Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Máté evangéliuma magyarázata - A Krisztus fellépése és nyilvános működése

12 1 2 3 1 A harmadik fejezettől fogva Máté elbeszélése formai és tartalmi tekintetben egyaránt nagy rokonságot mutat Márk és Luk elbeszélésével: innét kezdődik a párhuzamosan egymás mellé állítható elbeszélésanyag. Máté elbeszélését egy egészen általános, már az Ótestámentomban (v. ö. II. Móz 2,11; Ezs 2£ 1) megtalálható szólásformával kezdi, a nélkül hogy az evangéliumi történetet időileg korának nagy eseményeihez rögzítené, mint azt Luk 3,1—2 teszi: «azokban a napokban» — írja, — t. i. az evangéliumi történetnek minden keíresztyén előtt oly jól ismert napjaiban. Az evangéliumi történet Keresztelő Jánosnak a fellépésével kezdődik. Megtérésre hívó szava és az eljövendő Messiásról szóló igéje az utolsó, Izráelnek adott prófécia, amelyre Jézus eljövetele a beteljesedés. Az őskereszlyénség éppen ebben látja a Keresztelő • fellépésének és müvének értelmét és jelentőségét. S l ogy az őskeresztyénség ezzel nem formálta át talán a Keresztelő képét a saját hasonlatosságára, az kitűnik abból a híradásból, amelyet a Keresztelőről Josephus, a rómaiak számára író zsidó történetíró művébe (Ant. •XVIII, 5,2) felvett. Josephus szerint t. i. a Keresztelő «nemes férfiú volt, aki a zsidókat arra szorította, hogy az erényi gyakorolják egymás iránt igazságosságot és Isten iránt kegyességet tanúsítván». •«Mivel az emberek tömegesen keresték őt fel és szerfölött gyönyörködtek beszédeiben, azért Heródes, félve, hogy (beszédeinek) oly hatalmas meggyőző ereje — mert szemmel láthatólag mindnyájan hajlandók voltak utasítása szerint cselekedni még lázadásra vezet, jobbnak látta őt eltenni láb alól, mielőtt a felfordulás bekövetkezett». Josephusnak, a pogány olvasók kedvéért erősen letompítotl és lecsiszolt tudósítása is érezteti azt az egész Izráelen végigfutó nagy megrázkódtatást, amelyet a Keresztelő fellépése okozolt. Az a visszhang, amely igéjére támadt, nem némult el akkor sem, amikor életéi vértanusággal fejezte be (v. ö. Csel 19,1—6) s a mandaeusok gnosztikus szektája még évszázadok multán is őt tekintette a Messiásnak. Mindezekkel az elferdítésekkel szemben az evangéliumok tisztán és világosan mutatnak rá a Keresztelő küldetésének tulajdonképeni lényegére. Ezeknek tanúsága szerint a Keresztelő igéje szoros rokonságot mutat Jézus igéjével, úgyannyira, hogy az nemcsak formailag és történetileg, hanem tartalmilag is hozzátartozik az evangéliumhoz. Ennek az oka nem annyira abban van, hogy Jézus folytatta a Keresztelő prédikálását. hanem inkább abban, hogy Isten a Krisztus útjának egyengetésére hívta el őt prófétául. Máté a Keresztelő igéjét ugyanazzal a mondattal foglalja össze, mint Jézus első igehirdetését (v. ö. 4,17). János a népet megtérésre hívja. A magyar «megtérés» szó azonban nem fejezi ki azt, amit János mondott. A megfelelő görög szó eredeti értelme szerint annyit jelent, mint >az érzület megváltoztatása» vagy lecsiszoltabb formában «megbánás». Eszerint a Keresztelő azt a követelést állítja fel, hogy Izrael változtassa -meg egész gondolkodásmódját, bánja meg viselkedését és legyen más. Azonban ez az értelem sem fedi teljesen a Keresztelő eredeti igéjét. Az a szó t. i., amelyet János használt s amelyet mi az evangélista nyomán «megtérés»-nek fordítottunk, annyit tesz, mint «visszafordulás». A Keresztelő arra hívja fel Izráelt, hogy forduljon vissza Istenhez arról az útról, amelyen jár. Mindenekelőtt tehát az Istenhez való viszonynak kell megváltoznia, ez azután természetszerűleg vonja magával az érzület és gondolkodás, az életfolytatás megváltozását is. Az ily értelemben vett «megtérés» követelményét megokolja a «menny királyságáénak (a kifejezés értelmét lásd 4,17-nél), azaz a messiási üdvkornak a közelsége. Máté beleállítja a Keresztelőt az isteni kinyilatkoztatásnak abba az öszszefüggésébe, amely az ószövetségi próféták igéjében szól hozzánk. János fellépése Júdea pusztájában, vagyis a júdeai hegységtől a Jordánig terjedő puszta,