Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
52 13, 14 15 16, 20 17, 18 19 21 22 majd kinyilvánítom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, akik gonoszságot cselekesztek! 23. vs. v. ö. Zsolt 6,9. Minden tanítás, intés, óvás. amely a hegyi beszéd során a tanítványhoz szólott, összecsomósodik az intelemben: «Menjetek be a szoros kapun!» A «szoros kapu» az Isten királyságának örök életéhez vezető útat jelképezi. A tanítványnak nem lehet sürgetőbb feladata, hőbb vágya, mint bogy átmenjen ezen a kapun. Hiszen ez az «é/e/»-kérdés a szó első, legszorosabb értelmében! Aki ezen az úton jár, annak el kell hagynia a világ kárhozatra vivő útját. Csak kevesen mennek át a szoros kapun, Jézus követőinek csapata mindig «kicsiny» sereg, törpe kisebbség az istentelenül élők nagy tömegeivel szemben. Ez azt is jelenti, hogy a tanítvány nem «szabhatja magát e világhoz», hanem meg kell újulnia, új emberré kell lennie (v. ö. Róm 12,2; II. Kor 5,17). Aki a szoros kapun megy át, nem haladhat a világ közfelfogásának szélesre kitaposott, megszokott útjain, nem nyugodhatik meg abban, hogy cselekedeteit a kegyes látszat színébe öltözteti és kitér Isten akaratának komoly követése elől azért, mert «mindenki» így «szokott» cselekedni. A «keskeny úton» az a tanítvány jár, aki felveszi és hordozza Krisztus keresztjének a gyalázatát és megvetettségét. — A keskeny és széles út hasonlata, amely mint az erény és vétkes szenvedély útjának képe a népszerű görög erkölcstanílásban is megtalálható, a zsidó írástudományban is gyakran előfordul. Jézus ismert képet használ fel és formál újjá hogy vele a tanítvány életútját megvilágítsa. — Azon az úton, amelyen a tanítványok gyülekezete jár, sok veszély leselkedik rájuk. Jézus a gyülekezetet mindenek előtt a «hamis próféták»-tól óvja. A próféták hirdetik a gyülekezetnek Isten akaratát: a gyülekezet követi őket, mint a nyáj pásztorát. «Hamis» próféták azok, akik a gyülekezethez tartozóknak mutatkoznak, bárány köntösében járnak, de a valóságban «farkasok», a gyülekezel legveszedelmesebb ellenségei (v. ö. Ez 22,27; Sof 3.3; Mát 10.16: Csel 20,29V A tanítványok gyümölcsükről ismernek rájuk. Mint ahogyan valamely fa csak azt a termést hozhatja, amely megegyezik a benne rejtőző lermő erővel, — a tövis csak a saját termését hozhatja és nem teremhet szőlőt vagy a bojtorján nem teremhet fügét, — s mint ahogy a termésről meg lehet állapítani, hogy milyen fával van dolgunk, úgy lehet következtetni «gyümölcséről», azaz a tanítványaiban fakasztott életről, a saját, valamint híveinek erkölcsi magatartásáról arra, hogy valaki igaz vagy hamis próféta-e. Az igaz prófétából Isten Lelke szól, de a hamis próféla semmiféle emberi ügyességgel, de még csak emberi lelkesedéssel sem tudja a Lélek dolgait cselekedni vagy a Lélek életét fakasztani híveiben Amint a jó fának jó gyümölcsöt kell teremni, úgy a korhadt, romlott fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Ez a hasonlat óva intő figyelmeztetés lesz mindazokhoz, akik a gyülekezetei tanítják: ahogyan a korhadt fát kivágják és tűzre vetik, úgy kerti ítéletre és kárhozatra, aki hamis prófétává lett. A tanítványnak szolgál intelmül Jézusnak az a szava is, amely elítéli a Krisztusról szóló vallástételt, ha az csak szó marad és nem nyilatkozik meg az életfoly tatásban, mint engedelmesség Isten akarata iránt. Jézus előretekint a gyülekezet viszonyaira: látja azokat, akik «az ő nevében», azaz reá hivatkozva s abban a meggyőződésben, hogy tőle vették a Lelket, prófétálnak; látja azokat, akik az ő nevében, reá hivatkozva űznek kd gonosz lelkeket és visz<nek véghez csodákat, amennyiben Jézus nevét hatékony varázsszerül használják (v. ö. Mk 9,38 kk ; Csel 19,13—19). Az ilyen csodatettek tanúsítják ugyan
