Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
46 16 17 18 16 17, 18 19 20 21 22 23 24 Amikor böjtöltök, ne járjatok komor ábrázattal, mint a képmutatók. Mert eltorzítják arcukat, hogy feltűnjenek böjtölésükkel az embereknek. Bizony mondom nektek, elvették jutalmukat. Te pedig, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne az emberek lássanak böjtölni, hanem a te rejtekben levő Atyád. És Atyád, aki látja a rejtekben levő dolgokat is, megfizet neked. A kegyességi gyakorlatoknak harmadik, igen fontos és elterjedt formája a bőjtöiés volt. Már az Ótestámentomhan hallunk arról, hogy a kegyesek böjtölés és gyászolás (I. Sám 20,34; II. Sám 1,12; Jóel 2,12; Zak 7,5) vagy böjtölés és imádság (II. Sám 12,16; Zsolt 35,13; Dán 9,3 stb.) segítségével igyekeztek Isten irgalmasságát és segítségét elnyerni. Jézus korában a böjtölés első sorban a kegyesek önsanyargatása volt, amellyel Istent valamely elkövetett bűnért kiengesztelni, valamely kérésük teljesítését, imádságuk meghallgatását, valamely szerencsétlenség elhárítását biztosítani vagy általában Isten előtt érdemeket szerezni igyekeztek Emellett nemzeti szerencsétlenségek, kedvezőtlen időjárás, természeti csapások, háborúk idején a felsőbbség is rendelt el böjtnapokat, hogy a nép bűnbánata és gyásza nyiltan kifejezésre jusson Isten előtt. Hasonlóan az egész nép böjtöl a nagy engesztelő napon (Tisri hónap 10. napja) és a szentély elpusztulásának emléknapján (Ab hónap 9. napja;. A bőjtölésnek a szigorítását jelentette a zsákszerű ruhában járás, a fej meghintése hamuval és hamuban ülés, a mosakodás mellőzése, tartózkodás a testnek illatos kenőccsel való megkenésétől, mezítláb járás stb. Amit Jézus mond, a kegyesek önként elvállalt böjtölésére vonatkozik, (v. ö. Luk 18,12). Az a szokás azonban, amely a bűnbánat kifejezését, a böjtölést, a gyászolást tanúsító komor ábrázattal, valamint különféle szokások segítségével a nyilvánosság elé viszi, hogy mások is tudjanak és csodálkozzanak a kegyesség gyakorlásának az erején, képmutatás és elvette jutalmát abban a feltűnésben, amelyet okozott. A tanítványok életéből sem hiányzik ugyan a bűnbánatra és gyászolásra indító ok, t. i. a bűn és azért Jézus természetesnek mondja, hogy tanítványai is böjtölnek. Tiszta és őszinte a bűnbánat, valamint a kifejezésére szolgáló böjtölés akkor lesz, ha rejtve van minden kíváncsi szem elől és csak Istenre tekint, aki látja a rejtett dolgokat is. 6, 19—34: Övás a kincsgyüjléstől és a földi szorgalmatoskodástól; v. ö Luk 12,33—34; 11,34-36; 16,13; 12, 22-31. Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket e földön, ahol moly és rozsda megemészti és ahol tolvajok betörnek és ellopják azokat, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem tolvajok be nem törnek és el nem lopják azokat. Mert ahol a te kincsed van, ott van a szived is. A test lámpása a szem. Azért ha szemed jámbor, egész tested világos lesz. Ha pedig szemed gonosz, egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned levő világosság sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség ? Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti: nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a mammonnak.