Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

meg: ki az igazi tanítványa Jézusnak, t. i. az, aki őt követi, vállalja a Mester sorsát, azaz „megtagadja önmagát és felveszi a keresztjét". Az ilyen tanítvány „elveszíti az életét Krisztusért", de éppen ezzel nyeri meg azt. Az igazi tanítványnak annyira meg kell tagadnia önmagát, saját akarását, saját érdekeit és céljait, hogy „gyűlöli" legközelebbi hozzátartozóit és saját életét is (v. ö. Luk. 14, 26). Itt — a negyedik evangélium által adott összefüggésben, — ez az ige nem a tanítvány mivoltát és sorsát világítja meg, hanem Krisztus a saját művét szemlélteti vele. Ha „szeretné életét" és önző módon ragaszkodnék hozzá, ha saját érdekét tenné az első helyre akkor ő is elvesztené nemcsak küldetését, hanem életét is. Az Istennel való közösség, örök élet az ő számára is akkor válik valósággá, amikor „gyűlöli" az életét. De — mint a 24. versben is olvastuk, — Krisztus önmagát úgy adja oda, hogy a földbe vetett gabonaszemként gazdag termést hozzon, nem pedig úgy, hogy önmagának biztosítson valamit áldozatával. Ezért nem lehet Krisztus tanítvány nélkül, ezért kapcsolódik a 25. vershez azonnal a tanítvány szolgálatáról és a tanítványnak adott ígéretről szóló ige. A tanítvány „szolgál" Urának és „követi őt". A tanítvány „szolgálata" nem azt a kedveskedést jelenti, mellyel kedveseinknek vagy olyanoknak igyekezünk a kedvében járni, akiket meg akarunk becsülni; nem is az alantas szolgának talán kénytelenségből, talán szolgalelkűségből való kötelességteljesítésé, mellyel „kiszolgálja" urát s teljesíti annak kívánságait. Jézus a szolgálatnak új értelmet adott, amikor vele jelölte meg a tanítványnak és Krisztusnak a viszonyát. „Szolgál" a tanítvány Mesterének és Krisztusának, amikor mindenben Mesterére tekint, neki engedelmeskedik és saját akaratát alárendeli Krisztusnak, sőt Krisztus akaratát teszi a saját akaratává. Krisztus is így engedelmeskedik az Atyának és így lesz egész élete „szolgálattá", mert „nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Márk 10, 45). Ez a szolgálat abban teljesedik ki, hogy az Ember Fia „életét adja váltságul sokakért" (Márk 10, 45). Áldozata által lesz Krisztus engedelmessége a szó teljes és igazi értelmében szolgálattá. Ugyanígy van a tanítványnál is: úgy „szolgál" Mesterének, hogy Urának engedelmeskedik, őt követi és magára vállalja a keresztet is. Krisztust követni éppen annyit jelent, mint vállalni az ő sorsát, az ő érte való szenvedést is egészen a mártíriumig. De ugyanez Krisztus követésének az ígérete is. A tanítvány, „a szolga ott lesz, ahol Krisztus". A tanítvány sorsa nem lehet más, mint mesteréé. De .Krisztus nemcsak azt helyezi kilátásba a tanítványnak, hogy osztozik Ura sorsában, hanem azt is, hogy osztozik dicsőségében. Mert Krisztus az Atyánál van s ha az Atyához megy, azért megy el, hogy a tanítványnak is lakást készítsen az Atyánál (v. ö. 14, 3). Krisztus megdicsőül halála által, de ugyanúgy dicsőül meg a tanítvány is, ha osztozik Ura sorsában. Ezt a tanítványt, aki követi Mesterét, „tisztességhez' juttatja az Atya", vagyis részt ad neki a Fiú dicsőségében. Amikor a görögök keresik és Jézus előtt feltárul megdicsőülése, „meg van rendülve a lelke". Ez a kifejezés röviden és könnyebben érthetően azt mondja, hogy Jézust a szenvedés kapujában elfogja a félelem, — mint ahogyan a Gecsemáné kertben is viaskodik a halálfélelemmel. Jézus a negyedik evangélista szerint sem valami emberfeletti magasságban járó titokzatos lény, „félisten", aki csak a maga isteni dicsőségét nyilvánítja ki, hanem ember, valóságos ember, akinek életét éppen úgy eltölti a félelem és a borzadály a haláltól, mint akármelyik 26 27 12 A testté lett Ige 177