Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése

13 4 5 7 lakatlan területen, valamint igéje az Ezs 40,3-ban található prófétai igének a beteljesedését jelentik. A prófétánál egy kiáltó szó hangzik: «A pusztában, (azaz az emberek kietlen, terméketlen szívében) készítsétek az Úrnak, Jahvenak az útját». Az evangélista átformálja ezt a prófétai igét: János a «pusztában kiáltó szó», aki az Ürnala, t. i. a Krisztusnak az útját készíti el5. A Jírisztusban Isten közelít az emberhez: ez éppen az új világkorszak, a messiási üdvkor. Jánosnál prófétai küldetésének szolgálatában áll minden; igy ruházkodása és életfolytatása. Teveszőrből készült durva ruhája, amely függetleníti őt minden divattól vagy szokásos viselettől, és bőröve (v. ö. II. Kir 1,8; Zak 13,4) a régi prófétákra, kül. Illésre emlékeztet. Eledele sáska és vadméz. Amannak már III. Móz 11, 22 k. négyféle ehető fajtáját említi. Keleten különösen a szegények a sáskának többféle fajtáját készítik el még ma is megszárítva, besózva, vagy megőrölve eledelül. Ez a pusztában is megtalálható eledel Jánost függetleníti mindenkitől: csak Isten akaratára figyelve szólja az igét, amikor «az Ürnak szava» szól hozzá (v. ö. Luk 3,2.). Azt a nagy lelki megrázkódtatást, amely János fellépésével és megszólalásával az egész zsidó népet áthatotta, rajzolja az evangélista annak hírül adásával, hogy Jeruzsálem, ahol a nép lelki vezetői székeltek, továbbá Júdea és a Jordánvidék lakossága kivonult Jánoshoz a pusztába és pedig nemcsak azért, hogy lássa a prófétát és hallgassa szavát, hanem azért is, hogy «bűneiket megvallva, megkereszteltessenek általa». A János által véghezvitl cselekvény megjelölésére a «keresztelés» kifejezés annyiban nem helytálló, amennyiben a magyar olvasónak azonnal az Egyházban gyakorolt keresztséget juttatja eszébe és a János-féle «keresztségel» azonnal olyan színben tünteti fel, mintha ez amazzal azonos volna. Ennek a benyomásnak azonban csak annyiban van alapja, amennyiben Máté nyilván az Egyházban gyakorolt keresztség képe alatt emlékezik meg János keresztségéről és a keresztyén keresztséget az utóbbi törvényes folytatásának tekinti. A János által gyakorolt szertartás abban állott, hogy János bűnvallást tevő hallgatóit alámerítette a Jordán vízében. Az ilyen .víz alá merítések vagy fürdők a vallásos élet terén gyakori tisztulási szertartások és a törvény rendelkezése (III. Móz 11—15: IV. Móz 19) alapján szokásosak voltak az ótestámentomi gyülekezetben is olyankor, ha valaki valamiféle okból «tisztátalanná» lelt s nem járulhatott Isten elé. Ugyanezt a szertartást alkalmazták (a körülmetélés mellett) akkor, ha pogányok zsidókká lettek. A híres írástudónak, Hillelnek (megh. kb. 10-ben Kr. u.) az iskolájában ezt a szertartást úgy értelmezték, mint a zsidóságba való felvétel szertartásai. Amikor János megkeresztelte a hozzá sereglett megtérőket, akkor nemcsak azt mondotta, hogy a zsidók ép oly «tisztátalanok», mint a pogá,nyok és Isten előtt mind egyformán bűnösek, hanem egyben utalt az idők teljességére is, arra, hogy a messiási üdvkor küszöbön áll. Mert János keresztsége vonatkozással van Ezekiel prófétai Ígéretére (v. ö. Ez 36,25—27), amely szerint Isten «tiszta vizet» hint népére, hogy megtisztuljon minden tisztátalanságától és új szívet és új lelkei ad neki, az ő lelkét adja, hogy népe az Isten parancsolatai szerint járjon és megőrizze az ő törvényét. János a keresztséggel az új, megtisztult Izráelbe, az Isten királyságának a választolt népébeveszi fel a megtérőket. Azért prédikálja János «a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatára» (Mk 1,4). A keresztség az élet teljes megújulását jelenti. Amit prófétai igéje követel, az a keresztségben válik valóra. Innét érthető, hogy a keresztelés János prófétai művében a legfeltűnőbb és legmegrajgadóbb vonás. Nemcsak a keresztyének, hanem a zsidók is ezért nevezték őt «Keresztelő» Jánosnak. János prófétai igéje ítéletet jelentett a zsidóság fölött és pedig nemcsak a hitetlen vagy nyilvánvaló módon bűnös zsidók fölött, hanem az isten-