De nemcsak az üdvösség ajándékát adja nekik, hanem küldetést is bíz rájuk: amiképpen az Atya elküldötte őt, úgy küldi el Krisztus is tanítványait (v. ö. 17, 18). Jézus küldetése a megváltás művének a véghezvitele: ezt kell a tanítványoknak továbbvinni és továbbadni. Nem olyan értelemben, mintha a megváltás műve nem volna teljes, vagy mintha azt valamilyen tekintetben ki kellene pótolni, hanem abban az értelemben, hogy a tanítványoknak kell tovább vinni és tovább adni a világnak azt, amit Krisztus véghezvitt és ajándékul adott tanítványainak. 137 A nélkül, hogy ez az elbeszélés lezáródnék, mondja el Buk. 24, 50 kk-ben, hogy Jézus kivezette tanítványait Betániába, ahol megáldotta őket, majd „elvált tőlük és felvitetett a mennybe". Ez az elbeszélés azt a benyomást kelti, mintha Jézus mennybemenetele is még húsvét vasárnapján ment volna végbe. Csak Csel. 1,3 beszél arról, hogy Jézus még negyven napig mutatkozott tanítványai előtt feltámadása után. i i 19. 20. 21. •263
