Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd
45 12 l, 15 13 a szír nyelvű evangéliumban, amelyei Hieronymus ismert, a 4. kérés így hangzott: «A mi holnapi kenyerünket add meg nekünk ma» s mivel az «epiousios» szóból a «holnapi» értelmei csakugyan le lehet vezetni, azért az újabb magyarázók nagy része ennek az értelemnek ad elsőbbségei Ez esetben Jézus a holnapra szükséges kenyér kérésére tanítaná a tanítványokat, hogy ily módon megélhetésük folyamatossága biztosítva legyen. Joggal kérdezhető azonban, hogy ebben az esetben a Miatyánk 4. kérése összeegyeztethető-e Jézusnak azzal az igéjével, amelyet az evangélista még ugyanebben a fejezetben közöl. «Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől!» (34. vs). Ojabban sikerült a szónak biblián kívüli görög nyelvben való használatát kimutatni és pedig ezzel a jelentéssel: «a napi szükséglet számára kielégítő». Valószínűleg ebben az értelemben használta a szót az a keresztyén is, aki a Miatyánkat először fordította le görög nyelvre és akinek fordításában azután a 4. kérés az összes gyülekezetekben elterjedt. Amilyen nélkülözhetetlen testi életünk táplálására a kenyér, olyan nélkülözhetetlen számunkra az Isten kegyelmes bocsánata. Bűneink Istennel szemben tartozást jelentenek, mert nem adjuk meg Istennek azt, ami Istené. Azérl még a legkegyesebb tanítványnak is kell bünbocsánatért könyörögni Istenhez. Jézus az 5. kéréssel tanítványait arra figyelmezteti, hogy hazug, gonosz szolga volna, aki bűnbocsánatért könyörögne Istenhez, holott felebarátjának ellene elköveteti bűnét nem bocsátja meg. Isten nem azért bocsátja meg bűneinket, mivel mi is megbocsátást gyakorolunk. A megbocsátás gyakorlása nem is létesít jogigényt Isten előtt. De az a tanítvány, aki haragos indulattal, gyűlölettel gondol felebarátjára, mert az megbántotta, hazuggá lesz kérésével Isten előtl és így eleve lehetetlenné tette annak meghallgatását. Jézus a megbocsátás követelményét ismételten a tanítványok elé állítja, így abban a mondásban is, amelyet az evangélista a Miatyánkhoz kapcsolva közöl, vagy pedig az irgalmatlan szolgáról szóló példázatban (Mát 18,21—35). A hatodik és hetedik kérés végezetül arra irányul, ami talán a legsúlyosabb rettegéssel tölti el a tanítvány szívét. A kísértés próbáratétel, amelynek Isten adja át az embert, úgy, amint egykor Jóból kiszolgáltatta a Sátánnak. hqgy hitét megpróbálja. Bár a tanítvány bizodalmas hittel valjja, hogy Isten nem engedi Őt feljebb kísértetni, mint ahogy elviselheti (v. ö. I. Kor 10,13), mégis keseríti szívét az a félelem, hogy nem tud megállani a kísértésben és a gonosz hatalmába kerül. Ezért tanítja Jézus a tanítványt imádkozni a kísértésektől való megóvásért és a megszabadításért a gonosznak hatalmából. A fiatalabb görög kéziratok az Ürtól tanult imádságnak a végén közlik az ú. n. doxológiát, melyet mi is szoktunk imádkozni: «Mert Tied a királyság, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen». Ez a befejezés tartalmilag erősen emlékeztet I. Krón 29,11—13 vs.-eire s a legrégibb kéziratokból hiányzik. Ebből következtethető, hogy eredetileg nem tartozik hozzá az Ürtól tanult imádság szövegéhez. Ugyanezt tanúsítja egyébként Lukács szövege is: onnét a doxológia teljesen hiányzik. Először .egy ilyen, a jelenlegivel azonban nem teljesen egyező beíejezés a fentebb említett Didachéban tűnik fel és ettől fogva megállapítható, hogy a doxológia a gyülekezet liturgikus responsoriuma. felelete volt az elmondott imádságra, mint ahogy ennek a befejezésnek responsoriumként való imádkozása még ma is szokásban van több német evangélikus egyház úrvacsorai istentiszteleti rendjében. A doxológia röviden összefoglalja az imádság tartalmát, minden dicsőségei Istennek tulajdonít és az ámennel még egyszer megerősíti imádságos kéréséi. Ennyiben ez a befejezés méltán és joggal lett évszázadok megszenteli örökségeképen az Ürtól tanult imádság lezárásává.
