Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus harca Izráel népéért

80 28 29 azt csak a hit sejti, mert a hívőknek nyilatkoztatja ki a Fiú az Atyát. Jézus nem azt mondja, hogy ő nyilatkoztatta ki elsőnek Istenről, hogy «atya». Már láttuk, ez tévedés. De azt, hogy kicsoda Isten, t. i. a bűnös világhoz szeretettel és megbocsátással lehajló atya, aki érette Fiát is odaadja, ezt csak Jézusban ismertük meg és tapasztaltuk meg. Ezért Jézusban és csak Jézusban nyilatkoztatja ki magát az Atya tökéletesen. Fordításunk és értelmezésünk alapjául Jézus igéjének az a szövege szoigál, amelyet az evangélium összes fontos kéziratai megegyező formában közölnek. Van azonban e mellett egy másik szöveg is, amelyet második századbeli egyházi íróknál, így pl. Justinus Martyrnál és Irenaeusnál találunk idézve. Ez így hangzik: «Senki sem ismerte meg az Atyát, hanem csak a Fiú, sem a Fiút, hanem csak az Atya és akiknek a Fiú kinyilatkoztatja». Ez a szöveg Jézus életének (egy közelebbről meg nem jelölt) időpontjára rögzíti meg azt, hogy az Atyát «megismerte». Ennek következtében a Fiúnak az Atyához való állandó, lényegszerű viszonya szétfoszlik s csak arról van szó, hogy a Fiú az Atyától egyszer kinyilatkoztatást nyert. Azonban már a vers első fele is feltételezi a Fiúnak az Atyával való teljes egységét, — mint fentebb arra rár mutattunk, — s a vers második fele csak annak ad világos kifejezést, ami az első felében mintegy rejtve benne van. Justinusnak és társainak a szövege a kéziratokban található szöveggel szemben egyébként is másodrendűnek látszik, különösen azért, mivel a gondolatritmus logikája is azt követeli, hogy egymás után következzék ez a két tag: «az Atyát sem ismeri senki, hanem csak a Fiú és akinek a Fiú azt ki akarja nyilatkoztatni». — Mivel Jézus hozza a kinyilatkoztatást, azért hívhatja magához az embereket. És pedig Jézus azokat hívja, akik «elgyötrik magukat és teher alatt járnak». A kifejezést 23, 4 érteti meg, ahol szó van arról, hogy az írástudók «nehéz terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára». Jézus arra céloz, hogy az írástudomány az életfolytatásnak és magatartásnak a legapróbb részletekig menő szabályozását is isteni törvénynek minősítette s azt isteni kinyilatkoztatássá tette. Ezáltal a kegyesség, Isten tisztelete és szolgálata nehéz, elvisel'-: hetetlen teherré lett, annál is inkább, mivel mint Jézus mondotta, az írástudók maguk ezt a terhet «egy újjal sem akarták illetni», magukra vállalni. Aki azonban lelkiismeretesen akarja a törvény betűjét betölteni, az nehéz munkával elgyötörheti magát, annak a kegyesség, Isten szolgálata súlyos teherhordozássá lesz. Az ilyen elgyötört, súlyos teher alatt görnyedező embereket hívja Jézus, hogy «megpihenteti őket». Jézus követésében Istennek a szolgálata «megpihenést. Ezt pedig akkor érik el, ha felveszik «az ő igáját». A késői zsidóság képies kifejezéssel «igá»-nak nevezte azt, amit mi «elkötelezés»-nek, <kötelesség»-nek mondunk. így beszéltek a «menny királyságának az igájá»-ról, melyet valaki magára vesz, amikor elfogadja Istent urának és királyának és elkötelezi magát az ő szolgálatára, vagy a «Tóra igájá»-ról, melyet valaki magára vesz, ha elkötelezi magát a Tóra tanulmányozására, stb. Jézus hívja a teher alatt járókat, hogy vegyék fel az ő igáját, vagyis kötelezzék el magukat az ő szolgálatára és «tanuljanak tőle», legyenek az ő tanítványai, mert ő «szelíd és alázatos szívű». A szelídséget és alázatosságot a rabbinátus is követelte, azonban amikor súlyos terhet rakott az emberek vállára, velük szemben az Isten követelő akaratát érvényesítette és Isten haragjával fenyegette azokat, akik a törvény követelését nem teljesítették. Jézus itt azért mondhatja ,magát) szelídnek és alázatos szívűnek, mivel az elgyötörteknek Isten kegyelmét hozza: eljövetelében, küldetésében nem Istennek haragja, hanem kegyelmes szeretete nyilatkozik meg. Isten kegyelmes jóságát tanúsítja, hogy Jézus egész lényét szelídség és alázatosság tölti el. Mivel így jön Jézus az emberekhez,