Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése
19 2 3 4 5 6 7 8 9 10 izraelitákat Isten előtt. Az Üjtestámentom nemcsak arról tanúskodik, hogy Jézus ki volt szolgáltatva a Sátánnak, hanem arról is, hogy az keresztre is juttatta (I. Kor 2,8), mint ahogy «elnyeléssel» fenyegeti a kegyeseket is (I. Pét 5,8). Erre hatalma van, mivel «e világ fejedelme. (Ján 12,31), sőt «istene» (11. Kor 4,4). • Negyven napi és negyven éjtszakai», tehát teljes böjt után (a bőjtölésre nézve v. ö. Mát 6,16-hoz; «negyven» kerek, szimbólikus szám, negyven napig böjtöl Mózes és Illés is, v. ö. II Móz 34,28; 1 Kir 19,8) lép Jézushoz a Kísértő, felhasználva a Jézusnál jelentkező testi szükségletet. Arra szólítja fel Jézust, hogy a neki istenfiúi méltóságában adott hatalommal szerezzen magának csodás úton táplálékot. A zsidó írástudomány azzal a reménységgel kecsegtette a népet, hogy az eljövendő Messiás ismét mannát, mennyei kenyeret ad majd, mint egykor Mózes tette a pusztában. Ha Jézus ennek a felszólításnak enged, önhatalmúlag veszi sorsát kezébe, nem él már az Isten iránti engedelmességben, — hiszen éppen a Kísértő akaratának engedve cselekszik. És ha a kívánt csoda akkor nem sikerül, mert elszakadt Istentől, úgy Jézus el is vesztette istenfiúi méltóságát. Az Istentől nyert ajándékokat senki sem használhatja önző célokra. Jézus is a szó teljes értelme szerint Isten igéjéből «él» s amíg Isten életet teremtő igéjével táplálja őt, addig nem láthat szükséget. Jézusnak ez a felelete, amelyet egy V. Móz 8,3-ból veit idézel tormájába öltöztet, mély bepillantást enged lelki életébe. A Kísértő következő támadása Jézust Isten iránti engedelmességére hivatkozva igyekszik megejteni. Most a közkeletű zsidó névvel «szent város»-nak nevezett Jeruzsálembe (v. ö pl. Mát 27,53; Ezs 48,2; 52,1; Neh 11, 1; Dán 9,24; 11. Makk 3,1 stb.) viszi őt a Kísérlő és a templomnak egy közismert kiugró oromzatára, talán az ú. n. «királyi csarnok» déli párkányára állítja, ahol Josephus szerint (AntXV. 11,5) egy meredek szakadék voll. Az írásra hivatkozva (Zsolt 91, 11—12) szólítja őt fel, hogy vesse onnét alá magát. Az idézett zsoltárhely az Istenbe vetett bizodalomnak merész szavakba öltöztetel 1 kifejezése s ennek értelmében Isten éppen őt, a Messiást kell, hogy oltalmazza és nem engedheti, hogy bántódása történhessék. Bár az evangélista nem szól arról, hogy a templom tele volt ünneplő sokasággal, mégis a kísértés nyilvánvaló elgondolása az, hogy Jézus sértetlen alábocsátkozása olyan látványos csoda volna, amelynek alapján őt azonnal elismernék messiásnak. Hiszen az írástudók várakozása szerint, «ha a messiás-király kinyilatkoztatja magát, akkor eljön és ott áll a szentély tetején». Önhatalmúlag ragadná így Jézus magához a messiás méltóságát, bizalmatlan, hitetlen engedetlenséggel térne le arról az útról, amelyen őt az Atya vezetni szándékszik. Azért utasítja el, megint az írás szavára hivatkozva (v. ö. V. Móz 6, 16). az «Istent kísértő» felszólítást. Harmadszor egy igen inagas hegyre viszi fel Jézust a Sátán, ahonnét megmutatja neki a világ összes királyságait és azoknak dicsőségét. Az egész világ a Sátán birodalma, a királyok is mind az ő szolgálatában állanak. Azért kínálhatja fel mindezt Jézusnak, és hajlandó neki odaadni, ha leborul elölte és őt imádja. A Kísértő, levetve minden álarcot, nyilt Isten elleni lázadásra csábítja Jézust. Jézus is ép ily nyilt szóval utasítja őt el: «Távozz tőlem, Sátán! Mert meg van írva: A te Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj!» Az írás szavával (v. ö. V. Móz 6,13) fejezi ki Jézus feltéllen ragaszkodását Istenhez, azt a szilárd eltökéltséget, hogy halad az Atya által kijelölt úton akkor is, ha ez az út a teljes elhagyatottságba és a bukásba vezet. A Messiástól a zsidóság azt várta, hogy visszaállítsa Izráel birodalmát, hogy hatalma elölt meghódoljanak a pogányok, azok a hatalmasok, akik akkor a nép fölött uralkod2
