Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
<6. 7. S. hanem azokat a vonásokat emeli ki, melyek az alkalmazás szempontjából jelentősek. így azonnal szembeállítja a pásztort azokkal, akik „nem az ajtón keresztül mennek be, hanem másfelől hágnak be", s akiket Abdiás 5 megjelölésével „tolvajnak és rabló"-nak nevez a szöveg. A pásztor az ajtón keresztül megy be az akolba s éppen ez igazolja, hogy ő az igazi, a törvényes, a megbízható és hű „jó pásztor". Vele ellentétben „tolvaj" és „rabló" mindenki más, aki nem a pásztor, vagy nem az ő megbízásából jön, vagy vele szembehelyezkedik. Ezek a vonások mind Krisztusra utalnak és arra figyelmeztetnek, hogy akárki lopódzik is be a „juhok" közé, a gyülekezetbe, tolvaj és rabló, mert nem Krisztus szolgálatába állítja, hanem elcsábítja Krisztustól Jézus „kicsinyeit" (v. ö. Márk 9, 42; Mát. 10, 42) és idegen igába kényszeríti őket. A pásztor viszont „hívja" a „saját juhait", név szerint ismeri és vezeti őket: mind olyan vonások, melyek Krisztusnak a gyülekezethez való viszonyát és a Krisztus által rendelt „pásztorok" szolgálatát példázzák. Krisztus és a gyülekezet, illetve a „pásztor" és a gyülekezet közti viszony bensőségét fejezi ki az a mozzanat, hogy a juhok is ismerik a „pásztor" hívó szavát, engednek a hívásának, követik őt, míg az „idegen" elől „futnak", mert nem ismerik a hangját. Az evangélista ezt a kis rajzot ,,példázat"-nak mondja. A magyar „példázat"-nak megfelelő görög szó (irapoinia) található meg a görög Ószövetségben a „Példabeszédek" könyvének a címében is s így egyúttal a héber „másál" szó görög fordítására szolgál. 7 3 A „másál" pedig lehet „példa", „hasonlat", kifejtett „példázat" és „talány", „találós mese" egyaránt. Ilyen, már a talány határán járó „példázat" az itt szóban forgó kis elbeszélés is: Jézus ellenfelei nem értik, mit jelent, amit vele hirdet. A következőkben Jézus kettős formában adja meg a „példázat" értelmét. Az első menetben, melyet ünnepélyes kettős „ámen" vezet be, az ugyancsak ünnepélyes kinyilatkoztatási formulának, az „én vagyonnak az alkalmazásával Jézus önmagát „a juhok ajtajá"-nak mondja. Ha magára a példáztra (különösen az 1—2. versekre) gondolunk, akkor > Jézus evvel a kifejezéssel nyilván azt mondja, hogy ő „a juhokhoz vezető ajtó". A közelebbi összefüggésben ez azt jelenti, hogy minden ,,pásztor"-nak ezen az „ajtón" keresztül kell a juhokhoz közelednie, ha igaz és hű pásztor akar lenni. Más szóval: a gyülekezeti szolgálatot, a „pásztori hivatal"-t egyedül Krisztus adományozza, ő küldi és rendeli az igazi „pásztorokat". Mert akik „előtte" jöttek, azok mind „tolvajok és rablók", 7 4 akikre „nem hallgatnak a juhok". Ennek a versnek az értelmezése sok gondot okozott az írásmagyarázóknak. Kiket kell azokon érteni, akik „Jézus előtt" jöttek? Ha idői értelemben vesszük a kifejezést, akkor Ábrahámra, Mózesre, a prófétákra, sőt Keresztelő Jánosra kellene utalni. Szektás, különösen gnosztikus magyarázók e verseket valóban rájuk vonatkoztatták. Azonban ezt az értelmezést lehetetlenné teszi, hogy Jézus szerint Mózes „vádolja" a zsidókat (5, 45—47) és hogy a próféták is Isten igéjét szólták (pl. 6, 45; 12, 38—41). Sem 7S A szinoptikus evangélisták ugyanezt a szót görögül a" uapaBoXri kifejezéssel fordítják. 74 A ,,rablók" kifejezéssel Jézus talán a zelóták pártjára utal (v. ö. Eengstorf, Th W IV, 266. lp.). Ha ez helytálló, akkor „rablók" mindazok, akik — mint a zelóták — nem engedelmeskednek Isten akaratának, hanem erőszakkal akarják kényszeríteni Istent, hogy hozza el az ő országát. Éppen ezzel a rajongással vezetik tévútra a gyülekezetet és pusztítják a nyájat. V. ö. Mát. 24, 4—5. 154
