Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Krisztus elmegy az Atyához (13 — 20. fejezet)

3. 4. 5. 6. 7. (8, 44). De Jézus nem kerül az ördög hatalmába: „az Atya mindent az ő kezébe adott". Kezében van a hatalom ellenfelei fölött is s ő ezt „tudja". A negyedik evangéliumban az egész szenvedéstörténetet ez a kettős szempont járja át: egyfelől az Atya mindent Jézus kezébe tett le, másfelől Jézus kezében van sorsa, vele együtt a váltság műve. Jézus pedig világfölényes tudásával alakítja sorsát, úgyhogy ellenfeleinek nincs hatalma fölötte. Amikor úgy látszik, hogy Jézus elbukik a küzdelemben s hogy mindenben diadalmaskodnak fölötte ellenségei, akkor válik bukása dicsőségének a kinyilatkoztatásává. Mert Jézus „az Istentől jött és az Istenhez megy": ennek a tudása sebezhetetlenné teszi. Halála, látszólagos veresége menetel az Atyához. Jézus „felkelt az asztaltól": ez a kifejezés azt a benyomást kelti, mintha a vacsora már megkezdődött volna s mintha Jézus megszakította volna a vacsora menetét. Ugyanennek a feltevésnek ad igazat a 12. vers kifejezése, mely szerint Jézus „ismét" letelepedett az asztalhoz, miután megmosta tanítványai lábát. Valószínűbbnek az látszanék, hogy Jézus a vacsora kezdete előtt, mintegy bevezetésül a következőkhöz, mossa meg tanítványainak a lábát. Ha ezt az utóbbi helyzetképet fogadjuk el, akkor úgy kell ítélnünk, hogy az evangélista kifejezései nehézkesek: talán avval vannak összefüggésben, hogy az evangélista görög szövege mögött fel-felvillan a Palesztinában nevelkedett s élete végéig arám nyelven gondolkodó, a görög kifejezéssel küszködő, zsidó származású szerző sajátos észjárása. De lehetségesnek kell mondani egy másik feltevést is. Luk. 22, 24 s köv. versei arról tudósítanak, hogy a tanítványok közt még az utolsó vacsora során is „viszály támadt", hogy „kicsoda tarthat köztük igényt az elsőbbségre." Ekkor mondja Jézus, hogy ő a tanítványok közt olyan, mint aki „szolgál" (Luk. 22, 27). A lábmosás jelenete eleven példán tanúsítja ezt az igét. Jézus leveti felső ruháját, kendőt köt maga elé mintegy kötényül, majd vizet önt egy tálba s megmossa a tanítványok lábát és a kendővel megtörli. Ezzel a cselekedettel Jézus rabszolga-munkát vállal és pedig olyan, kortársai szemében megvetett rabszolgamunkát, melyr.e a zsidók között zsidó származású rabszolga nem, hanem csak a pogány származású rabszolga volt kötelezhető. Jézus tehát úgy áll tanítványai elé, mintha rabszolga volna. Közte és a tanítványok közt ezzel megfordul a viszony, sőt még ennél is több. Mert a rabbi és a tanítvány viszonyában az utóbbi köteles volt ugyan mestere iránt bizonyos szolgálatokat teljesíteni, de ilyen szolgálatot, mint amilyen a lábmosás, nem követelhettek tőle. Amikor Jézus megmossa tanítványainak a lábát s ezzel a lenézett rabszolga szolgálatát vállalja tanítványai — és átvitt értelemben: övéi — felé akkor Jézus „szereti övéit", az övéi iránti szeretetből cselekszik. Szeretete pedig, — amint arra a 14. vers utal, — példaképpé válik tanítványai számára. A tanítvány tisztelettel tekint tanítómesterére és tanítványi hűséggel, alázattal szolgál "mesterének. Jézus ezt a viszonyt most megfordítja. Ezért érthetetlen a cselekedete a tanítvány számára, mint általában a megszokottság vágányán haladó emberi gondolkodás számára. Ez a meg-nem-értés — a természetes ember gondolkodása — szólal meg Péter kérdésében. Jézus erre a kérdésre csak annyit felel, hogy megállapítja: Péter Jézus cselekedetét „most még" nem érti meg, de megérti majd „később", t. i. akkor, amikor Jézus megdicsőülésében nyilvánvaló lesz a hit számára ennek a szolgálatnak mibenléte és ér188 r