Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)
„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)
azután ismeretté válna. A hit és az az ismeret, melyről itt szó van, ugyanarra, t. i. Krisztusra, kz Isten küldöttjére irányulnak. Krisztusban való hit azonban nincs Krisztus ismerése nélkül. Ezért az ismeret a hitnek egyik tényezőjévé válik. Az a hívő ismeret, amely Krisztus felé fordul, nem értelemszerű emberi megismerés, hanem olyan ismerés, mely kinyilatkoztatás alapján jön létre. Vagyis, ahogyan a hit Isten ajándéka, éppen úgy az ismeretre sem lehet eljutni kinyilatkoztatás nélkül. Simon Péter hitben nyert felismerésének a bizonyosságával tesz tanúbizonyságot Krisztusról. Ezt a vallástételt, — mint minden igazi vallástételt— az jellemzi, hogy a konkrét szituációból fakad, tehát nem valamely tannak értelmi belátás vagy valamely tekintély alapján történt elfogadását jelenti, hanem döntéssé lesz mint felelet és válasz az eléje tett kérdésre. Péter válasza: „Te vagy az Istennek a Szentje!" 4 6 Noha ugyanevvel a vallástétellel találkozunk Márk 1, 24-ben és Luk. 4, 34-ben is és pedig mint Jézus messiási méltóságának a megvallásával, az „Istennek a Szentje" mégsem tartozhatott a közkeletű messiás-nevek közé. Péter evvel a vallástétellel tehát Jézust nem nevezi közhasználatban levő szóval a „messiás"-nak. Ez nem azt jelenti, hogy Péter Jézusban nem ismeri fel a messiást, hanem inkább azt, hogy mást, és pedig sokkal többet mond róla, mintha őt messiásnak mondaná s evvel azt fejezné ki, hogy Jézusban teljesedett be a messiás küldésére vonatkozó isteni ígéret. Többet ez a kifejezés azért mond a messiás-névnél, mivel Jézus Istenhez való viszonyát és ezzel együtt személyének titkát is megjelöli. „Szent" az, ami, ill. aki túl van a földi és emberi lét határain s ezért Isten „körzetébe", ill. Istenhez tartozik. Az, hogy Jézus „szerit", azt jelenti, hogy nem tartozik a világhoz, kívüle és fölötte áll mindennek, ami e világból való és ennek a világnak a tartozéka. De Jézus nemcsak „szent", hanem „Istennek Szentje", azaz őt maga „az Atya szentelte meg" (10, 36), vette ki a világnak hatóköréből, emelte önmagához és tette szentté. Isten ezt az ő Szentjét küldötte el a világba (10, 36): neki adta „az örök élet beszédeit", őt küldötte, hogy életet adjon és ítéletet tartson (5, 21—22). így a Jézusról, mint az Isten Szentjéről való vallástétel magában foglalja a róla mint messiásról való vallástételt is — hiszen a messiás feladata az ítélettartás és a messiási birodalomnak, az örök élet birodalmának a megalapozása, — de a messiás-névnél sokkal többet mond, mivel elhatol Jézus személyének a titkáig. Jézus csak közvetve fogadja el Péter vallástételét, amikor azzal a kérdéssel válaszol: „Vájjon nem én magam választottalak ki titeket, (mind) a tizenkettőt?" Egyikük sem jött magától Jézushoz, Jézus szemelte ki és választotta őket tanítványaiul. S mégis „egy közülök ördög", azaz — újszövetségi szóhasználat szerint (v. ö. pl. Mát. 13, 38; 16, 23) — odaadta magát az ördög szolgálatára. Megfejthetetlen és kifürkészhetetlen titok az, hogy valaki, akit Jézus maga választott ki tanítványul, az ördögnek adja oda magát szolgálatra. Az evangélista nem is kutatja ezt a rejtélyt. De ebben a tényben ugyanaz a titok jelentkezik, mint abban hogy a hit isteni ajándék, amelyet az ember nem hozhat létre magában 4« A szöveg bizonytalan. A régi kéziratok nagy része ezt a szöveget adja: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia". így a közkézen forgó magyar fordítások is. Ez a •szöveg azonban valószínűleg Mát. 16, 16 hatása alatt keletkezett. A legrégibb és az evangélista eredeti szövege valószínűleg az, amelyet fordításunkhoz alapul vettünk. Ezt a szöveget t. i. nemcsak a legrégibb kéziratok (így a Cod. Vaticanus, Sinaiticus, Cantabrigiensis, stb.) tanúsítják, hanem nyilván ez volt egyebek közt az ókori egyiptomi egyház revideált szövege is. 70. 11).
