Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

egyes részei (a gyökér, a rajtalevő szőlővessző, a szőlőfürtök stb.) hasonlatszerű értelmezést nyernének. Jézus igéje azonban tulajdonképpen se nem „hasonlat" („példázat"), se nem allegória, mert Jézus szembeállítja önmagát minden a világon levő „természetes" szőlőtővel s önmagát mondja az igazi, a tulajdonképpeni, a valóságos szőlőtőnek. Ez a kifejezés pedig nem azt jelenti, hogy míg a természetes szőlőtövek mind csak többé-kevésbbé közelítik meg az eszmeileg tökéletes szőlőtövet, addig Jézus önmagában valósítja meg az eszméjének (fogalmának) tökéletesen megfelelő szőlőtövet. Jézus igéje azt mondja: ő az igazi, a tulajdonképpeni s ezzel együtt: az egyetlen valóságos szőlőtő. Minden más e világon található „szőlőtő" csak bitorolja ezt a nevet, mert nem tudja megadni azt, amit meg kellene adnia. Egyedül Jézus adja meg azt, amit az igazi „szőlőtő" kell, hogy adjon. Ez pedig az élet. Mert a „szőlőtő" mögött az „életfájának" a vallástörténetben nagyon gyakori és elterjedt képzete rejtőzik. Jézus igéjében tehát ez az igény rejlik: a világon sok mindenfelé keresik az emberek a „szőlőtőt", azaz az „életfáját", azt a „fát", azt a mitikus szert, amely az embernek egyszersmindenkorra életet ád és biztosítja őt a halál kérlelhetetlen, kikerülhetetlen hatalma ellen. Ezek az „életfák" és „életforrások" mind csalóka ábránddá lesznek, egyik sem az, aminek mondja magát, legyenek akár a vallások ígéretei, akár az emberi gondolkodás, a filozófia és világnézetek tanításai, akár a tudomány vagy a modern technika „vívmányai". Az igazi, tehát valóságos „szőlőtő", a valóságos „életfája" egyedül Krisztus, mert ő ad egyedül valóságos „életet". S amint az élet kenyeréről szóló ige vonatkozást kapott az úrvacsorához, úgy érezte az egyház régtől fogva azt is, hogy ez az ige egyúttal az úrvacsorára is vonatkozik. Hiszen Jézus maga is emlékeztette tanítványait az, utolsó vacsorán „a szőlő termésére" (Mát. 26, 29) s bizonyára nem véletlen, hogy Jézus az utolsó vacsorán, amikor a szinoptikus tudósítás szerint az úrvacsorát szerezte, mondotta önmagát az igazi szőlőtőnek. Életet adó szőlőtővé Jézus éppen halála által lesz s az élet ajándékát adja tanítványainak az úrvacsorában. Jézus példázata Isten királyságát szőlőskerthez hasonlította (Mát. 21, 33—46; Márk 12, 1—12; Luk. 20, 9—19; v. ö. Mát. 20, 1—16). E szerint az ige szerint mindaz, amit Isten királysága ajándékként hoz a tanítványnak, egybe foglalódik Krisztusban, az igazi szőlőtőben. Az Isten királysága szőlőskertjének a „gazdája" maga az Isten: ő, az Atya a „szőlőmíves", ő gondozza az igazi szőlőtőkét, különösen is a venyigéket rajta, hogy termést hozzanak.. Amelyik nem hoz termést, azt lenyesi: ez az ige az ítéletre utal, de egyúttal arra is, hogy nem maradhat közösségben Krisztussal az a tanítvány, aki „gyümölcsöt" nem terem. De megtisztítja az Atya a termő venyigét is, hogy „több gyümölcsöt teremjen". Megszorítása volna a kép értelmének, ha a ,,gyümölcs"-nél csak az erkölcsi életre, a „jócselekedetek"-re gondolnánk. „Gyümölcs" mindaz, amiben a tanítvány hite és ragaszkodása Krisztushoz megnyilatkozik, „gyümölcs" tehát a bizonyságtétele Krisztusról és áldozatvállalása Krisztusért, az állhatatosság a hitben, a türelem a szenvedésben, éppen úgy, mint a tanítványok szeretete egymás iránt (v. ö. 15, 9—17). A termő venyigét a szőlőmíves „megtisztítja". Ismét megszűkítjük ennek a képnek az értelmét, ha a megtisztításnál csak a szenvedésekre és megpróbáltatásokra gondolunk, melyek a tanítványokat érik. A „megtisztítás" által lesznek a venyigék valóban alkalmassá a termésre. Tiszták pedig a tanítványok akkor, ha életük megújult és megtisztult, ha hitük erős, 2. 14 A testié lett Ige 209