Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - III. A példázatok

206 ad omnera sermonem suum parabolas iungene, vut quod per simplex praeceptum teneri ab auditoribus non potest, per similitudinem exemplaque teneatur»). A zsidó írástudók közt különösen Rabbi Meir (megh. 150 körül) volt híres példázatairól. Hogy milyen nagyra értékelték, ha valaki parabolákkal tanított, azt mutatja a következő nyilatkozat: '«A rabbik mondották: Ne let gyen alacsonyrendű dolog szemedben a példázat, mert a példázat által az ember eljuthat a Tóra igéinek a megértéséhez. Mint egy király, aki palotár jában egy aranyat, vagy egy drágagyöngyöt veszített el; nemde megtalálhatja azt egy as-t érő lámpabél segítségével » így a példázat ne legyen alacsonyrendű dolog a szemedben, mert a példázat segítségével az ember eljuthat a Tóra igéinek a megértéséhez. Tudd meg, hogy ez így van: mert íme, Salamon a példázat segítségével jutott el a Tóra legfinomabb (részleteihez» ,(v. ö. Bilr lerbeck, I, 654. lp.). Jézus hasonlataiban és példázataiban szokatlanul éles megfigyelő képességgel használja fel szemléltetésül környezetének természeti világát és az emberi életet. A mellett alkalmaz közmondásokat s felhasznál évszázados múltra viszszatekintő motívumokat, mint amilyen a vőlegény és menyasszony, a menyegző, vagy a szőlőkert képe. Éppen az ilyen motívumok alkalmazása révén járnak Jézus egyes példázatai nagyon közel az allegóriához. Egy esetben, t. i. a gazdagról és Lázárról szóló történetben pedig Jézus valószínűleg egy elterjedt és végső elemzésben Egyiptomba visszanyúló keleti mesét formált át példázatelbeszéléssé. Jézus példázatai általában «példázatok», azaz olyan szóképek, amelyek egy tételt az élet valamely más területéről vett elbeszéléssel szemlélgetnek. A példázatokat e jellegük világosan elválasztja az allegóriától, amelyben minden egyes mozzanatnak megvan a maga külön vonatkozása az allegória képe által példázott világra. Ez az Újtestámentomban legjobban a negyedik evangéliumban közölt allegóriákon figyelhető meg. Ott pl. az akol, ill. jó pásztor az allegória összefüggésében Jézust jelenti. Viszont a példázatok általában nem allegóriák s azért helytelen őket 'úgy magyarázni, mintha allegóriák volnának ós minden egyes vonásukat valamely vallás-erkölcsi vonatkozással azonosítani. Augustinus pl. az irgalmas samaritánus 'történetében ,a kifosztott embert Ádámmal, Jeruzsálemet a béke mennyei városával, Jerikót pedig a holddal azonosítja és pedig az utóbbi szerinte halandó létünket jelenti, mivel az is születik, növekszik, megöregszik és meghal. Az irgalmas samaritánus maga Jézus, aki a kirabolt, azaz halhatatlanságától megfosztott és a bűntől megsebesített embert (Ádámot) megmenti: sebeit bekötözi, azaz a bűn hatalmát megzabolázza s neki a jó reménység olaját és a jócselekedeteket munkáló lélek borát adja. A vendégfogadó az Egyház, a két pénz vagy a szeretet kettős parancsa vagy a jelen és eljövendő élet ígérete. A vendégfogadói gazdája az apostol (Pál) stb. Hasonló módon szokták pl. a tékozló fiú történetében a nagyobbik fiút a zsidósággal azonosítani, a kisebbiket pedig a pogánysággal stb. Az idők folyamán általában elterjedt és a szószéki gyakorlatban még ma is divatos a példázatokat így magyarázni. De az ilyen allegórizájás hellyelközzel egyenesen ízléstelenné lesz, pl. amikor egyes katolikus írásmagyarázók a tékozló fiú történetében a «hízott tulkot» Krisztusra és az oltári szentségre vonatkoztatják, stb. Ennél fontosabb, hogy ez az eljárás a példázatokat kiforgatja eredeti értelmükből és a bennúk foglall kinyilatkoztatás helyébe emberi bölcseséget tesz, — akármilyen «épületes» valláserkölcsi gondolatokat tartalmazzon is. Ennek a helytelenségét már Luther is felismerte és tiltakozott ellene, bár a gyakorlatban maga sem tudott mindig szabadulni tőle. Viszont az a körülmény, hogy helytelen a ' parabolákat úgy értelmezni, mintha azok