Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

íe. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 15. Ha szerettek engemet, megtartjátok parancsolataimat. Én pedig kérem majd az Atyát s ő ad nektek majd egy más Segítőt, aki mindörökre veletek lesz, az igazság Lelkét; a világ őt nem nyerheti el, mert sem nem látja őt, sem nem ismeri őt. Ti azonban ismeritek őt, mert nálatok marad és bennetek lesz. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engemet többé. De ti láttok engemet, mert én élek s ti is élni fogtok. Azon a napon megismeritek majd, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem s én tibennetek. Akinél megvannak parancsolataim és megtartja azokat, csak az szeret engemet. Atyám is szereti majd azt, aki engem szeret, én is szeretem majd őt és kinyilatkoztatom majd magamat neki. Ekkor Júdás (nem az Iskariótes) azt mondta: Uram, miért van az, hogy nekünk ki akarod magadat nyilatkoztatni, de a világnak nem? Jézus így felelt neki: Ha valaki szeret engemet, megtartja az én igémet, Atyám is szereti őt és elmegyünk hozzá és hajlékot készítünk nála. De aki nem szeret engemet, parancsolataimat sem tartja meg. És az az ige, melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki küldött engemet. Az előző versek vezérfogalma a hit volt. A most következő szakaszban ennek helyére a szeretet lép: háromszor ismétlődik meg a Jézus iránti szeretetre való felhívás, 15, 21, 23. versek. A Jézus iránti szeretet minden esetben kapcsolatba kerül az ő parancsolatainak a megtartásával. A tanítvány szeretete Ura, Mestere iránt abban nyilatkozik meg, hogy megtartja az ő parancsolatait. Ez a szeretet tehát nem elfolyó érzelem, nem hangulatok sorozata, a ragaszkodásnak és a vonzalomnak a spontaneitása, de nem is misztikus viszony, mely a tanítványt az elragadtatás lelkesült pillanataiban egyesíti Krisztussal, hanem parancsolatainak megtartása. A szeretet engedelmesség, melyben a tanítvány figyel Ura akaratára és parancsolatára. Ebben a Krisztusra való figyelésben válik az iránta való szeretet személyes viszonnyá. Jézus „új parancsolata" tanítványaihoz, hogy „egymást szeressék" (13, 34; 15, 12). Ebben az egymás iránti szeretetben teljesedik ki a Jézus iránti szeretet. De amikor Jézus az iránta való szeretetnek a megnyilvánulásáról beszél és pedig úgy, hogy az „parancsolatainak" (többes szám!) a megtartásában van, akkor nem egyedül a tanítványok egymás iránti szeretetének az „új parancsolatjára utal. Mert a szeretet avval aktualizálódik, hogy a tanítvány életében, cselekvésében mindig újra, s ezért állandóan valósul Jézus akarata. Ezt az akaratot nem fejezi ki semmiféle általános, „időfölötti" parancsolat, szabály vagy törvény, melyet az egyes esetre mintegy alkalmazni lehetne, Jézus akaratának a tanítvány életében az esetről-esetre való konkrét döntés által kell valósulnia. Így a hitnek a konkrét döntésében, s Jézushoz való ragaszkodás hűségében, a róla való bizonyságtétel engedelmességében szereti a tanítvány Urát és tartja meg az ő parancsolatait. A tanítvány engedelmessége és szeretete Krisztus iránt így mása annak a viszonynak, melyben Krisztus az Atyával van: ahogyan Krisztus engedelmeskedik az Atyának és teljesíti, véghez viszi, megvalósítja az Atya akaratát, úgy engedelmeskedik a tanítvány is Krisztusnak és véghezviszi Krisztus akaratát. •202