Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„Arról tett bizonyságot, amit látott és hallott" (Krisztus tanúbizonyságtétele.)7—12. fejezet.

22. 23. 24. 14. 15. véghez s mindannyian elámultok rajta. Mózes adta nektek a körülmetélkedést — noha nem Mózestől való, hanem az ősatyáktól, — és szombatnap is körülmetélitek az embert. Ugyebár szombatnapon elnyerheti az ember a körülmetélkedést, hogy Mózes törvénye csorbát ne szenvedjen? De rám haragusztok, hogy az egész embert meggyógyítottam szombatnapon?! Ne ítéljetek látszat szerint, hanem igazságos ítélettel ítéljetek! 7, 15—24. eredetileg valószínűleg 5, 47-hez csatlakozott és talán a betesdai gyógyítás kapcsán keletkezett vita lezárását alkotta. Erre utalnak a következő megiigyelések: 1. Ennek a szakasznak nincs semmi kapcsolata sem a közvetlen megelőzővel, sem az utána következővel. Sem Jézus szavaiban, sem a sokaság nyilatkozataiban nincs nyoma annak, hogy Jézus azon az ünnepen volna a templomban, melyre 7,10 szerint ment fel. A következő szakaszban pedig fólytatódik a sokaságnak az a tanácstalan töprengése, melyet 7,11—13 már röviden jellemzett. 2. 7,15— 24 tartalmilag teljesen az 5. fejezet végére tartozik. 7,23 kimondottan utal a betesdai beteggyógyításra: ez az utalás igazában csak akkor érthető. ha ez a gyógyítás nem hónapokkal azelőtt történt, hanem közvetlenül megelőzte a vitát. A szóban forgó szakasz egyébként is több közvetlen utalást tartalmaz a betesdai gyógyításhoz kapcsolódó vitabeszédre: amilyen érthető ez. ha e szakasz e vitabeszéd lezárását jelenti, éppen olyan nehéz elgondolni, hogy Jeruzsálemben szinte közbevetés nélkül folytatódik az a vita. amely kb. öt hónappal azelőtt nem fejeződött be (ha az 5, l-ben említett ünnep húsvét volna!). Nem valószínű, hogy olyan gondosan és átgondoltan szerkesztő író, mint az evangélista, ilyen szerkesztési nehézkességekkel terhelte volna meg művét. Sokkal könynyebben gondolható el, hogy az evangéliumot nyilvánosságra hozó tanítványai illesztették ezt a kb. 1 lapnyi terjedelmű szöveget rossz helyen bele a kéziratba. A 14. vers az előző elbeszéléshez kapcsolódik azzal, hogy Jézus — miután „titkon" Jeruzsálembe ment, — az ünnep második felében felment a templomba s ott „tanított": ez a tanítás a törvényre vonatkozik. Jézus is a törvényt értelmezi és tanítja. Ennek a versnek a közvetlen folytatása a 25. versben áll előttünk. De valószínűleg a 14. versben említett „tanítás" volt az oka annak, hogy a következő 15—24. verseket az evangélium közrebocsátói — tévedésből — ezen a helyen iktatták be az evangéliumba. A zsidók „csodálkoznak", hogy Jézus ért az írástudományhoz. Az 5. fejezet utolsó szakaszában Jézus az Írásra utalt, mely róla tesz bizonyságot és arra figyelmeztette hallgatóit, hogy Mózes vádlójukká lesz, mivel nem hisznek az ő írásainak: ezért nem hisznek Jézus beszédeinek sem. Jézus szemrehányása ellenfeleiben nem hitet ébreszt, hanem hitetlen „csodálkozásra" indítja őket. Ámulnak és meglepődnek azon, hogy Jézus, aki nem volt írástudónak tanítványa és így nem „tanult", nem „végzett tanulmányokat", nem „tanult ember", mégis ért az írástudományhoz. Az evangélium görög olvasói pedig ennél a mondatnál arra gondolhattak, hogy Jézus nem tanult ugyan filozófiát, nem végzett iskolákat s mégis tud tanítani. De magában foglal ez a csodálkozó kérdés még egy másik, vádat jelentő szemrehányást is. Aki „tanult" és iskolát végzett, az „tudományát" mesterétől és az. iskolából szerezte. Aki nem végzett iskolát, az tudományát nyilván saját magából meríti, az maga „agyalta ki", amit hirdet és mond. Erre válaszol Jézus •118