Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A hegyi beszéd

43 I i 1 8 9 Isten jól látja a rejtekben imádkozó tanítványt és «megfizet neki», meghall­gatja őt. Jézus nemcsak arra nézve ad utasítást a tanítványnak, hogyan imádkozzék, hanem arra nézve is, hogy mit imádkozzék. A pogányokról Jézus azt mondja, hogy imádságukat a bőbeszédüség jellemzi: azt vélik, hogy Istent ki lehet mintegy fárasztani és meghallgatásra bírni, ha valaki sok szóval, hosszasan és kitartóan imádkozik. Ezt az imádságot azonban Jézus «fecsegés»­nek mondja. Hogy a pogányok imádságát jellemzi a fecsegés, nem lehet kétsé­ges: abból a korból sok varázsima maradt ránk» mindegyikben megfigyelhető a szavaknak sokszor értelmetlen halmozása. De még a zsidó imádságok is emlékeztetnek a pogány imákra, mert különösen az Istenre vonatkozó jelző­ket halmozzák és terjengősek. Jézus tanítványa ne cselekedjék a pogányokhoz hasonlóan és pedig annál inkább, mert a mennyei Atya tudja, mire van szük­sége, még mielőtt kérését kifejezte volna, önkénytelenül vetődik fel ennek a megállapításnak a kapcsán a kérdés, hogv mire való ily körülmények közt az imádság. Jézus erre az ellenvetésre nem figyel és azért nem felel. De minden kegyes ember tudja, hogy az Istennel való élethez elválaszthatatlanul hozzá­tartozik az imádság. Közösség Istennel csak úgy jön létre, ha az ember felel Isten kinyilatkoztatására, kitárja előtte szívét, hálaadással és könyörgéssel for­dul hozzá. 1 Azért tanítja Jézus is imádkozni tanítványait. Mátén kívül Lukács is közli a Miatvánkat. Rendszeres napi használatáról már az egyik legrégibb ős­keresztyén irat, az első század végén keletkezett Didaché is tanúskodik Annál feltűnőbb, hogy a Máté és Lukács által közölt szövegek eltérnek egymástól. A közkézen forgó magyar fordításokban ugyan ez az eltérés eltűnik, mert az idők folyamán a két evangélium szövegét összeegveztették, de a legrégibb kéz­iratokból még megállapítható. Lukács szövege t. i. rövidebb, mint az első evangéliumé, amennyiben Luk-nál hiányzik az ú. n. harmadik és a hetedik kérés (a befejező doxológiáról 1. alább"). Ez a körülmény arra enged követ­keztetni, hogy Máté evangélista gyülekezetei másként imádkozták a Miatván­kat, mint Lukács gyülekezetei. Azonban az eltérés nem lényeges. Azok a kéré­sek, amelyeket Lukács kihagv. az előző kérés közelebbi értelmezésének, részle­tezésének látszanak. Az a körülmény, hogy a Miatyánk kétféle, egy hosszabb és egv rövidebb változatban maradt ránk, arra vall. hogy az első keresztyének igen nagy becsben tartották ugyan az Úrtól tanult imádságot, azonban nem a betűjét minősítették a legfontosabbnak. Azok a Jézus koráig is visszanyúló zsidó közimák, amelyeknek az imád­kozását meghatározott alkalmakra az írástudók kötelezővé tették, lőbb olvan kérést foglalnak magukban, amelyek a Miatvánkban is megtalálhatók. Ez könnyen megérthető abból, hogy Jézus tanítványait arra tanítja imádkozni, ami­nek minden igaz imádságban első helven kell állani. De aki ezeket a izsidó imád­ságokat olvassa és igyekezik belehelyezkedni abba a lelki hangulatba, amely bennük megszólal, a közben-kőzben megcsendülő rokon hang ellenére mégis azonnal észreveszi, hogy milyen nagy távolságban állanak Jézus imájától. Mert bennük is a hitnek és a vallásos önzésnek az a sajátságos keveréke szólal, meg, amely az írástudománytól áthatott zsidó kegyességre olvan jellemző Jé­zus ettől a kegyesség köpönyegébe burkolózó önzéstől tisztítja meg az imád­ságot Az Isten megszólítása: «Atyánk, ki a mennyben vagy» (magyarosab­ban: «Mennyei Atyánk!» , megtalálható zsidó imádságokban is. De a különbség szembeötlő. Az utóbbiak halmozzák az Isten-megjelöléseket; pl. az ú n. «Se­mone eszre», amelyet napjában háromszor kell imádkozni minden zsidó férfinak

Next

/
Thumbnails
Contents