Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
viselkedésnek a helytelenségére, melyet a szolga tanúsított, így megmutatja mi helytelen, mi bűn, de nem fizet meg a bűnért, nem válaszol az erőszakra erőszakkal. Ugyanezt követeli Jézus tanítványaitól is Mát. 5, 39 szerint. Ezzel a negyedik evangélista le is zárja Jézusnak a Hannás előtt történt kihallgatásáról szóló elbeszélést és még csak azt teszi hozzá, hogy Hannás Jézust megkötözve átkísértette Kajafáshoz. Arról, hogy Kajafásnál mi .történt Jézussal, nem hallunk semmit sem. Jézusnak a „főpap", pontosabban a zsidó felsőbbség előtt történt kihallgatásáról szóló_ tudósítás a negyedik evangéliumban rendkívül sok feltűnő mozzanatot foglal magában, ha azt közelebbről megfigyeljük. Már láttuk azt, hogy ebben az elbeszélésben van több olyan adat, amely a szinoptikus elbeszéléshez képest új. Ilyen mindenekelőtt az, hogy Jézust először Hannás hallgatta ki. Az evangélista ennek a kihallgatásnak a konkrét okát, ill. magyarázatát nem adja meg. Nincs szó arról, hogy Hannás a szinedrium ülése keretében hallgatta volna ki Jézust és hallgatólagosan feltételezni a szinedriumot a kihallgatásnál, — erre nincs sem jogunk, sem alapunk. De amilyen feltűnő ez az új adat, a Hannás előtti kihallgatás, éppen olyan feltűnő, hogy az evangélista semmit sem szól a Kajafás és a szinedrium előtt történt kihallgatásról, a „hamis tanúk" kereséséről, Jézus vallomásáról és az ítélet kihirdetéséről. Nem lehet feltételezni, hogy az evangélista az erre vonatkozó hagyományt nem ismerte volna. Azt sem lehet eléggé megindokolni, hogy az evangélista esetleg célzatosan hagyta volna el azt, pl. mivel a templomra vonatkozó igét már felhasználta a templomtisztítás történetével kapcsolatban (v. ö. 2, 19, és Mát. 26, 61; Márk 14, 58), vagy hogy Jézus vallomását az eljövendő Emberfiáról (Márk 14, 62; Mát. 26, 64; Luk. 22, 69) annak masszív apokalyptikus színezete miatt nem helyeselte s így inkább elhagyta volna. A „templomról" szóló igének a felhasználása a templomtisztításról szóló perikopában csak annál inkább indokolta volna az arra való utalást, az Emberfia képzetet pedig az evangélista egyebütt ismételten alkalmazza Jézus igéinek a formálásánál s így ha akarta volna, .úgy bizonyára tudott volna Jézus vallomásának olyan kifejezési formát találni, amely teljesen beleillett volna a saját fogalomkincsébe. 11 4 Másfelől utalni kell arra is, hogy az evangélista tudósítása éppen ebben az elbeszélés-szakaszban nem mutat semmi olyan különleges mozzanatot, mely Jézus történetének a formálására a negyedik evangéliumban egyébként olyan jellegzetes. A Hannás előtti kihallgatás rövid és csak arra figyelmeztet, hogy a zsidóság Jézust egy szekta fejének, tanítványait pedig egy szektának tekinti. Ha hozzávesszük ehhez, hogy az evangélista kimondottan utal a Kajafás előtti kihallgatásra, akkor, alig érthetjük a Hannás előtti kihallgatásra vonatkozó tudósítást másképpen, mint kiegészítést a szinoptikus tudósításhoz, egyúttal azonban olyan kiegészítést, amelyben egy bizonyos, egészen halvány 114 Egyébként is téves az a sokszor található vélemény, hogy a negyedik evangélista új formulázást ad az eszkatológikus reménységnek, elutasítja annak apokaliptikus megfogalmazását és arra helyezi a hangsúlyt, hogy az „élet" a hit által, a Krisztushoz való viszonyban már e földön megvalósul. Igaz ugyan, hogy a negyedik evangélista nem alkalmazza azt az apokaliyptikus képanyagot, mely a régebbi evangéliumokból ismerős előttünk, azonban nem kevésbbé ragaszkodik Jézus eljövetelének („parusia"jának, v. ö. I. Ján. 2, 28; Ján. 14, 3), az ítéletnek, a feltámadásnak és az örök életnek a képzetéhez, mint a régebbi evangéliumok. 24. •239
