Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

értelemben lehet ,,misztikus"-nak, vagyis ,,titokzatos"-nak mondani, mivel túlhaladja tapasztalásunkat és igy nem is lehet fogalmakba foglalni. De Krisztusnak az Atyával való egysége nem a vallástörténetben gyakran jelentkező misztikus egységnek a közössége, melyben az ember az istenséggel azonosul., Jézus nem merül el, nem olvad fel az Atyában, az Atyához való viszonya nem misztikus azonosulás. Erre mutat azonnal, hogy ez az egység Jézus cselekedetében és igéjében nyilatkozik meg é" valósul: az Atya olyan értelemben „van" Krisztusban, hogy Jézus nem magától szól, hanem az Atya akaratát szólja, az Atyát nyilatkoztatja ki. Jézus cselekedete pedig nem a saját cselekedete, hanem az Atya, aki benne marad, cselekszik általa. Ezért Jézusnak az az igénye, hogy az Atyával egységben van, hitet követel. De Krisztusban sem lehet másképpen hinni, mint hogy hiszünk a cselekedeteknek, melyeket véghezvisz. Hiszünk a cselekedeteknek, amennyiben elfogadjuk e cselekedeteket annak, amik. t. i. isteni cselekedeteknek, jeleknek, melvekben Isten nyilatkoztatja ki magát. A Jézusban való hit pedig részesedést jelent az ő cselekedeteiben. Ahogyan a tanítvány osztályosa lesz Jézus sorsának, úgy részesedik Urának cselekedeteiben is. Sőt a tanítvány, „aki hisz Jézusban", még nagyobb cselekedeteket fog véghezvinni, mint Ura, mert hiszen Krisztus eltávozik az Atyához. Melyek azok a cselekedetek, melyekről Jézus itt beszél? Mindenesetre gondolnunk kell azokra, melyeket éppen a negyedik evangélista sorakoztat fel: a templom megtisztítására, a nagy kenyércsodára, betegek meggyógyítására, Lázár feltámasztására, stb., de nem kevésbbé cselekedete Jézusnak Isten kinyilatkoztatásának a közvetítése az ige, az ítélet és kegyelem cselekedetei által. Ha Jézus tanítványainak azt ígéri, hogy ők is cselekszik majd ugyanezeket a cselekedeteket, sőt ezeknél nagyobbakat, akkor gondolnunk kell a Krisztusban adott kinyilatkoztatás továbbplántálására, tehát az egyház és a gyülekezetek megszervezésére a pogányok közt, kell gondolnunk azokra a hatalommal teli cselekedetekre, csodákra, melyekről pl. a Csel. könyve tudósít, de amilyenekről Pál apostol is tud (v. ö. pl. I. Kor. 12, 9—10). Az egyház megalapozását. a pogányok térítését, a misszió művének csodálatos eredményeit az apostolok korában, a nyomorultakon, betegeken és szegényeken való segítést Jézus a saját cselekedeteinél is nagyobbaknak ítélte s ilyeneknek látta ezt az evangélista is: amikor Jézusnak ezt az igéjét írásba foglalta, az csodálatosan beteljesedett ígéret volt számára. Ezeket a Jézusénál nagyobb cselekedeteket azonban a tanítvány csak azért viheti véghez, mivel Jézus „elmegy az Atyához". Amit a tanítvány cselekszik, azt Jézustól nyeri ajándékul: ha ajkán megszólal az ige, azt a megdicsőült Krisztus adja neki, ha pedig cselekedetében megvalósul a szeretet, akkor ahhoz az erőt Krisztus adja neki. Sőt ennél többet kell mondani. Krisztus, aki az Atyánál van, meghallgatja a tanítvány könyörgését, mellyel Urához fordul és segedelmét kéri a gonoszság hatalmaival folytatott harcában. Amit csak kér a tanítvány Krisztus nevében, (azt Jézustól nyeri ajándékul: ha ajkán megszólal az ige azt a meg-} ezzel az ima-meghallgatással is az Atya dicsőül meg a Fiúban. Isten dicsőségét hirdeti minden imameghallgatás és a Fiú ezt az isteni dicsőséget szogálja úgy, hogy segíti tanítványait a bűn és halál hatalmaival folytatott viaskodásukban. | , , , / \ 2G1 1 v^xÚÍ^'l ll. 12. 13. 14. 1 a...