Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

44 í 1 t c t \ I i ( 1 í < ] ( 1 10 11 is asszonynak, így kezdődik: 'Áldott légy Or Istenünk és atyáink Istene, Abralámnak Istene és Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene, nagy, hatalmas és rettenees Isten, magasságos Isten, aki gazdag kegyelmet ajándékozol és minden lolgokat teremtesz és megemlékezel az atyáknak adott kegyelmes Ígéreteidről is megváltót hozol az unokáknak a Te nevedért, szeretetből!« Istennek atyaként raló megszólítása az Ötestámentoinból hiányzik: Isten Izráel néj)ének vagy a nessiási királynak atyja (v. ö. pl. Jer 31,20; Mai 1,6; 2,10). Csak késői zsidó ratokban merik egyes inkább kiváltságos kegyesek atyának mondani Istent j>1. Sir 23, 1.1 Zsidó imádságokban is éppen ezért csak későn terjed el ez a megszólítás. Egészen másként Jézusnál, aki az atya szóval fejezi ki Isten és i tanítvány viszonyát. Egy régen meglévő fogalom így Jézusnál egészen új Értelmet és tartalmat nyer. Az az Isten, aki Atya, kegyelmének és irgalmasságáaak a gazdagságával árasztja el a tanítványt, «gyermekét», azért ez mindenkor a gyermeki hit bizodalmával közeledhetik hozzá. A Miatyánknak az első szavában benne van annak az isteni kegyelemnek a teljes gazdagsága, amelyet Jézus hoz és nyilatkoztat ki. Ezért «keresztyén», azaz «krisztusi» ima a Miatyánk. Az első három kérés, amelyet Jézus a tanítvány ajakára ad, egyformán Istennek a kegyelmes - ajándékára vonatkozik. Amikor a tanítvány imádkozik: 'Szenteltessék meg a Te neved 1», akkor azt kéri. hogy Isten szentsége legyen nyilvánvaló ebben az Istentől elfordult világban (a «név» szó az akkori szóhasználat szerint a 'személv»-! jelöli meg). Az pedig, hogy Isten «szent», jelenti Isten elkülönülését mindentől, ami bíín, vagyis, hogy Isten fenséges Úr. aki ítélettel, magától eltaszítással. halállal sujt mindent, ami hűn. azaz istentelenség (v. ö. Ezs 6). Isten nevét szentté tehát nem mi emberek tesszük, hanem azt maga Isten szenteli meg és imádságos kérésünk arra irányul, hogy Isten nyilatkoztassa ki szentségéi ebben a bűnös világban éppen úgy, mint általunk, hogy mi is tükröztethessünk valamit Isteu szentségéből. Amikor azután Jézus arra tanítja a tanítványt, hogy Isteu királyságának az eljöveteléért és Isten akaratának megvalósulásáért könyörögjön, akkor ennél a kérésnél nem Izráelnek, vagv általában földi viszonyoknak a megdicsőülésére gondol, még kevésbbé persze arra, hogy a tanítványok igélürdetésükkel sikereket érjenek el vagy hogy az Egyház munkája eredményes legyen. Ebben a kérésben is Istenről van szó: Isteni kérjük, hogy nyilvánítsa ki királyi méltóságát és hatalmát ebben a világban, mutassa meg ítéletét és kegvelmét, hogy megtörjön a bűnös hatalmak ereje és Isten akaratának engedelmeskedjenek földiek és mennyeiek egyaránt. Isten nyilvánítja ki királyi méltóságát, amikor újjá teremti ezt a bűnbe süllyedt világol és feltétlen érvényt szerez akaratának. Ahol Isten királysága valósággá lett, ott Isten akarata teljesedik be A tanítvány, aki így imádkozik és engedelmes akar lenni Isten iránt, itt él ebben a világban és ennek életfeltételeihez van kötve. Ezért iktatja Jézus imádságába a kenyérért, vagyis a megélhetéshez szükséges alapvető táplálékért való könyörgést. Isten teremti és táplálja életünket. A tanítványnak Istenhez kell fordulnia imájával, hogy adja meg az életfenntartáshoz szükséges «kenyeret». Ez a könyörgés lehetetlenné teszi az önző kérést, amely a kenyér örve alatt emberi kényeleméri és a szükségesen túlmenő jólétért imádkozik. A negyedik kérés megtanítja Jézus tanítványát arra, hogy a verejtékes munkával szerzett kenyérben Isten kegyelmes ajándékát becsülje meg. — Az a szó, amelyet a szokásos szöveg «mindennapi»-nak fordít (görögül: «epiousios»}, a görög nyelvben egyike a légritkábbaknak, úgyannyira, hogy már Origenes nem tudta megtalálni sem az íróknál, sem pedig a tájszólásban, úgyhogy véleménye szerint az evangélisták alkották A régi egyházi írók is találgatják az értelmét Abban