Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.
.Ábrahám, sem Mózes és a próféták nem lehetnek tehát azok, akik Jézus előtt jött „tolvajok és rablók" (v. ö. még 4, 22; 7, 19; 8, 56). Ök nem is akartak úrrá lenni Isten népe felett. Jézus szava csakis olyanokra vonatkozhatik, akik isteni küldetés nélkül akarták hatalmukba keríteni, birtokukba venni Isten népét, a gyülekezetet. Ilyenek pedig az írástudók, főként a farizeusok voltaik. Róluk mondja Jézus: „Csak beszélnek, de nem a szerint cselekesznek; nehéz terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjal sem hajlandók azokat illetni" (Mát. .23, 3—4). Ezért is „nem hallgatnak rájuk a juhok". A „juhok" ismerik a pásztor hívó szavát és csak neki engednek, az „idegen", a „tolvaj", a „rabló", a „béres" hangját ösztönösen felismerik és menekülnek előle. A 9. vers új fordulattal emeli ki: „Jézus az ajtó". Míg előzőleg olyan értelemben állott ez, hogy Jézus „a juhokhoz vezető ajtó", addig most e kifejezés azt jelenti: „Jézus ajtó a juhok számára". Eddig arról volt szó, hogy minden pásztori szolgálatnak Krisztuson keresztül kell a juhokhoz közelednie s hogy a gyülekezetnek Jézus maga adja és rendeli a pásztorokat. Más szóval: minden más, nem Krisztustól rendelt és küldött pásztori „vállalkozás" nem egyéb, mint a tolvaj és a rabló tolvajlása, gyilkolása és pusztítása (10. vs.). Az újabb fordulat szerint Krisztus olyan, értelemben „ajtó", hogy általa jutnak a juhok az Atyához, általa „üdvözülnek", pontosabban „mentetnek meg", t. i. a „tolvajok és rablók" vagy pedig a „farkasok" (12. vs.) pusztításaitól. Krisztuson keresztül járnak a juhok „ki és be", rajta keresztül jutnak állandóan, folytonosan táplálékhoz, legelőre, mint ahogy a jó pásztor juhait „füves legelőkön nyugtatja és csendes vizek mellé terelgeti" (Zsolt. 23, 2). Jézus éppen azért „jött", az a küldetése, hogy „életet" adjon a juhoknak és pedig „túláradó bőséggel", úgyhogy „bővölködjenek", „bőségben legyenek", semmi szükséget ne szenvedjenek. Ez a küldetése helyezi őt szembe a „tolvajokkal és rablókkal", akik a saját érdekeiket, nem a nyáj javát nézik, hanem lopnak és öldökölnek, végeredményben, „pusztítanak", azaz kárhozatba taszítanak. Honnét származik az a kép, mely szerint Jézus az „ajtó"? A sok felelet közül, melyet erre a kérdésre adni próbáltak, legtöbb valószínűség a mellett szól, hogy ez a megjelölés Zsolt. 118, 20-hoz kapcsolódik: „Ez az Űrnak kapuja, igazak mennek be azon". A 118. zsoltárt már Jézus korában is a messiásra vonatkoztatták (v. ö. pl. Mát. 21, 9. 42; Ján. 12, 13). Ha ez az összekapcsolás helyes, akkor a hasonlat közelebbi értelmezése szempontjából azt jelenti, hogy Jézus az Istenhez vezető kapu s az „igazak", akik általa Istenhez eljutnak, az ő juhai. A 11. verssel érkezik el Jézus „példázata" csúcspontjához. Az isteni igényt kinyilvánító ünnepélyes „én vagyok" kifejezéssel nyilatkoztatja ki Jézus, hogy ő a „jó pásztor". 7 5 Ha ennek a kifejezésnek a helyes értelmét keressük, első sorban félre kell tenni azokat a részben romantikus, részben erősen szentimentális képzeteket, melyeket ehhez a képhez az évszázadok folyamán jórészt a bukolikus költészet nyomán kapcsoltak. Az „én vagyok" ünnepélyes kinyilatkoztatási formulája itt is, mint egyebütt, első sorban Jézusnak és a benne adott kinyilatkoztatásnak a páratlan, egyetlen és minden igaz kinyilatkoztatást magában foglaló voltát juttatja kifejezésre. Jézus az egyetlen, a tulajdonképeni és 9. 10. 11. '3 v. ö. a „F íi g g e 1 é k"-ben a „Jó Pásztor" c, alatt! •155
