Karner Károly: Máté evangéliuma (Sopron, 1935)
Függelék - II. Jézus csodáiról
204 belenyúlása a világ rendjébe, történjék az akár e világ megszokott keretei közt, akár pedig úgy, hogy számunkra a csodás esemény összefüggése e világ rendjével érthetetlenné válik. Ez egyformán áll a Bibliában tanúsított csodákra és azokra, amelyekről a keresztyén Egyház története 'tud vagy pedig, amelyek a keresztyén élettapasztaláshoz tartoznak hozzá. Valami módon mindig megismétlődik benne az, amit az idősebbik Blumhardt életének sorsdöntő órájában így fejezeti ki. «Most elég sokáig'láttuk, hogy mit tud az ördög; lássuk most már az Úr Krisztus erejét!». Az elmondottak némileg «érthetőbbé» teszik az evangéliumokban elbeszélt csodák közt azokat, amelyeket a mai ember a legtöbb idegenkedéssel fogad, t. i. a démonosok meggyógyításáról, az «ördögök kiűzéséről» szóló történeteket is. Az őskeresztyénség Jézussal együtt elfogadta azt az egész ókorban elterjedt meggyőződést, hogy vannak betegségek, amelyeknél démonok szállják meg és veszik mintegy birtokba az embert, úgyhogy a beteg nem saját tudatából beszél, nem saját akaratával cselekszik, hanem a démon beszél belőle és cselekszik általa. Az Űjtestámentomból könnyen megállapítható, hogy főként elmebajosok (pl. Márk 5,1—17; Mát 8, 28-34). epileptikusok (pl. Márk 9, 14—21; Mát 17,14—20) betegségét vezették vissza démonikus megszállottságra, de azért hasonlóan ítéltek meg némely némát (pl. Mái 9,32), sőt némely izombénulásban szenvedőt (pl. Luk 13, 10—17; is. Az Üjtestámenlom azonban nem minden betegséget minősít démonikusnak, bár a betegség pusztításában általában a Sátán hatalmának az erejét ismeri fel (v. ö. Luk 13,16). Az ördöngösöknél léhát arról van szó, hogy az Isten képére és hasonlatosságára teremtett embert «démon», «tisztátalan lélek» kerítette hatalmába, úgyhogy kivetkőztette őket eredeti emberformájukból és az ember tudatában, akaratában és cselekvésében ez a tőle idegen hatalom uralkodik. A modern orvostudomány általában elutasítja annak a lehetőségét, hogy valakit a jelzett értelemben «gonosz lélek» szállhasson meg. Viszont a modern pszichoterápiái kutatás mind jobban feltárja az ,emberi léleknek sokszor végzetes megkötöttségét a bűn sátáni hatalma által. Lényegileg ugyanezt fejezi ki az az antik meggyőződés is, hogy valamely betegség démonikus jellegű. De óvakodnunk kell attól, hogy ,az említett modern felismerés alapján az ödöngösséget csak mintegy az ókori korszellemnek megfelelő kifejezésnek tartsuk a bűn sátáni hatalmának a 'megjelölésére. Nincsen eleven istenhit, amely ne tudná, hogy a bűn nemcsak eszmei valóság, hanem a Sátánban testet is öltött. Bár óvakodnunk kell attól, hogy a bűn hatalmát fölöttünk a Sátán reánk gyakorolt befolyásának minősítsük és ily módon a felelősséget életünkért és gonosz cselekedeteinkért magunkról elhárítsuk, mégis fel kell ismernünk a bűn életrontó hatalma mögött a Sátán munkáját. Azért mondhatja Jézus messiási munkáját küzdelemnek a Sátán hatalmával, melynek folyamán behatolt «az Erősnek a házába >. Jézust eltölti a diadalmas tudat, hogy a Sátánt megkötözte és zsákmányát tőle elrabolta, az embert kiszabadította a gonosz végzetes hatalmából (Mát 12,29). A Sátán hatalmának megtörése mutatja a Jézus messiási cselekvéséhez fűződő csodák igazi és teljes értelmét: «Ha Isten Lelkének a segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor valóban elközelített hozzátok az Isten királysága» (Mát 12,28). A csodára vonatkozó gazdag irodalomból itt csak néhány, az elmondottak szempontjából is fontosabb művet sorolunk fel. V. ö. Jelke: Die Wunder Jesu, 1922. — Schlaller: Die Geschichte des Christus, 1921, 224—249. lpk. — Sulzer: Die Besessenheitsheilungen Jesu, 1921. — Serig: Die Heilungen Jesu in medizinischer Beleuchtung, 2. kiad., 1926 — Micklem: Miracles and the
