Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
Nappal világít a nap, megvilágítja utunkat s aki „nappal jár", világosságban teszi a maga dolgát, az „nem botlik meg". Viszont fordítva, aki „éjszaka jár", az éj sötétségében intézi dolgait, az „megbotlik", nem végzi és nem is tudja elvégezni dolgait, nemcsak azért, mivel a nap nem világítja meg útját, hanem azért sem, 'mivel — mondja Jézus egy meglepő fordulattal, •—• „nincs világosság benne": a hiányzó külső fényt, mely útját megvilágítaná, nem tudja pótolni belső, önmagából származó világossággal sem oly módon, hogy önmaga világítaná meg önmaga számára az utat. Jézus ajakán ez a képszerű kifejezés egyfelől arra utal, hogy a nappal ideje korlátozott. Ha tizenkét órája elmúlt, akkor visszavonhatatlanul elkövetkezik az éjszaka, amikor „senki sem munkálkodhatik". Ezért Jézusnak „véghez kell vinnie annak műveit, aki őt elküldötte, amíg nappal van" (9, 4). így ez az ige felszólítás és felhívás arra, hogy ki kell használni az időt, a „nappalt". De másfelől ebben az igében nemcsak az idő kihasználására szóló felszólítás van, hanem ennél sokkal több. Aki a nappal világosságában jár, az „nem botlik meg", az el tudja végezni a reá bízott feladatot, a neki adott küldetést. Ha Jézus a nappal világosságában jár, akkor ez egyúttal azt jelenti, hogy Isten világosságában, az Atyával egységben „jár", teljesíti küldetését. S amíg az Atyával egységben jár, hiába próbálkoznak ellenfelei. Amíg el nem jön „órája", amíg maga Isten nem engedi ellenségeit hatalomhoz jutni, addig nem tehetnek semmit. Ezután Jézus bejelenti tanítványainak Lázár halálát: „Lázár, a mi barátunk, elaludt". Az „alvás" az írástudományban is gyakran használt képletes kifejezés a halál számára, mely átment az Újszövetségbe s innen a keresztyén szóhasználatba is (v. ö. Mát. 27, 52; Csel. 7, 60; 13, 36; I. Kor. 7, 39; 11, 30; 15, 6 stb.). A tanítványok azonban nem értik meg Jézust és szószerinti értelemben veszik, amit mond, talán arra gondolva, hogy Jézus a távolból is meg tudja gyógyítani a beteget. Az írástudományból is kimutatható közhiedelem szerint súlyos beteg állapotának a jobbra fordulással jelzi az alvás. Jézus erre „nyíltan", kendőzetlenül mondja meg a tanítványoknak, hogy Lázár meghalt: „örül annak, hogy nem volt ott," mert így Lázár betegsége el fogja érni isteni célját: „hogy higgyetek!" Ilyen értelemben szólítja fel Jézus tanítványait: „Menjünk most hozzá!" Tamás a tanítványok gondolkodásának ad kifejezést válaszával: „Menjünk el mi is, hogy vele együtt haljunk meg!" Abban a helyzetben, melyben Jézus volt, érthető volt az a feltevés, hogy Jézus elmenetele Jeruzsálembe egyet jelent azzal, hogy ellenfelei végeznek vele s megölik őt. Azt is tudták a tanítványok, hogy ilyen esetekben a vezérrel együtt a rómaiak a vezetők cinkostársait is kivégeztetik. Így Tamás ajakán nagyon is érthető halálraszántság szólal meg. De ebben a mondatban először jelentkezik az a felismerés is, hogy Jézussal együtt hívei is osztoznak a sorsában, az a felismerés, hogy a tanítvány nem várhat jobb sorsot, mint a Mester: aki Krisztusban hisz, annak az tJrral együtt kell eltemettetni az ő halálába (v. ö. Róm. 6, 3—4). — A Tamás név héber szó és annyit jelent, mint „iker", „egyik ikertestvér"; a neki megfelelő görög Didymos akárcsak a latin Geminus és Gemellus ugyancsak személynévvé lett. Amikor Jézus megérkezik- Betániába, Lázár már négy napja halott. Betánia — mint az evangélista említi — 15 futamatnyira (görögül stádium, összesen kb. 3 km) volt Jeruzsálemtől. Ez az adat érteti meg, hogy a testvérpárt sokan keresik fel Jeruzsálemből, hogy „vigasztalják őket". 10. 11. 12-13. 14. 16. 17. 18. 19. 13 A testté lelt Ige 163
