Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

40. 41. 42. -44. 45. 46. 47. 48. megparancsolja, hogy a követ vegyék el a sír szájáról, de Márta emlékezteti, hogy Lázár már négy napja van a sírban és hogy a holttestnek már szaga van. Palesztinában akkoriban általában még a halál bekövetkezésének a napján el szokták temetni a halottakat s az írástudóknál is megtalálható közhiedelem szerint a lélek még három napig „röpköd" a holttest körül azzal, hogy esetleg még visszatérhet a testbe. Három nap elmultával tehát már nincs semmi remény, hogy a halott újra viszszatérhet az életbe. Márta is tudja ezt, és mint fentebbi, Jézusnak adott feleletei mutatják, nem is gondol arra, hogy testvére feltámadhat. Így újból Jézus emlékezteti őt arra, hogy megmutatja neki Isten dicsőségét, — vagyis Istennek életet teremtő dicsőséges hatalmát és a halált megrontó erejét, — ha hisz. Jézus a csodatétel előtt az Atyához fordul imádságában. Jézusnak minden csodatette imádság meghallgatásából fakad. Ez más szóval azt jelenti, hogy csodatettei páratlan és teljesen egyedülálló, Istenhez való viszonyából fakadnak. Istennel való egysége, az „én és az Atya egy vagyunk!" nyilatkozik meg csodáiban. Istennel való egysége pedig az imádságban konkrétizálódik, akkor, amikor imádságában könyörög az Atyához és figyel arra, amit az Atya mond és „mutat" neki (v. ö. 5, 20). Ezért Krisztusnak az Atyához való viszonya mindig imádság: mikor imádkozik, egy az Atyával, és mivel egy az Atyával, azért imádkozik. Mivel pedig egy az Atyával, bizonyos a meghallgattatása felől. Ezért imádsága elsősorban hálaimádság — aminthogy itt is hálaadással kezdődik és telve van avval a bizonyossággal, hogy az Atya őt mindenkor meghallgatja. A meghallgattatásnak ebben a bizonyosságában gyökerezik Jézus imádságának és vele együtt minden cselekedetének az ereje: Jézus mindent az Atyával való egységben, s ez azt jelenti: imádsággal cselekszik. Imádság nélkül — más szóval: az Atya nélkül, — semmit sem cselekszik. Imádsága mégsem lesz látszattá, színjátékká, melyet az emberek, a „hallgatói" kedvéért visz véghez. Mert imádsága is bizonyságtétel, bizonysága isteni küldetésének és ezzel egyúttal felhívás hallgatói számára, hogy higgyenek. Ezért megy át imádsága abba a hatalommal teli igébe, mellyel Lázárt kihívja sírjából. Megrázóan tömör szavakkal írja le ezután az evangélista, hogyan libeg elő Lázár sírjából: kezén-lábán rajta vannak a szokásos pólyák, kötelékek, melyekkel a halottakat megkötözték, arcát pedig kendő takarja. A megkötözött Lázárnak az előj övetele a sírból „csoda a csodában", — mondják az óegyházi írásmagyarázók. Jézus rövid szóval visszaadja Lázárt hozzátartozóinak, az evangélista pedig minden további magyarázat nélküli, minden felesleges szó kerülésével lezárja ezt a szűkszavúságában is rendkívül színesen előadott történetet. 11, 45—54: A szinedrium végzése. Ekkor sokan hittek benne azok közül a zsidók közül, akik Máriát felkeresték és látták, mit cselekedett. Egyesek azonban közülök elmentek a farizeusokhoz és elmondották nekik, mit mívelt Jézus. Ezért a papi fejedelmek és a farizeusok összehívták a tanácsot és azt mondták: Mit tegyünk? mert ez az ember sok jelet művel Ha így hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne. Akkor pedig jönnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind a [szent] helyet, mind a •166