Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

Az Ige testté lett (1,1-18)

A PROLÓGUS 1, 1—18: Az Ige testté lett. Kezdetben volt az Ige s az Ige az Istennél volt s az Ige Isten volt. Ez volt kezdetben Istennél. Minden általa jött létre, nála nél­kül pedig nem jött létre semmi sem, ami létrejött. Benne élet volt s az élet volt az emberek világossága. A világosság pedig fénylik a sö­tétségben, de a sötétség nem fogadta be azt. Eljött egy ember, Isten küldötte, neve János: ez tanúbizonyság­tétel végett jött, hogy tanúbizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, hanem [csak azért jött], hogy tanúbizonyságot tegyen a világosságról. [Amaz] volt az igazi világosság, az világosít meg minden a vi­lágra született embert. A világban volt s a világ általa jött létre, de a világ nem ismerte meg őt. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be őt. Pedig akik befogadták, kik hisznek az ő nevében, azoknak teljes hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek, azoknak, akik nem vérből, nem testi indulatból, nem is férfiúi akaratból, ha­nem Istentől születtek. És az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, telve kegye­lemmel és igazsággal. János róla tett tanúbizonyságot és [prófétai szóval] kiáltotta mondván: Ez volt az, akiről mondottam: aki utá­nam jön, elém került, mivel előbb volt nálamnál. Mindnyájan az ő bőségéből merítettünk és pedig kegyelmet, egyre csak kegyelmet. Mert a törvény Mózes közvetítésével adatott, a kegyelem és az igaz­ság JÉZUS KRISZTUS által lett. Istent nem látta soha senki: az Egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, Ő nyilatkoztatta ki. Csodálatos mélységű, titokzatos, kimeríthetetlen tartalmú, sokat vitatott előszó (megszokott idegen szóval: a prológus) vezeti be János evangéliumát. De a prológus sokkal több, mint szokásos előszó, melyben a szerző egyet-mást előrebocsát művére vonatkozólag, legtöbbször olyas­mit, ami nem is függ össze szervesen műve tartalmával. Az evangélista a prológusban az evangélium végső summáját foglalja össze, de nem úgy, hogy mintegy a megírandó evangélium tartalmi összefoglalását adná, hanem úgy, hogy azokra a végső előfeltételekre mutat rá, melyekben Isten üdvösségszerző cselekedete gyökerezik és a Krisztus által hozott kinyilatkoztatásnak, a benne nyert kegyelemnek a gazdagságát tárja fel. A prológus mindenek előtt költői formájával, finom művészettel 1,1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 2 A testié lett Ige 17

Next

/
Thumbnails
Contents