Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
tásoknál alkalmazták (v. ö. III. Móz. 14, 4—7. 49—53; IV. Móz. 19, 6 és 18; Zsolt. 51, 9; Zsid. 9, 19) s használták a páskával kapcsolatos szertartások során is (II. Móz. 12, 22). Az evangélista előadásában azonban nem utal semmi sem arra, hogy itt az izsópszál alkalmazásánál annak valami szimbolikus jelentőséget tulajdonítana. 12 9 Az izsópnak rövid és nem nagyon kemény a szára s így nem nagyon alkalmas arra a célra, melyre azt az evangélista szerint használták. Vagy arra akar az evangélista figyelmeztetni, hogy beteljesedett, „elérte célját" az ószövetségi páska? Jézus elvégezte, beteljesítette küldetését: „Elvégeztetett", ezzel a szóval hal meg. „Elvégeztetett" mindaz, amiért Isten őt küldötte, elvégezte a váltság nagy művét. A negyedik evangélista Jézus halálával kapcsolatban nem ír azokról a mennyet és földet átfogó csodálatos jelenségekről, melyekről a szinoptikusok tudósítanak (v. ö. Márk 15, 33 és 38; Mát. 27, 45 és 51; Luk. 23, 44—45). Két rövid jelenettel zárul le az elbeszélés. Az első arról szól, hogy a zsidók kérésére Pilátus levéteti a keresztekről a kivégzettek testét. V. Móz. 21, 23 értelmében a kivégzetteknek, ill. akasztott embereknek a tetemei éjszakán át nem maradhattak a fán. Ezt a rendelkezést még súlyosbítja a zsidók szemében, hogy a Jézus.halálát követő nap, — egy szombati nap — „nagy" volt. Ez a szokatlan és az írástudók szóhasználatában ismeretlen megjelölés nyilván azt akarja mondani, hogy abban az esztendőben niszán 15., a kovásztalan kenyerek ünnepének első napja éppen szombatnapra esett s így találkozott a szombatnap és egyik nagyünnepnek az első fő ünnepnapja. Ezek a körülmények indokolják a zsidók kérését. Mivel pedig nyilván attól tartanak, hogy a kivégzettek még élnek, azért azt kérik Pilátustól, hajtassa végre a kivégzetteken a crurifragium-nak nevezett büntetést, vagyis a lábszárcsontoknak vasbotokkal (buzogányokkal) való összetörését. Ezt a kegyetlen büntetést egyébként a keresztrefeszítéstől függetlenül szokták alkalmazni. Itt nyilván az a célja, hogy a halál bekövetkezését siettesse. Pilátus enged a zsidók kérésének, — hiszen olyan intézkedésről volt szó, mely a zsidóság vallásos meggyőződésével függött össze és a rómaiak gyermatosító politikájának egyik alapelve volt, hogy a meghódított népek vallásos meggyőződését kíméljék és a lehetőség határain belül tiszteletben tartsák. A crurifragiumot azonban csak a két latornál hajtották végre. Jézus már halott volt, amikor a katonák le akarták venni a keresztről. Ezért csontjait nem törték össze, hanem az egyik katona — talán, hogy a halál bekövetkezte felől teljesen bizonyos lehessen, — dárdájával Jézus oldalába szúrt, talán úgy, hogy a szívet találja el. Ekkor Jézus testéből „vér és víz" (nyilván sötét alvadt vér és világosabb folyadék) jött ki. Már a régi magyarázók is jórészt azon a véleményen voltak, hogy ez — mai nyelven — fiziológiailag lehetetlen s így „csoda". Azonban az evangélista által leírt jelenségnek a fiziológiai lehetőségét nem lehet teljesen kétségbevonni. 13 0 Az 129 Már Camerarius Joakim (megh. 1574) úgy vélte, hogy itt a szövegben ősrégi íráshiba van s „hüsszőpő" helyett „hilsszó" — „dárdára" jss^abC b jzo íppuesBAio -bu\oa újabban is több magyarázó helyeselte. 130 Hogy egy holttestből kibuggyanhat valami olyan folyadék, melyet egyszerű leírással vérnek és víznek lehet nevezni, azt bajos teljesen tagadni, annál is inkább, mert a keresztrefeszítés olyan elváltozásokat idéz, ill. idézhet elő a szervezetben, melynek nyomán felléphet az evangélista által leírt jelenség. így pl. egyesek arra gondoltak, hogy a veres vérsejtek elkülönülése után a vérsavó jelentkezhetik mint vízszerű folyadék. V. ö. különösen Weiss Bernhard : Das Johannes-Evangelium („Krit.-exeg. Komm." 9. kiad.) 1903, 511. k. lp. 30. 31. 32. 33. 34. •253
