Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

34. 35. Jézust tanítványai nem követhetik „azonnal", amikor akarják, az Atyához, a megdicsőülésbe. Itt maradnak a világban, mint a tanítványok gyülekezete. Ennek a gyülekezetnek hagyja Jézus örökségül az „új parancsolatot": „Egymást szeressétek!" Ez a segítésnek, az önfeláldozó odaadásnak, a másikat megmentésnek a parancsolata. Szeretetnek"

4 a Biblia nem az embertársunk iránt érzett spontán érzelmet, a kedveskedésnek és ragaszkodásnak az érzelmi megnyilatkozását mondja, hanem azt az indulatot és a belőle folyó cselekedetet, mely a bajban levőhöz, a segítségre szorulóhoz hajol le s őt emeli fel, segíti meg és menti meg. Jézus tanítványainak azt hagyja meg, hogy „egymást szeressék". A gyülekezet tagjait a szeretet köteléke fűzi egybe s ez azt jelenti, hogy a tanítvány akkor és azáltal tanítvány, hogy cselekvését a szeretet hatja át és hogy a szeretet indítja cselekvésre. Nem a Jézus iránti szeretet az „új parancsolat", hanem az „egymást szeressétek": amit a tanítvány Jézus „kicsiny testvéreiért" (Mát. 25, 40) tesz, azt magával Krisztussal teszi. Nincs más igazi szeretet Jézus iránt, mint csak az, amelyik a tanítványok egymás iránti szeretetében nyilatkozik meg. Az igazi hitből fakadó tiszta szeretetnek a nemesi szabadságlevele mindig a segítő szeretet cselekedete volt és marad.

8

5 Hogy Jézus tanítványait „egymás" szeretetére utasítja, az nem úgy éstendő, mintha a szeretetet megszűkítené a tanítványok -belső körére és kizárná belőle azokat, akik a gyülekezet körén kívül állanak. A felebaráti szeretet parancsát ez az „új parancsolat" nem szűkíti, még kevésbbé szünteti meg. De itt arról az életszabályról van szó, mely a gyülekezet életét járja át és szabályozza. A tanítvány Krisztus sorsának, de egyúttal Krisztus kegyelmének is a részesévé válik. Jézus ugyanarra a szeretetre utasítja a tanítványokat egymás közt, mint amely szeretettel ő szereti a tanítványt. A Krisztus szeretetének a megtapasztalása a Krisztus által a tanítványnak ajándékozott élet. Az, hogy a tanítvány Krisztusban van és Krisztus őbenne, indítja a tanítványt is szeretetre. Jézus szeretete a tanítvány számára nem példa amelyet követni vagy utánozni kellene, hanem saját szeretetének forrása. Jézus a tanítványnak ajándékozza szeretetét, s a szeretetnek ez az ajándéka ad erőt a tanítványnak a szeretet lemondást, önmagunk megtagadását, sokszor önfeláldozást követelő cselekedetéhez. A tanítványokat Krisztus szeretetének az ajándéka fűzi egybe egy gyülekezetbe s ezért követeli az új parancsolat egymás szeretetét. Jézus az egymás szeretetét „új parancsolat"-nak mondja. Ez nem azt jelenti, mintha Jézus új, eladdig soha nem hallott vagy ismert erkölcsi parancsolatot állítana fel vagy mintha saját maga helyett, amikor ő nincs személyesen jelen a gyülekezetben, mintegy pótlásul a szeretet időfölötti, „örök" erkölcsi elvét tenné a gyülekezet alapjává. A szeretet parancsolata már az Ószövetségben is megtalálható (v. ö. III. Móz. 19, 18) és Jézus kimondottan a „törvényből" idézi a szeretet nagy parancsolatját (v. ö. Márk 12, 31; Mát. 22, 39; Luk. 10, 27). Az egymás iránt való szeretetet mint különleges követelményt Jézus korában más vallásos irányza84 V. ö. „A szeretetről" c. tanulmányt Karner: „Evangélium, magyarság", 1942, 199—221. lpk. «5 Ismeretes, hogy ez mennyire feltűnt az Egyház körén kívül állóknak. „Nézd, — mondják [a pogányok] — mennyire szeretik egymást!" („Vide inquiunt, ut invicem se diligant", Tertullianus, Apolog. 39.). Minusius Félix Octavius 9, 2 szerint is a pogányok tudják a keresztyénekről, hogy „kölcsönösen szeretik egymást, szinte még mielőtt ismernék egymást". •196