Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

2. 3. 5. 4. 6. 7. 8. 9. pótlólag írja meg, hogy Lázár fivére volt a betániai testvérpárnak. Máriáról és Mártáról úgy beszél az evangélista, mint akiket olvasói ismernek, noha eddig nem tett említést róluk: nyilván feltételezi, hogy ismerik a Luk. 10, 38 kk.-ben található elbeszélést. Azután még hozzáteszi, hogy Mária volt az, aki Jézust drága kenettel megkente és hajával törölte meg a lábát. A Márk 14, 3—9 és Mát. 26, 6—13 alatt található elbeszélés nem mondja meg annak az asszonynak a nevét, aki Jézust megkente drága kenettel: így az evangélista ezt nyilván pótolni akarja, noha ő maga is hozza az elbeszélést (12, 1—8). „Lázár" nagyon gyakori rövidített formája az „Eleázár" névnek, mely annyit jelent, mint „Isten az én segítségem''. Máriát és Mártát, valamint Lázárt meleg baráti kapcsolatok fűzték Jézushoz: a nővérek híradással értesítik Jézust, hogy Lázár,akit „szeret", beteg, az evangélista pedig külön kiemeli Jézusról, hogy „szerette" a testvérpárt. A nővérek nyilván azzal a célzattal értesítik Jézust, hogy — ha nem is kérik őt erre külön, — jöjjön Lázár segítségére. Jézus azonban a ki sem fejezett kérésre azzal válaszol, hogy Lázár betegsége „nem halálos, hanem Isten dicsőségére lesz". Istennek nem célja az, hogy Lázárt halálba taszítsa, ellenkezőleg, amint a vakon szülétettnek a vaksága azt a célt szolgálta, hogy „nyilvánvalókká legyenek rajta Isten művei", úgy Lázár betegsége is „Isten dicsőségére" lesz. Ez pedig pontosabban azt jelenti, hogy e betegség által „dicsőül meg Isten Fia". Jézus ugyan semmiféle cselekedetével, csodájával nem keresi „a saját dicsőségét", hanem inkább azét, aki őt küldötte (v. ö. 7, 18; 8, 50). Öt „az Atya dicsőíti meg" (8, 54) és pedig éppen akkor, amikor a Fiú életét adja. Lázár feltámasztása váltja ki Jézus ellenfeleiből a végső elhatározást, hogy őt megölik (v. ö. 11, 45—53). így tulajdonképpen Lázár betegsége indítja el azokat az eseményeket, melyek Jézus megdicsőüléséhez, vagyis halálához vezetnek.. „Isten dicsősége" és „a Fiú megdicsőülése" ezek után már az egész elbeszélés tulajdonképpeni döntő vezérmotívumai. Az evangélista számára is nyilván a betegségnek ez az isteni célja oldja meg azokat a rejtélyeket, melyek nekünk mai olvasóknak nagyon is kézenfekvők. Miért maradt még Jézus azon a helyen további két napig a helyett, hogy Lázár meggyógyítására sietett volna, vagy isteni hatalommal úgy gyógyította volna meg őt, mint a kapernaumi főember fiát (4, 46—53)? Hogyan egyeztethető össze Jézusnak a betániai család iránt érzett szeretetével, hogy Lázárt szenvedni, sőt meghalni engedi, hogy — legalább látszólag — nem gondol a nővérek fájdalmával? stb. Mindezek a nekünk oly közel fekvő kérdések az evangélista számára elintézést nyertek azzal, hogy Lázár betegségének isteni célja van: ennek az isteni célnak és cselekedetnek a színében eltörpülnek, semmivé válnak emberi gondolatok és megfontolások. Csak két nap elmultával szól Jézus tanítványainak, hogy ismét Júdeába szándékozik indulni. A tanítványok tudják, hogy Jézust csak „minap", tehát röviddel azelőtt akarták a zsidók megkövezni: ennél az utalásnál nyilván a 8, 59 és 10, 39 verseiben elmondottakra kell gondolni. Ezért csodálkoznak a tanítványok, hogy Jézus ennek ellenére ismét el aikar menni oda, ahol halálos veszedelem fenyegeti. Jézus erre képletes igével felel. A napnak tizenkét órája van: a palesztinai időbeosztás szerint a nap napkeltével kezdődik és napnyugtával végződik, s a nappalt osztják fel tizenkét órára. Tehát, ha a nappal hosszabb, akkor az órák is hosszabbak, ha a nappal rövidebb, akkor az órák is rövidebbek. így az ember a napnak mind a tizenkét órájában látja „e világ világosságát". •162