Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

' 51. 53. 54. 55. 56. 57. 12, 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. haljon meg a nép helyett és a nép javára, mint hogy elpusztuljon az egész nép. Az evangélista megjegyzi, hogy a főpap ezt „nem magától" (v. ö. 5, 19; 7, 17), azaz nem a saját belátásából, a saját bölcseségéből mondotta, hanem akaratlanul és öntudatlanul prófétált és pedig „mint annak az évnek a főpapja". A főpapi tiszthez nem tartozott ugyan magában véve hozzá a prófétálás, de az Ószövetség is tud arról, hogy főpapok prófétáltak (v. ö. II. Móz. 28, 30; III. Móz. 8, 8; IV. Móz. 27, 21). Most maga , a főpap prófétálta meg, hogy Jézus meg fog halni, meg kell halnia népéért, sőt nemcsak népéért, a zsidóságért, hanem azért, hogy „egybegyűjtse", egy nagy egységbe, egy szent közösségbe tömörítse Istennek a pogány népek közt szétszóródott gyermekeit. A papi fejedelmek ettől a naptól fogva már elvégezték, hogy Jézust megölik. Ez az ő emberi határozatuk volt s talán úgy tetszett, hogy e határozatban a népet megmenteni törekvő, messzire néző politikai bölcseség rejlik. Valójában a döntésük eszköz volt Is.ten kezében s e döntésükkel, mellyel Jézus ellen akartak cselekedni, kénytelenek voltak az ő megdicsőülését elősegíteni. Jézus előtt nem maradhatott titokban ez a döntés. De „órája" még nem érkezett el. Ezért visszavonul, nem jár-kel, nem tanít nyilvánosan. A „puszta", helyesebben a sivatag közelébe vonul vissza, egy Efraim nevű városkába, mely alighanem Bételtől északkeletre feküdt. » 11, 55^-12, 11: Jézus megkenetése Betániában. Közel volt a zsidók húsvétja és húsvét előtt sokan felmentek a vidékről Jeruzsálembe, hogy megtisztuljanak. Keresték tehát Jézust és a templomban álldogálva beszélgettek egymással: Mit gondoltok? Vájjon nem jön-e fel az ünnepre? De a papi fejedelmek és a fari- \ zeusok kiadták a rendelkezést: ha valaki megtudja, hol tartózkodik, jelentse fel, hogy elfoghassák. Jézus húsvét előtt hat nappal érkezett Betániába, ahol Lázár lakott, akit a halottak közül támasztott fel Jézus. Itt vendégséget készítettek neki és Márta szolgált fel, Lázár pedig azok között volt, akik vele együtt ültek az asztalnál. Ekkor Mária elővett egy font kenetet — drága, valódi nárdus-olajat, — megkente vele Jézus lábát, majd hajával törölte meg az ő lábát. És a ház megtelt a kenet illatával. De egyik tanítvány, Júdás Iskariótés, az, aki őt utóbb elárulta, azt mondta: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért és miért nem juttatták [az árát] a szegényeknek? Ezt nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt s a nála volt erszényből a betett pénzt elsikkasztotta. Jézus ekkor így válaszolt: Hagyd őt, hogy temetésem napjára tartsa meg ezt! Mert szegények mindenkor vannak veletek, de én nem vagyok mindenkor a tiétek. A nagy zsidó sokaság pedig megtudta, hogy Jézus ott van. És odamentek nemcsak Jézus kedvéért, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. A papi fejedelmek pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel a zsidók közül sokan ő miatta mentek oda és hittek Jézusban. •168