Karner Károly: A testté lett Ige. János evangéliuma (Budapest, 1950)

„A világosság fénylik a sötétségben" (2 — 12. fejezet)

59. 60. 61. hatátlanságot biztosító orvosság," ellenméreg a meghalás ellen", mely lehetővé teszi, hogy állandóan Krisztusban éljünk" (ahogyan a 2. század elején Ignatius írta, ad Eph. 20, 2). Az ókorban nagyon divatos titkos vallásfelekezetek, az ú. n. misztérium-kultuszok gyakoroltak különféle szertartásokat, köztük istentiszteleti jellegű „kultikus" étkezéseket is, melyeknél a hívek talán úgy vélték, hogy az ételben magát az istenséget veszik fel magukba és vele együtt elsajátítják az istenség erejét, s a halhatatlanságot. Amikor Jézus önmagát mondja az élet kenyerének és annak igér örök életet, aki benne hisz, akkor az evangélista Jézus igéjén keresztül üzeni a gyülekezetnek, hogy ne tekintse az úrvacsorát valami olyan csodaszernek, amely mágikus erővel biztosít halhatatlanságot, vagyis: ne állítsa az úrvacsorát a misztérium-kultuszok körében gyakorolt szakramentális szertartásokkal egy sorba, ne az azokban megnyilatkozó gondolkodásmód szerint közeledjék az úrvacsorához, hanem gondoljon mindenkor arra, hogy Krisztus testét enni és vérét inni nem lehet másként, mint ha hittel közeledünk Krisztushoz. Az úrvacsorában sem kapunk többet, de nem is nyerünk kevesebbet, mint amit Krisztus nekünk igéje által nyújt. Ezért újították fel a reformátorok Augustinus értelmezését és idézték hangsúllyal Augustinus szavait: .,Crede et manducasti!" E mellett azonban nem szabad megfeledkezni a másik, az elmondottal egyenlő fontosságú mozzanatról sem. Az utolsó szakaszban az ..enni" szónál az evangélista a görög szövegben egy olyan igét használ, amely tulajdonképpen annyit jelent, mint „rágni". Ez az ige, szinte azt mondhatnánk, paradox realizmussal emlékezteti az olvasót arra, hogy itt valóságos, a szó legszorosabb értelmében vett „evés"-ről, tehát nem valami képletes kifejezéssel megjelölt lelki magatartásról van szó. Evn°k hangsúlyozása tiltakozik az úrvacsorának minden spiritualizálása ellen, amely az úrvacsorát tisztára szimbólummá alacsonyítja vagy pedia jelentéktelenné törpíti a hit mellett• Ennek a kiemelésével az evangélista küzd olyan gnosztikus irányzatok ellen, melyek gondolkodásmódjukkal az egyházba is betörtek és veszélyeztették a gyülekezeteket. Ez a felfogás ugyancsak hajlandó volt az úrvacsora értékét leszállítani és puszta szimbólummá tenni. Jézus azonban úgy adja magát eledelül a gyülekezetnek, hogy „valóságos eledel és valóságos ital". Abból az igéből, hogy a hívő életet nyer, azt lehetne gondolni, hogy a Jézushoz való viszony tisztára „szellemi" természetű és hogy a Jézushoz való menetel csak „gondolati" valóság. A hit s vele az örök élet ezen a módon könnyen tisztára eszmei valóságnak látszanak és végül szerte foszlanak a semmibe. Minden ilyen spiritUalizáló törekvéssel szemben az úrvacsora realizmusa döntő módon biztosítja Krisztus ajándékának a konkrét és fogható valóságát. Egy rövid mondatban az evangélista megemlíti, hogy ez a beszélgetés Kapernaumban folyt le és pedig a zsinagógában. Az utóbbi megjelölés azt is jelentheti: „istentiszteleti összejövetelen". Ebben az utóbbi esetben tehát azt mondaná az evangélista, hogy Jézus vitája egy szombatnapi/ istentisztelet alkalmával folyt le. 6, 60—71: Szakadás a tanítványok közt és Péter vallástétele. Ekkor sokan tanítványai közül, akik ezt hallották, így szóltak: Kemény beszéd ez, ki hallgathatja meg? Jézus pedig magától is tudta, hogy tanítványai zúgolódnak e miatt, azért így szólt hozzájuk: « „Halhatatlanságot biztosító orvosság"-nak („pharmakon athanasziász") neveztek az ókorban egy orvosok által a legkülönfélébb betegségek ellen adagolt orvosszert, amelynek feltalálását Isisnek tulajdonították. Ignatius nyilván szándékkal alkalmazta ezt a kifejezést az úrvacsorára talán olyan értelemben, hogy nem a közismert orvosszer, hanem az úrvacsora biztosít halhatatlanságot. •108