Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - Jézus harca Izráel népéért

76 13 14 15 16 17 18 19 hogv Isten királyságát csak maga Isten nyilatkoztathatja ki s az független minden emberi akarástól vagy magatartástól. Az Isten királyságát 'örökségül nyerik» ~az Atya áldottai» (v. ö. 25,34). Jézus igéjét tehát csak abban az értelemben vehetjük, amelyet fordításunk ad: «Keresztelő János napjaitól fogva mind mostanáig erőszakot szenved a menny királysága». Gondolnunk kell arra, hogy Isten királyságának igéje János napjaitól fogva mennyi ellenállást váltott ki, János börtönben sínylődik, Jézus a keresztfához vezető úton jár. Az erőszakoskodók pedig, t. i a hatalmosok és a nép vallásos életének a vezérei hitetlenségükkel «elragadják», azaz elrabolják az Isten királyságát, nem engedik az üdvre éheseket sem bejutni. Valóban, a Keresztelő joggal kérdezhette Jézustól, elérkezett-e már Isten királysága. Hiszen üdvösséget ajándékozó dicsősége rejtve maradt, mivel a hitetlenek erőszakosan elnyomták. Jézus mélységes fájdalommal és megrázó panasszal emel vádat azok ellen, akik nem engednek utat Isten királysága megjelenésének. De ez az ige világosan mutatja azt is, hogy Isten királysága ha rejtve is, de itt van. Az összes próféták és a törvény js (v. ö. pl. V. Móz 18, 15) egészen Jánosig mind «prófétáltak», azaz teljesítették prófétai hivatásukat, de Jánossal lezárult ez a korszak. Ezért mondja Jézus: «Ha hajlandók vagytok elfogadni», akkor János az az Illés, akinek az eljövetelét a Messiás napjainak az előkészítésére Mai 4,5 alapján az egész zsidóság forró reménységgel várta. Malakiás jövendölése a Keresztelő küldetésében teljesedett be, v. ö. 17, 10—13. Ha pedig a Keresztelő Illés, akkor Jézus nem lehet más mint a Krisztus. De ezt csak a hit látja meg. .Azért «akinek füle van a hallásra,-hallja!». Ezzel az evangéliumokban ismételten visszatérő felszólítással figyelmezteti Jézus hallgatóit arra a felelősségre, mely azokat terheli, akiknek egészséges fülük van. Jaj nekik, ha elzárják fülüket és szívüket (Krisztus igéjétől! Jézus bizonyságtétele a Keresztelőről súlyos szemrehányássá lesz a nép ellen, mely őt elvetette. Ez a szemrehányás most példázatban nyer kifejezési. «Kihez hasonlítsam e nemzedéket?» — kérdi Jézus a megszokott fordulattal, mely a zsidó írástudományban is példázatok bevezetésére szolgál. Olyan a nép, mint a piacon játszadozó akaratos gyermekek. Egyszer a fuvolát fújják, 'azt a hangszert, amelyen az ókorban a táncot kísérték, s azt akarják, hogy imilndenki táncoljon a szerint, ahogyan a fuvola hangja szól. Másszor gyászdalt kezdenek s azt akarják, hogy kiki gyászolva verje a mellét. Amikor a Keresztelő szigorú önmegtartóztatással a pusztába ment és egészen kivonta magát a népi közösségből, hogy intő jellé, eleven megtérésre hívó prédikációvá legyen, a közvélemény hamarosan ítélkezett fölötte: «Gonosz lélek (pontosabban: démon) szállta meg!» Mikor viszont Jézus az Ember Fiának királyi szabadságával haasználja Isten teremtett világát, ott él népe közt, vele együtt ül asztalhoz, akkor ugyancsak visszautasításra talál. Ahogyan a nép szívesen tobzódik ételben, italban s folytat kicsapongó életet, úgy Jézusról is azt gondolják, hogy semmiben sem különbözik tőlük, mivel egy asztalhoz ml le vámszedőkkel és bűnösökkel. Valóban, olyanok, mint a rakoncátlan gyermekek, akiknek senki sem tud a kedvére tenni. A nép 'hitetlenségével szemben Istennek a Keresztelő és Jézus elküldésében kinyilatkoztatott bölcseségét igazolják tehát azok a cselekedetek, amelyeket Isten a két küldötte által végeztet el. Jézusnak és a Keresztelőnek az életfolytatását ez igék ugyanúgy írják le, mint ahogyan az Jézus és a Keresztelő tanítványainak a magatartásában tükröződik (v. ö. 9, 14—17). Jézus szerinl a Keresztelő önsanyargatásában és a saját aszkézistől ment életfolytatásában egyformán az isteni bölcseség nyilatkozik meg. A Keresztelő szenvedett a nép bűne alatt, mert az megron-