Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)
telme. Jézusnak ez a titokzatos mondása megtagadja cselekedetének az értelmezését. Ez indítja Pétert éles tiltakozásra. Ebben a titakozásban megszólal a természetes ember, aki röstelli elfogadni a szolgálatot s abban a saját megszégyenítését látja. De megszólal benne az az ellenmondás is, mely önkéntelenül tör fel az emberből, mikor Krisztus megváltói műve nem dicsőséges hatalommal, hanem szolgai formában jelenik meg előtte. Péter ellenmondása azonban rögtön összeomlik, amikor Jézus hangoztatja, hogy nem lehet „köze hozzá", pontosan „része őbenne", ha nem mossa meg lábát, azaz, ha nem fogadja el Krisztus szolgálatát szolgai formájában. Péter fokozza kérését, de Jézus ezt visszautasítja avval a titokzatos igével, hogy „aki megfürdött, annak nincs másra szüksége, mint hogy lábát megmossák". A tanítványról Jézus azt mondja, hogy „egészen tiszta". Ez a nehezen érthető ige igen sokféle értelmezésre adott alkalmat. Az ókori magyarázóktól fogva napjainkig utalást kerestek benne a keresztségre annál is inkább, mivel az újszövetségi szóhasználat a keresztséget többször mondja „fürdő"-nek (v. ö. I. Kor. 6, 11; Ef. 5, 26; Tit. 3, 5; Csel. 22, 16; Zsid. 10, 22). Azonban talán nemcsak a fürdőre való utalás vonatkozik a keresztségre, hanem a lábmosás maga is emlékeztet rá. 8 3 Azonban ennek a titokzatos igének a megértéséhez nem elég, ha arra mutatunk rá, hogy az valamilyen formában utal a keresztségre. Mivel Jézus a tanítványról azt mondja, hogy az „egészen tiszta", utalni kell 15, 3-ra is: a tanítvány tiszta „az ige miatt, melyet Krisztus szólt hozzá". S ehhez kell még vennünk I. Ján. 1, 7 igéjét is: „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől". Ha ezeket az igéket egymással összevetjük, akkor hangsúlyoznunk kell: „tisztává" a tanítvány egyfelől Jézus önmagát odaadó áldozata, másfelől pedig a Krisztus igéjében neki ajándékozott bűnbocsánata által lesz. A tanítványnak, akihez Krisztus igéje szólott s aki az ige által tisztává lett, mintegy „megfürdött", nincsen másra szüksége, csak arra, hogy „lábait megmossák" a keresztségben. A bűnbocsánat igéjét nyerjük el a keresztségben is, aminthogy a keresztség eltemettetés Krisztus halálába (Róm. 6, 3—4). Ha tehát a lábmosásban, ill. a Péterhez intézett igében valamiképpen utalás van a keresztségre, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy Krisztus áldozata, hozzánk szóló és minket „megtisztító" igéje és a keresztség szoros összefüggében van egymással. A lábmosás, ill. a keresztség nélkül a tanítványnak „nincs része Krisztusban", — ez visszautasítja a keresztyénségnek minden elspiritualizálását. De elhárítja az evangélium azt a gondolkodást is, amely minden hangsúlyt a szentségekre („sacramentális cselekvényekre") tesz. Mert amikor Jézus visszautasítja Péternek a kérését, hogy kezét és fejét is mossa meg, akkor ez talán visszautasítása a Jézus korában nagyon elterjedt, bár, „szektáskodó" tisztulási gyakorlatnak, amely a tisztulási szertartásokat halmozta (pl. az esszénusok, továbbá az ú. n. „hémerobaptiszták", azaz naponként tisztulok gyakorlata). Jézus tanítványairól azt mondja, hogy „tiszták": ez erősítésül és biztatásul szolgálhat nekik. Csak az tisztátalan, aki elárulta őt: az evangélista külön is megjegyzi, hogy Jézus belelátott az árulóba, „ismerte" őt. A 12. verssel kezdődő szakasz értelmezést ad a lábmosásnak és pedig 8. 9. 10. 11. 12. 8J A lábmosás annyiban lehet a keresztség szimbólumává, amennyiben a keresztséget az ókorban leginkább clyan módon hajtották végre, hogy a keresztelendő kb. bokáig, esetleg térdig vagy derékig állott bele a folyó vagy tó vagy tenger vizébe, a keresztelő pedig vizzel végigöntötte a keresztelendőt. •189
