Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése

14 1 félők fölött is, mivel az ő kegyességüket is bűnösnek minősítette. Az a megrázkódtatás és fellángolás, amely a sokaságot kivitte hozzá a Jordán partjára, nem is volt tartós, annak ellenére, hogy a nép vezetői, farizensok és szadduceusok is felkeresték őL A farizeusok és szadduceusok a zsidóság két vezető vallásos és politikai pártját alkották. A farizeusok pártjának a gyökerei messze visszanyúlnak a babilóniai fogságból visszatért zsidóság vallásos életébe. Az az irányzat, amely a szívnek a teljes odaadásával igyekezett a törvény betöltésére, a Kr. e. 2. század első felében, a makkabeusi háborúk idején a «chaszidim» (azaz «kegyesek») neve alatt kristályosodott ki. Kb. Kr. e. 120 óta nevezték ezt a pártot héberül a «perusim» (azaz «elválasztottak», «szeparatisták»), görögösen «farizeusok» névvel, úgy látszik azért, mivel magukat mint tisztákat a néptől (az ú. n. «ám-ha-árec»-tól) elkülönítették. A farizeusok társulatokba tömörültek, ezeken belül egymást «chábér»-nak, azaz <társ»-nak nevezték, hogy szigorúan ellenőrizhessék a törvény egyes rendelkezéseinek, pl. a tizedszolgáltatásnak a pontos betartását. A párt írástudók vezetése alatt állott, a nagy többségei azonban, természetesen a különféle világi foglalkozásokban álló párttagok alkották. Átmenetileg a farizeusok ragadták magukhoz a politikai hatalmat is Kr. e. 70 körül. Utóbb heves ellenzékben állottak Heródes, majd a rómaiak uralmával szemben. Részben a farizeusok támogatásával alakult meg s nőtt nagyra a zelóták radikális forradalmi pártja is, amely végezetül a zsidóságot a római íelsőbbséggel szemben nyilt lázadásba kergette és ezzel oka lett a jeruzsálemi templom pusztulásának (Kr. u. 70-ben). A farizeusok irányát követő írástudomány alkotta meg a mózesi törvénynek azt a minden életkörülményre kiterjedő, aprólékos magyarázatát, amely a templom elpusztulása után egyeduralomra jutott, ezzel megmentette a zsidóságot a népek rengetegében való felszívódástól és mind a mai napig uralkodik a törvényhez ragaszkodó hithű zsidóságban. Fanatizmusukkal, amellyel az egész életet a vallás követelményeinek igyekeztek alárendelni, a farizeusok döntő befolyással voltak az egész zsidóság vallásos életére, úgyhogy Josephus szerint (Ant. XVIII. 1,3) az összes istentiszteleti cselekvényeket, imádságokat és áldozatokat az ő tanításuk szerint végezték. A szadduceusok kicsiny pártját leginkább az előkelő papi családok alkották. A párt nevét valószínűleg a II. Sám 8, 17-ben említett Szádók nevű paptól vette és kezében tartotta a nép politikai vezetését. Mint a politikai hatalom birtokosai, a szadduceusok igyekeztek jó viszonyt fenntartani a rómaiakkal, emellett vallásos magatartásukban is elvetették a törvény magyarázatául szolgáló «atyai hagyományok» azon tömegét, amelyekkel a farizeusi írástudók a törvény megtartását biztosítani akarták. Míg továbbá a farizeusok elfogadták és tanították a feltámadást és a túlvilági büntetést, addig a szadduceusok ezt elvetették. A két párt heves harcban állott egymással, a templom pusztulása után azonban a szadduceusoké teljesen megszűnt. A Keresztelő nemcsak az istenteleneket és erkölcsteleneket, hanem a farizeusokat és szadduceusokat is, tehát éppen azokat állítja Isten ítélete alá, akik minden akaratukkal Isten törvényét akarták megtartani. Már itt érezhető az a mély ellentét, amely miatt utóbb mindkét párt elvetette Jézust és a keresztyénséget, — nem külsőséges álszenteskedésből, vagy őszinte kegyesség hiánya miatt, hanem azért, mivel a törvény betöltésére irányuló emberi akaratuk nem hajolt meg a Krisztusban nyújtott kinyilatkoztatás előtt és így Mózeshez való ragaszkodásuk miatt hitük hitetlenséggé lett. Ez nyilatkozik meg abban is, hogy János «viperafajzat»-nak nevezi őket, azaz kígyóknak, akiknek harapása halált okoz: kegyességük halált terjeszt (v. ö. 12,34; 23,33). Most ők is jönnek, hogy meneküljenek az «eljövendő harag», azaz az Istennek küszöbön álló ítélete