Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)

Függelék - III. A példázatok

205 New Psychology, 1922. — Bultmann: Die Geschichte der synoptischen Tradition, 2. kiadás, 1931. 223—260. lpk — Dibelius: Die Formgeschichte des Evangeliums, 2. kiadás. 1933, 76-94., 142—149., 164-172. lpk. - Ottó Rudolf: Reich Gottes und Menschensohn, 1934. 285—327. lpk. — Heim: Zur Frage der Wunderheilungen. Zeitwende, 1927. 1.410—123. lpk. — Foerster .«Daimon» címszó alatt a Kittel által szerkeszteti . «Theologisches Wörterbuch zum NT» II. kötetében 1—20. lpk, 1934. — «Wunder» címszó alatt a «Religion in Geschichte und Gegenwart» 2. kiadásának V. kötetében, 2037—2050. lpk. A felsorolt helyeken megtalálhatók további irodalmi útbaigazítások is. III. A példázatok. A magyar «példázat» szónak görögben «parabolé» felel meg, (latinosított formában «parabola»), s a Septuagintában a héber «másáb szó fordítására szolgál. Az t'ijjteslámentomban a «parabolé» megjelölés Zsid 9,9; 11, 19-től eltekintve csak az első három evangéliumban fordul elő és pedig Máténál 17-szer, Márknál 13-szor. I.uk-nál 18-szor. Ha azl akarjuk tudni, hogy az evangéliumok mit jelölnek meg evvel a kifejezéssel, úgy elsősorban azt kell megállapítani, hogy mit nevez az f)testámentom «másál»-nak. A héberben a «másál» szónak igen gazdag jelentése van: megjelölheti ,a rövid szentenciát, «példabeszéd»-et (a «Példabeszédek kőnyvé»-nek héber címe is «Másáb-ok!), közmondást, gúnydalt, de kiváltképen a képies igét. Az utóbbi, t. i. valamely igazságnak képpel vagy hasonlattal történő ábrázolása megint nagyon különféle lehet: rövid hasonlat (metafora), vagy kifejtett «példázat». Ennek az ótestá^ mentomi szóhasználatnak megfelelőleg az evangélisták a «parabolé» kifejezéssel is többféle dolgot jelölnek meg, úgy mint, rövid, képies igét (pl. Mát 15,15; Márk 7,17; Luk 4,23; 14.7—11), de azután s legfőként azt, amit mi is «példázat»-nak szoktunk nevezni. A példázatok azonban ismét több csoportra oszthatók. Már az Ötestámentomban meg lehel különböztetni köztük tulajdonképeni példázatokat, pl. Ezs 5,1—7; I. Sám 12.1—4, továbbá tanító-meséket, pl. Rírák 9,8-15; II. Kir 14,9,, végül pedig allegóriákat, pl. Ez 17,3—10. Hasonlóan találunk az evangéliumokban is tulajdonképeni példázatokai, amelyek valamely tényálladékot mint rendesen ismétlődő történést rajzolnak meg, pl. Mát 13,31—33, továbbá azon parabolákai. amelyekben mint «egy vallásos eszme szolgálatában álló tanítómesékben» egy képzelt • eset szolgál akár tipikus (pl. Mát 13,3—9), akár pedig egyszerű történés (pl. Mát 20,1—16; Luk 15, 11—32; Mát 25, 14—30) kapcsán szemléltetésül; végül a parabolák neve alá foglalják az evangéliumok a már szinte novellává szélesedő «pétdázatelbeszéléseket» is, amilyeneket különösen Lukács őrzött meg, pl. Luk 10, 29—37; 16,19—31: 18,9—14), s az allegóriát is, amely a «fogalmaknak egy összefüggő sorát a «metaforák»nak, azaz egy más területről származó fogalmaknak az összefüggő sorával ábrázolja». Az allegóriában minden fogalom mintegy titkos jel valamely eszme vagy fogalom számára, úgyhogy az egészet szinte úgy kell tekintem, mint a titkos írást. Ilyennek mondható az evangéliumban Mát 21, 33— 46; Márk 12,1—12; Luk 20,9—19, de közel jár hozzá Mát 13,24—30 és 25, 1-13 is. Már a felhozott példák is mutatják, hogy a parabolát Jézus mint tanítási formát szívesen s hozzátehetjük: felülmúlhatatlan művészettel használta és alkalmazta. A «másál» mint kedvelt tanítási alak még az Ötestámentom örökségeképen származott át Jézushoz. De nemcsaK ő, hanem az írástudók is szívesen alkalmazták, amint számos, még ránk maradt példázat mutatja és amint pl. Hieronymus is tanúsítja (.«Familiare est Syris et maximé Palaestinis